Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Miért a sci-fi a legfontosabb irodalmi műfaj?

greyjoy 2018.11.19. 18:09

Miért fontos a tudomány népszerűsítése, illetve miképpen tehető népszerűvé a tudomány? Ezt a témát járta körül a MA Populáris Kultúra Kutatócsoport, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Tudomány és Ismeretterjesztő Irodalom Szekciója, valamint a Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének közösen megrendezett szimpóziuma.

Az előadók Markovics Botond (sci-fi író, akinek a transzhumanizmus kérdéseit boncolgató Az ember könyve c. regényével az MA PKK hosszabban foglalkozott, és aki már visszatérő vendége a kutatócsoportnak), Kánai András (jövőkutató, kommunikációs szakember) és H. Nagy Péter (az MA PKK egyik alapítója, a SJE oktatója) voltak.

img_20181114_141517.jpg

Markovics Botond előadása arra a kérdésre kereste a választ, hogy mitől lesz tudományos egy science fiction regény, és hogyan formálhatja a sci-fi a jövő iránti gondolkodást. Három témakört körüljárva (mesterséges intelligencia, idegen civilizációk, időutazás) igazolta Yuval Noah Harari azon állítását, miszerint napjainkban a sci-fi a legfontosabb irodalmi műfaj, és egy jó sci-fi többet ér, mint száz tudományos publikáció – mivel közelebb hozza az emberekhez a jövőt.

img_20181114_145007.jpg

Kánai András Transzhumanizmus és Nagy Testvér Rt.: science fiction és valóság, avagy egy évvel a Holnap történt után c. előadása lényegében egy „update” a szerző Holnap történt c. sikerkönyvéhez. Kánai a műben öt témakört (3D-s nyomtatás, az USA világuralmi pozíciója, a multik hatalomra törése, transzhumanizmus, Mars-utazás) járt körül roppant alapos és érdekfeszítő módon, előadásában pedig azt vette sorra, hogy mi változott az elmúlt egy évben a könyvben leírtakhoz képest. Az irodalmi kitekintésekkel és gazdasági grafikonokkal egyaránt teletűzdelt előadás többek között arra a kérdésre is választ adott, melyik jelenlegi mammutcég a legesélyesebb arra, hogy „Nagy Testvérré” váljon.

img_20181114_152936.jpg

H. Nagy Péter a tudat problémáját járta körül a harmadik előadásban. Amilyen egyszerű megfogalmazású ez a cím, olyan komplex problémát takar: ami nem is csoda, hiszen mint megtudtuk, a tudat kérdése – a világegyetem eredete és az élet kialakulása mellett – a tudomány egyik legnagyobb rejtélye. A keretes szerkezetű előadás (mely a tudat egy lehetséges definíciójával kezdődött és zárult) rámutatott, hogy milyen sokat és ugyanakkor mégis mennyire keveset tudunk az emberi tudatról, miért avulnak el hihetetlenül gyorsan a már meglévő információk (pl. egy új idegsejt-típus felfedezésével), mely tudományok foglalkoznak a tudat vizsgálatával, hogyan vizsgálható az agy, és mely elméletek próbálják jelenleg megmagyarázni a tudat működését.

A roppant komplex előadást H. Nagy azzal a vigasztaló információval zárta, hogy ha ténylegesen beszélni szeretnénk a tudatról, ahhoz kb. 25 000 szöveget kellene elolvasnunk, melyek aztán ezres nagyságrendben generálnak további kérdéseket.

A rövid szünetet követő kerekasztal-beszélgetésen a tudománynépszerűsítés kérdései, a különböző tudománynépszerűsítő formátumok, mint a TED-talk vagy a National Geographic-féle dokumentumfilmek előnyei és hátrányai kerültek előtérbe, de szóba került az újabban feltűnő sztár-tudósok (Sam Harris, Jordan Peterson, Yuval Noah Harari) jelentősége és hatása is. (Hegedűs Norbert)

A szimpóziumról szóló beszámoló bővített változata az Új Szó Szalon c. mellékletében lesz olvasható a közeljövőben.

