Kim Stanley Robinson a kortárs science fiction kiemelkedő alakja. Minden egyes regényének megjelenése eseményszámba megy. Műveiről szinte csak elismerően lehet írni, komplexitásuk ellenáll a zsánerközpontú értelmezői leegyszerűsítéseknek. (A korpusz legtöbbre tartott darabja a bravúros 2312.) A szerző New York 2140 c. opusát a kritika azonnal a világépítés mértékadó teljesítményeként értékelte. Joggal. (De beszélhetnénk róla úgy is, mint olyan alkotásról, amely Beckett, Pynchon és Calvino stb. szövegeire ügyesen reflektálva eltérül a sci-fi szokványos technológiai vonulatától.) Nem foglalom össze, miről szól a regény, jön egy idézet, mely egy „városi okoskodó” eszmefuttatása, aztán pár mondat következik egy evidenciáról.
Egy hely, amelyről már biztos hallottál. „Fontos, hogy elhelyezzük New Yorkot a világ összes többi helyének a viszonylatában, ahol az utóbbi […] egy külön kategóriát jelent: a mindenhol mást. Mert mostantól ebben a történetben, ahogy az mindig lenni szokott, New York története csak akkor nyer értelmet, ha a globálissal egyensúlyozzuk ki a lokálist. Ha New York a fővárosok fővárosa, noha nem az, de tegyünk úgy a totalitás kedvéért, és akkor felfedezzük az összefüggést; ami a fővárossal történik, azt mindaz befolyásolja, módosítja, talán meghatározza, esetleg túlságosan is meghatározza az, ami mindenhol máshol történik a birodalmában.” Számunkra ebből most a lokális és a globális interakciója emelendő ki.
Ennek szellemében New Yorkot bátran a popkultúra (és naná, hogy a popzene) fővárosának nevezhetjük. Kétféle értelemben is. Egyrészt, napestig sorolhatnánk, hogy kiknek érintkezik a pályája a várossal. Másrészt, kismillió műnek New York szolgáltatja a témáját (szövegszünetként hallgassunk meg két-három ide tartozó dalt: Frank Sinatra, majd Liza Minnelli: New York, New York, illetőleg Alicia Keys – Jay Z: Empire State of Mind, az előbbit Lady Gaga is nyomja, U2: New York) és a helyszínét (egyik kedvencünk – a Hairt nem számítva – a Gangs of New York: Leo és Daniel Day-Lewis párosával), ahogy Robinson regényének is. Az utóbbi legfőbb érdekessége persze az, hogy miben hasonlít, és miben különbözik a jövőbeli város a mostanitól. A hasonlóság – nagyon leegyszerűsítve – a gazdasági, míg a különbség a politikai berendezkedésben mutatható ki (vízi világ, autonóm épületekkel, kapitalista kontextusban).
A regény legvégén azonban van egy jelenet, amely egy szórakozóhelyen játszódik. A szereplők arra terelik a figyelmet, hogy mennyi-mennyi ehhez hasonló hely lehet a környéken: „– A mindenit, lehet, hogy akár ötven ilyen együttes is játszik ma a városban. Ilyen táncokat tolnak ebben a pillanatban is mindenütt körülöttünk. – Így van. Ez a kibaszott New York.” A szociológiai tér feltérképezése valószínűleg ebből a szempontból is árnyalt és pontos. Kim Stanley Robinson lehetséges jövője szorosan a miénkből következik, a cselekményt megszakító részekből rengeteget megtudunk a mai New Yorkról is, és persze extrapolált, természeti katasztrófák sújtotta történelméről. Ezt valószínűleg nehezebb kivitelezni, mint egy nulláról induló víziót, melyet nem köt a jelen. A New York 2140 innen nézve a társadalmi sci-fi diadala és a magnetikus kultváros dinamikus emlékműve. Újabb szög az utópia koporsójába. (H. Nagy Péter)
