Az MA PKK idei harmadik könyvbemutatójára 2017. október 16-án került sor a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasójában. H. Nagy Péter Médiaterek Lady Gaga korában c. könyvét Keserű József mutatta be, majd ezt követően Baka L. Patrikkal közösen beszélgettek a szerzővel, mely beszélgetésről Rácz Vince készített rádiófelvételt. Keserű kiemelte, hogy a könyv egyedülálló teljesítménynek számít a kortárs magyar nyelvű irodalom- és médiaelméleti diskurzusban. A kötet borítója a kép és szöveg együttes játékán alapszik: ahogy a könyvtől távolodva a pixeles kép egyre élesebbé válik, akként kapunk egyre élesebb képet Lady Gaga művészetéről is, aki a kötet folyamán többször is átrendeződik. A Médiaterek módszertani szempontból szorosan kapcsolódik a szerző Alternatívák c. könyvéhez azáltal, hogy egyes szövegrészek átemelődnek és új kontextusba helyeződnek. H. Nagy Péter korszerű eszközökkel közelít a populáris kultúra jelenségeihez, miközben nem csupán az irodalomra fókuszál, hanem egyedülálló módon kapcsolja össze a bölcsészgondolkodást és a természettudományokat, emellett pedig folyamatos kritikai gondolkodásra ösztönöz. Miután Keserű József részletesen bemutatta a könyvet, Baka L. Patrikkal közösen folytattak inspiráló és mélyenszántó, interdiszciplináris eszmecserét a szerzővel, melyben Lady Gaga művészetének megközelítésein túl szó esett a többpólusú popkultúráról, a populáris irodalom mediális és intézményes szempontjairól, Kittlerről, Bacigalupiról, Darwinról és még Petőfi Sándor ubikvitásra épülő médiastratégiájáról is. Az emelkedett hangú kötetbemutatót a SJE rektora, Juhász György is megtisztelte jelenlétével. (Vida Barbara)
Kötetbemutató
2017.10.22. 09:38
Címkék: agave
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1213049098
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.