Philip K. Dick 1964-ben megjelent, The Penultimate Truth c. regényét A végső igazság címen jelentette meg az Agave kiadó. Az angol cím megváltoztatása utolsó előtti igazságról végsőre eltüntet egy rendkívül fontos mozzanatot, mely megér pár mondatot.
A sztoriról elég annyit tudnunk, hogy a Föld jövőbeli posztapokaliptikus állapotában egy felszíni elit azt a látszatot kelti/tartja fenn, hogy a háború nem ért véget, a föld alatti bunkerekben élő emberek pedig ehhez a látszatvalósághoz gyártanak ólomlábakat katonai célokra.
Amikor az egyik bunkerlakó mesterséges hasnyálmirigyet keresve a felszínre megy, megdöbbenve tapasztalja, hogy a világ nem az, aminek gondolták. A földalatti üzemekben az embereket egy tévéadással tájékoztatják a „háború” eseményeiről, az egész azonban megrendezett, külön ipar épül az áldokumentumfilmek gyártására.
A regény által felvetett probléma azonban nem merül ki az összeesküvés konstatálásában, ugyanis amikor a hasnyálmiriggyel a „főhősünk” egy mellé szegődött felszínlakóval visszamegy a bunkerbe – nincs más lehetőség –, ugyancsak egy tévéadásból értesülnek a háború tényleges befejeződéséről.
Vagyis ugyanaz a médium hivatott az igazság bevezetésére, amely addig megbízhatatlan információkat szolgáltatott. A kérdés az tehát, hogy a földalatti civilizáció vajon hihet-e mediális igazság létezésében. Innen nézve ugyanis minden igazság csakis az utolsó előtti lehet, hiszen nincs más közvetítőközeg, csak a tévé. Még a szemtanúk sem lehetnek száz százalékig meggyőződve arról, hogy az újabb hír a tényleges valóságot közvetíti.
Mivel a világ szerkezete átláthatatlan, minden róla szóló állítás részlegesként és múltorientáltként lepleződik le a manipuláció bevégezhetetlen áramában. Éppen az az érdekes tehát Dicknél, hogy a végső igazság marad beláthatatlan. Talán jobb lett volna ebben az esetben megtartani az eredeti címet.
De ha már így alakult a magyar kiadás, legalább elgondolkodhatunk azon, hogy a végső igazság illúziója mit jelent egy olyan világban, amely kizárólag egyirányú csatornára van kötve. Dick fél évszázaddal ezelőtt már igen pontosan látta a technomédiumok kommunikatív tartalma és az igazság aszimmetrikus viszonyát. Alighanem az Ubik és más regények mellett A végső igazság tudósít a legprecízebben arról, hogy a technokultúra miképpen foglalja magában – eleve – a médiamanipulációt. (H. Nagy Péter)
