Az önsegítő regények kultusza dívik. Pozitív életszemléletet prezentáló, a krízisek leküzdését ábrázoló történetek egész sorából válogathat az olvasó, ám ha valaki már jópárat elolvasott ezekből a művekből, akaratlanul is unalom szivároghat a rózsaszín felhőbe. A főhős boldogtalan helyzetének megismerése után jön a vész, egy életfelforgató galiba, mely változásra kényszeríti hősünket, aminek következtében – segítséggel vagy anélkül – mozgásba lendül és kikúrálja élete bajait. Egyszerű ez a séma, de mi történne, ha ebbe a mintába gonosz gengsztereket, furfangos szociopatákat, látványos fegyverharcokat és a Viharsziget írójának csavaros cselekményszövését vegyítenénk? Egy személyiségfejlesztő gondolatokkal gazdagított pszichothrillert kapnánk, azaz Dennis Lehane Egymásba veszve című regényét, egy garantáltan izgalmas olvasmányt.
Egy csonka családban, a kontrollmániás anyja fojtogató szárnyai alatt felnőtt Rachel Childs önértékelési zavarokkal és a későbbiekben súlyos (megjegyzem, dícséretes árnyaltsággal ábrázolt) pánikrohamokkal küzd, mielőtt a gyógyító szerelemnek tetsző Nagy Ő bele nem rángatja őt egy halálos játszmába. Dennis Lehane ügyesen fokozza a feszültséget a lágy idegborzolástól a lappergető izgalomig, és még ennél is hatásosabban bonyolítja a problémákat a mentális zavaroktól, a biztonság elvesztésén át az életveszélyig. A lelki traumáktól sanyargatott nő választásra kényszerül: átadja magát az önsajnálatnak, a gyengeségnek és a rettegéssel teli, életnek nevezett lassú halálnak, vagy harcba száll azért, hogy erős és önmaga igényeit kielégítő individuumként éljen egy boldogító életet? Bár a hősnő esetében a maga csatája szó szerint értendő, ugyanis pisztollyal vívja meg azt, ám üzenete mégis aktuális számunkra a lelki eredetű népbetegségek korában.
Az Egymásba veszve története arra kényszeríti olvasóit, hogy végigszáguldjanak rajta, ám ezt a könyvet kiváltképp élvezni fogják azok is, akik szeretik az árnyalt lélekábrázolást és a folytonos idegborzoló feszültség bizsergését. Ráadásul Dennis Lehane regénye tagadhatatlan izgalmain túl arra is emlékezteti olvasóit, hogy figyelni kell a megérzéseinkre és önmagunkra, és nem szabad hagynunk magunkat sem saját pszichénk, sem a külső körülmények által elnyomni. (Lomboš Kornélia)