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

A paratér végtelenítése

greyjoy 2018.11.18. 09:07

dick_u.gifPhilip K. Dick: Ubik

Dick Ubik című regényének alapszituációja a paratér megkettőződésére épül. A közeljövő világának emberi cselekvéseit és társadalmi szerveződését pszi-zónák határozzák meg. Különleges tulajdonságokkal rendelkező mutánsok (tépék, prekogok) képesek arra, hogy befolyásolják a realitás észlelhetőségét. Az érzékelhető valóságot ily módon átszövi és keretezi egy olyan mentális övezet (telepatikus aura), amely hatást gyakorolhat a tudati viselkedésre. A cselekmény középpontjában álló Runciter Társaság – kockázatmentesítő szervezetként – anti-psziket alkalmaz, akiknek feladata a telepaták és prekogok által előidézett torzulások semlegesítése, tehát a valóság konzisztenciájának biztosítása.

Másfelől az emberi világ három részre tagolódik: az élők és a holtak közé beékelődik a fél-élők társadalma. Azoké, akiknek teste moratóriumokban fekszik, agyuk azonban még korlátozott ideig működik, ezért az élők kapcsolatban tudnak velük maradni. Ily módon tehát létezik egy másik paratér, amely hatást fejt ki az élők világára. Runciter például a fél-élő felesége tanácsai alapján vezeti a céget.

A regény cselekményét egy detonáció indítja el. A Társaság megbízást kap, hogy a Holdon semlegesítsen egy pszi-mezőt. A 11 főből álló csapatot Joe Chip és Runciter vezeti. A Lunán furcsa dolgot tapasztalnak: Chip mérései szerint nincsen érzékelhető mező. Majd mielőtt dolguk végezetlenül visszaindulnának, fölrobban egy önmegsemmisítő emberi bomba, amely végez Runciterrel. A főnökét vesztett különítmény eljut a Földre, de Runcitert nem sikerül idejében moratóriumba szállítaniuk. Ezzel párhuzamosan retrográd folyamat veszi kezdetét: a világ tartozékai pusztulnak, szétesnek, az idő megfordulni látszik, miközben egyre több jelenség utal mégis Runciter jelenlétére. A fikció szerint az entrópia megfordulását megállíthatná az ubik, mely mindig más-más készítmény nevét jelöli.

Az eseményeket a szereplők nem teljesen értik: „Megtörténhet, hogy csak mi, akik a Lunán jártunk, éljük meg ezt az egészet. [...] – szögezte le Joe. – Képtelenség akár az igazát, akár az ellenkezőjét bebizonyítani.” Ennek megfelelően a konstrukció egyre inkább azt látszik kiteljesíteni, hogy csak Runciter maradt életben, a csapat tagjai moratóriumban fekszenek. Világuk leépülőben van, ezért szükségük lenne a realitás-fenntartó ubikra. A regény rálátást biztosít e megfordításra: miután Runciter elmagyarázza Joe Chipnek a valós szituációt, lecsatlakozik a rendszerről. „Egy konzultációs teremben ülök a Szerelmetes Felebarátaim Moratóriumban. Titeket egymáshoz huzaloztak, az én utasításomra, hogy megmaradhassatok egy csoportban. Én idekintről próbállak elérni benneteket.”

E megfordítás a regény végére úgy válik duplacsavarrá, hogy az eldöntetlenség egyik világ identitását sem hagyja érintetlenül. Joe Chip és társai eleinte értetlenül szemlélik a pénzérmék metamorfózisát: „Itt egy ötposzkredes [...], rajta Mr. Runciter gyönyörű, acélmetszetes képmása.” Majd a megfordítás után Runciter jattot ad a moratórium őrének: „Az érmékre pillantott és összeráncolta a homlokát. – Miféle pénzek ezek? – kérdezte. [...] És akkor egyszerre fölismerte. Vajon mit jelenthet ez? – töprengett. A legfurcsább dolog, amit valaha láttam. Az ember élete legtöbb eseményére előbb-utóbb megtalálja a magyarázatot. Na de Joe Chip egy ötvencentesen?”

