Ha a magát irodalombarátnak valló személy úgy kezd bele egy több mint háromszáz oldalas kémregény olvasásába, hogy nem igazán érzi magát jártasnak a műfajban, és ehhez még csatlakozik az a fajta frusztrált bizonytalanság, amelyet egy idegen, számára eddig ismeretlen szerző neve jelent, valamiféle különösen ingoványos érzelem-kavalkád keríti hatalmába; a magát irodalombarátnak valló személy ilyenkor általában szkeptikussá válik, ugyanakkor természetesen pozitívan tekint a jövőbe. Az irodalombarát ezekben a momentumokban általában abban reménykedik, hogy az újonnan megismerni vágyott írójának kiválasztott regénye jó, izgalmas, és mondjuk rá, letehetetlen lesz.
John Le Carré az Agave gondozásában immáron új fordításban megjelent 1999-es Single & Single című kémregénye a szokásos ismertetésben – bizonyára azért, mert a fülszövegnek egyébként is ez a célja – abszolút ígéretesnek bizonyul: a felvázoltak alapján a sztori szerteágazó – és természetesen nem kis izgalmakat ígérő – történetszálakból, látszólag megoldhatatlannak tűnő, „valódi” rejtélyek felderítéséből fog összeállni. És valóban (mily’ meglepő!): a történet tökéletesen hozza is a körvonalazottakat.
Előfeltételezés ide vagy oda, már a mű első fejezete is odaszögezi az olvasót a papírlapokhoz: a magát irodalombarátnak valló (mit sem sejtő!) nyugodt, kiegyensúlyozott személy ugyanis azzal szembesül, hogy az opus elején nem túl esztétikus és barátságos körülmények között főbe lőnek egy Alfred Winser nevű vállalati jogászt, akinek halvány elképzelése sincs arról, hogy mivel érdemelte ki ezt a – hogy is fejezze ki magát jól egy irodalombarát? – fizimiskájának teljes szétszakadását, énjének jobb/más világra (?) történő katapultálását eredményező akut megtiszteltetést. Alfred legalább úgy „elképed” ettől, mint azaz amatőr gyerekzsúrokon fellépő bűvész, Oliver Single, aki ennél lényegesen jobban járt: neki az arcába kapott spontán golyó helyett random zsebpénz, azaz ötmillió-harminc font érkezik a bankszámlájára. A meglepődés itt is teljesen jogos; Oliver bármennyire is fiktív karakter, bizonyára tisztában van vele: a munkájáért David Copperfielden kívül még a ’90-es években sem fizettek ennyit egy hihetetlen trükköket művelő „mentalistának”, akarom mondani illuzionistának sem igazán.
Az egyébként vitathatatlanul kiválóan megírt, hosszú visszatekintésekkel kiegészített, jól felépített, sodró lendületű és minden előrevetített cselekményszálat tökéletesen kibogozó mű nemcsak az emberi viszonyokat ábrázolja hibátlanul (gondolok itt Tiger Single és fia, Oliver ambivalens kapcsolatára), de nagyszerűen reprezentálja azt a Szovjetunió széthullása utáni pénzvilágot, amelyben talán még a mainál is jellemzőbb volt a korrupció, a hatalom iránti menthetetlen sóvárgás, illetve azok a sötét ügyek, amelyek meghatározzák/alakítják a magas pozíciókban lévő simlis üzletemberek olykor érzelemmentes, néha pedig komoly viszontagságokkal teli lelkivilágát.
A magát irodalombarátnak valló személy e kémregény elolvasása után derűlátóvá válik: a kedélye kifogástalan, a hangulata idillikus. (Plonicky Tamás)
