A párhuzamos univerzumok teóriája egyre nagyobb karriert fut be regények és filmek narratív sémájaként. Neil Gaiman és Michael Reaves Köztesvilág című regénye (amely egy ciklus nyitódarabja, magyar fordításban egyelőre csak az első kötet férhető hozzá az Agave kiadásában) kolosszális megoldással gazdagítja e közkedvelt spektrumot. A történet főhőse egy átlagosnak tűnő napon eltéved, és felfedezi, hogy otthona pusztán csak az egyik a sok-sok alternatív Föld közül. Ugyanakkor olyan mintázat, multiverzum része, melynek egyik pólusán a racionális elveken nyugvó tudomány, míg a másikon a mágia az uralkodó világszervező erő. Az ún. Köztesvilág (amely Joey-t és másolatait alkalmazza) funkciója, célja pedig nem más, mint az ezek közötti egyensúly fenntartása, érvényesítése. (Szép olvasásallegória!)
A fikción belül a harcban álló tudomány és mágia tehát egyazon, átjárható struktúra része. Ez a kapcsolatrendszer egy olyan irodalmi (ill. a popkultúrában igen gyakori) tendencia felé mutat (visszamenőlegesen is), melyben eltűnik a különbség sci-fi és fantasy között. Ám ez az „eltűnés” azt is jelenti, hogy a szóban forgó regény mindkettő egyszerre. Komplementer játéktér, mely innen nézve sci-fi, onnan nézve fantasy (a hibrid helyett inkább a kiméra a megfelelőbb szó rá), és éppen ezért hasonlóan viselkedik, mint a párhuzamos univerzumokat lehetővé tevő kvantummechanika (vö. részecske/hullám dualitás). Mivel a mű arra fut ki, hogy az egyensúlyt meg kell őrizni, ez a szerzők válaszaként is olvasható a sci-fit és a fantasyt szembenálló diskurzusokként elgondoló kritikai hagyományra. Pláne akkor, ha mindkét zsáner ráépülhet egy megfelelő, a képzeletet nemhogy nélkülöző, de nagyon is megmozgató tudományos alapra, a sokvilág-elméletre. (H. Nagy Péter)