Dick duplacsavarja tehát egymásba nyíló paratereket körvonalaz, melyeknek nincs a realitásba vezető outputja. Az ubik alakzata nem más, mint olyan árucikkek szerepeltetése, melyek az illúzió koherenciájának fenntartását jelenthetik. Azzal a kiegészítéssel persze, hogy a nevet akár nagy U-val is írhatnánk, mivel a valóság kibillentését nem más idézi elő, mint a paratérként viselkedő irodalmi szöveg. Ami annak határain kívül van, az maga a Valóság. Vagy fordítva? (H. Nagy Péter)

Címkék: dick agave

Szólj hozzá!

Mi rejtőzhet egy klón fejében?

greyjoy 2018.11.09. 11:05

hat_ebredes.jpgHat ébredés

Amikor először kézbe vettem ezt a kötetet, két dolgon akadt meg a szemem. Elsőként a szerző nevén: Mur Lafferty. Nem volt ismerős, de aztán láttam, hogy a hamarosan megjelenő Solo: Egy Star Wars történet filmregényt is ő írta. Az internetet segítségül hívva pedig megtudtam, hogy korábban urban fantasy tematikájú regényeket és történeteket írt (ezek nem jelentek meg magyarul). Így aztán érthető, hogy volt bennem némi kétely, hogy mire is lesz képes a szerző. Másodsorban pedig a kötet hátoldalán lévő leírás keltette fel az érdeklődésemet, amely röviden felvázolja, hogy egy űrhajóról és klónokról, meg gyilkosságról (kedveljük az ilyesmit) fog szólni a regény. Na, ez már biztatóbb kilátásokkal kecsegtetett. Aztán nekivágtam a könyvnek. És azt vettem észre, hogy szinte az első oldaltól benne vagyok az események sűrűjében.

A kötet azzal indít, hogy a felvezetőben elolvashatjuk a klónokkal kapcsolatos nemzetközi törvényeket kiegészítő záradékokat, ez némiképp Asimov robotikatörvényeit juttathatja eszünkbe. Ez a kérdéskör a jelenünk és jövőnk klóntechnológiáját figyelembe véve igencsak elgondolkodtatóvá válik/válhat. Részben ennek az eljárásnak a veszélyeit már a Jurassic Park széria, de a már fentebb említett Star Wars is pedzegette.

Az első fejezetben Maria (az egyik klón) szemszögéből figyelhetjük meg az eseményeket. Szereplőnk éppen egy klón-tartályban ébred és körülötte mindenhol vér és testek találhatóak. Ezt követően társai is felébrednek (innen a cím: Hat ébredés), majd megpróbálják felfejteni, hogy előző testeikkel-klónjaikkal mi történt.

Más klóntörténetekkel ellentétben a kötet szereplői képesek lementeni korábbi életeiket, majd ezeket visszatölteni az új testbe, mintegy meghosszabbítva az életüket. Lényegében tehát halhatatlanságról beszélünk, ami komoly erkölcsi és morális kérdéseket generálhat a regény szereplőiben és az olvasóban egyaránt. És alapvetően felmerül az a kérdés is, hogy bűn-e megölni egy klónt, ha az később újra létrehozható, a korábbi tapasztalataival, tudásával, személyével egyetemben. Illetve mi történik akkor, ha vannak olyan hekkerek, akik képesek ezekbe a tudatmátrixokba belepiszkálni? A történetünk szereplőinek pedig megvannak a maguk kis múltbéli titkai, ám annak köszönhetően, hogy az utazásuk megkezdése utáni eseményeket törölték a rendszerből, maguknak kell összerakniuk, hogy mi is történt az elmúlt időszakban, ami az előző legénység halálát okozta. Mur Lafferty lassan, visszaemlékezések formájában az olvasó kezébe adja a megfejtést.

Vagyis egy igen élvezetes, alkalmanként elgondolkodtató regényt kap az olvasó kézhez, amelyben még több potenciál is rejtőzik (a folytatásra is vevő lennék). Így aztán csak annyit mondok, hogy mindenképpen érdemes elolvasni. (N. Juhász Tamás)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Poptémák c. blokk az Opus 2018/5-ös számában

greyjoy 2018.11.08. 09:04

opus56.JPG

Benyovszky Krisztián: A populáris hős. Elméleti-tipológiai vázlat

Soltész Márton: A Rambo-komplexus. David Morrell trilógiája az irodalomoktatás szolgálatában

Babos Orsolya: Dick szerint a világ

H. Nagy Péter: A Ready Player One archívuma(i)

Címkék: opus

Szólj hozzá!

