Az élvezeten túl, olykor science fiction alkotások esetében (is) érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi történhetett az adott történet előtt. Pontosabban, milyen tudományos áttörés feltételezése vezethetett az olvasott világ paramétereinek kialakulásához. Ehhez nem kell előfeltételeznünk, hogy az író mindezt végiggondolta, vagy pont ezt az utat járta be, a gondolatkísérlet – a mi lett volna, ha?, mi lenne most, ha úgy lett volna akkor? stb. típusú kérdés variációjaként – érdekes eredményekre vezethet.
Jeff VanderMeer Borne című regényében egy olyan világban járunk (egy ún. Vállalat környékén), melyet a gyűjtögetésből tengődő emberek mellett meghibásodott biotechek népesítenek be. A címszereplő, Borne is közéjük tartozik. Különleges képességei vannak. Folyamatosan növekszik, nem távozik belőle semmi, olykor csápokra tagozódik, olyan, mint egy óriási amorf gumitest, és bárkit képes szimulálni. Sajátos definiálhatatlanság jellemzi, de utalás történik rá, hogy egyfajta önállósult haditechnika lehet.
Az ilyen jellegű biotechnológiai konstrukciók akkor lehetségesek, ha sikerült áthidalni a szilárd elektrotechnikai berendezések és a puha szövetek közti eltéréseket (napjainkban ez a folyamat egyébként már megindult). Ez lenne tehát az a tudományos áttörés, amely lehetővé teszi VanderMeer világának működését. A regény azonban nem csak ezért izgalmas, hanem azért is, mert a biotech alakváltó képességét az elbeszélő identitásával kapcsolja össze. Rachel emlékezetének módosítása pedig olyan megoldás, amely remekül passzol a biotechnológiai környezet manipuláltságához. A Borne innen nézve is remekül teljesít, egyedi pozíciót foglal el a weird és a science fiction határán. (H. Nagy Péter)