Dick szerint a világ

greyjoy 2018.11.07. 15:57

dick_jones.pngMár egy emberöltő is eltelt a legendás Philip K. Dick halála óta, de eszmei öröksége és meglátásai – köszönhetően népszerű adaptációinak, el nem évülő kritikai meglátásainak és nyugtalanító látomásainak – a mai napig érvényesek és újabb olvasókat csábítanak, hogy felüljenek az író elméjének őrülten zseniális hullámvasútjára. Ráadásul Dick azon szerzők közé tartozik, akik egyaránt olvasottak laikus és akadémiai körökben, Magyarországon is.

A Jones kezében a világ a szerző egyik korai műve, de már így is éppen a tizedik a valaha írott regényei között, viszont csupán a második hosszabb lélegzetvételű tudományos-fantasztikus írása a Solar Lottery után. Termékenységét jól mutatja, hogy Dick ekkor még csak a húszas éveiben járt, messze karrierjének és szakmai képességei kibontakoztatásának csúcsától. Mégis, a regényben már csírájukban megjelennek azok az ötletek, megoldások és tematikai elemek, amelyek a későbbiekben uralni fogják és meghatározzák az író különbejáratú univerzumait. […]

A regény hagyományos alapfelállással indít: egy nagy háború után járunk, az újjáépítés időszakában, mikor az atomfegyverek bevetése következtében mindennapossá vált a különböző mutánsok jelenléte, akik általában a szórakoztatóiparban találják meg a számításukat, azaz különböző vásárokban mutogatják őket, vagy épp show-műsorokban szerepelnek. Ekkor még a címadó Jones is egy senki, egy morózus, mellőzött figura, aki állítása szerint az emberiség jövőjéről közöl jóslatokat, alkalmanként húsz dollárért.

A jól ismert poszt-apokaliptikus sablonokat azonban rögtön az elején fel is forgatja az író ideológiaellenes ideológiájával, a relativizmussal, mely fő államszervező erőként uralja az összeomlás után éppen újjáépülőben lévő társadalmat. Ennek lényege, hogy mivel az emberiség borzalmas konfliktusait mindig is a különböző világnézetek összecsapásai okozták, ezért az új világrend szerint többé senki nem nyilatkoztathat ki abszolút igazságokat, anélkül, hogy bizonyítani is tudná őket. […]

Jones vesszőparipája a lomhák, vagyis az űrből érkező, ártalmatlan, óriási sejtszerű organizmusok elleni keresztes hadjárat lesz, mivel úgy gondolja, a lények inváziós céllal érkeznek a Földre, és el kell őket pusztítani, holott erre semmilyen bizonyítéka nincsen. Hogy híveket gyűjtsön, először egyházat alapít. A különböző vallások és a hozzájuk kapcsolódó mitológiák szinte követhetetlenül átszövik Dick kései munkáit és saját, egyedi kozmológiáját, melyet egy, szerhasználattal is kapcsolatba hozható látomása után dolgozott ki, és érvelt mellette vagy olykor éppen ellene egész további életében. Jelen regényben viszont a vallási vezető szerep csak ürügy az abszolutizmus kiépítésére és eszköz az emberi lelkek megnyerésére.

Jonest felemelkedése során tehát végig az idegenellenes harc és a csillagközi terjeszkedés kettős vágya vezérli. A tömegeket viszont elkábítják a közös célok, a valamiért való lelkesedés ígérete és Jones jövendöléseinek hitelessége, és kezdetben földalatti mozgalmuk megerősödése idővel polgárháborúhoz, majd a relativizmus és az államrend megdöntéséhez vezet. Eközben Jones későn eszmél rá, hogy az általa oly bőszen irtott protozoák valójában petesejtek, melyek ellenpárjukkal egyesülve bolygókon kikelő, de valójában az űrben élő növényszerűséggé fejlődnek. Nem agresszívek, de mivel fenyegetésként érzékelik az embert, egyszerűen védelmi gyűrűt vonnak a Föld és a Naprendszer köré, elzárva ezzel az emberek előtt más, további galaxisok gyarmatosításának útját. (Babos Orsolya)

 

A fenti szöveg egy hosszabb, a regény elemzésére épülő tanulmány részleteit tartalmazza, mely teljes terjedelmében az Opus 2018/5-ös számában olvasható.

 

Szólj hozzá!

Ajánló

greyjoy 2018.11.06. 08:29

plakat_1-page-001.jpg

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

Vudu és popkultúra

greyjoy 2018.11.01. 08:52

vudu.jpgA popkultúra igen szabadon bánik a vallásokkal. Átgyúrja, aktualizálja, újrahasznosítja, kiterjeszti őket (például teológiai thrillerként), vagy kritizálja, leértékeli, egyenesen károsnak, agymosásnak tartja (ahogy a heavy metal szubkultúrában ez megszokott), avagy allegóriaként, kulturális megkettőződésként működteti a témát (mint Lady Gaga Judas című dala). Így aztán gyakran előfordul, hogy az adott vallásról kialakult kép a popkultúra torzító hatásának az eredménye. Jól megfigyelhető ez például a vudu esetében. Semmiféle ide vonatkozó hagyomány nem írja elő, hogy arra hivatott kiválasztottak tűket szurkáljanak rongy-, viasz- vagy agyagbabákba (arra apellálva, hogy az történik az illetővel, amit a babával tesznek), ám ez a motívum és a vudu kelléktár szerepeltetése nagyon gyakorivá vált a közelmúltban (Az eastwicki boszorkányoktól kezdve az Angyalszíven és a Csillagporon át A Karib-tenger kalózaiig).

A babaszurkáláson és a színpadiasságon túl igen népszerűvé vált a vudu hiedelemvilág is, melyben a loák (szellemlények vagy démonok), a vérszívók, a vérfarkasok és a zombik (élőhalottak) játsszák a főbb szerepeket. Olyan jelenségekről van tehát szó, melyek óriási karriert futottak be a 20. századi popkultúrában. Produktív példaként Neil Gaiman Amerikai istenek című remekművét említeném. A regényben ugyanis helyet kap egy olyan epizód (egy rabszolga testvérpár szenvedéstörténetének nagy erejű elbeszélése), amely a vudu ikerkultusza alapján villantja fel az Afrikából származó vallás néhány elemét (Akik Amerikába jöttek. 1778). A szöveg posztmodern látásmódjában fontos szerephez jutnak azok a töredékek, melyek egy-egy importált hitvilág bemutatására épülnek. Ezek a közbeékelések rávilágítanak a kontinens egyik fő jellegzetességére (a mű alapötletére): az istenek az emberek között élnek. Ez a játéktér emellett látszólag megfelel a dark fantasy és a Dick-féle sci-fi legfontosabb műfaji kódjának (az egymásba ékelődő és összekeveredő valóságok elvének) is, de elmozdítja azt a mitológiai látásmód felé, létrehozva így a szépirodalom és a spekulatív fikció dinamikus hibridjét.

A popkultúra sok-sok mindent köszönhet a vudunak. Kérdés azonban, hogy a dolog nem fordítva sült-e el, hiszen a vudu is sok-sok elemmel gyarapodott a popkultúra hatására (vö. babaszurkálás). A vallásról elterjedt kép immár jóval távolabb áll a hitelességtől, mint Nyugat-Afrika a karibi térségtől és New Orleanstól. Baj? Ki tudja… Ez az átrendező hajlam – áldott képlékenység! – nagyon is a popkultúra alaptermészetéhez tartozik. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról

greyjoy 2018.10.31. 08:15

isten_gepei.jpgA transzhumanista diskurzusokkal érintkező science fiction nemcsak arra teremt módot, hogy eltöprengjünk fajunk jövőjén, hanem arra is kiváló lehetőséget kínál, hogy más megközelítésből vegyünk szemügyre olyan alapkérdéseket, mint a „mi az ember?” kérdése. Brandon Hackett (polgári nevén Markovics Botond) Isten gépei c. regényének új, 10. évfordulós, javított és újraszerkesztett kiadásánál keresve sem találunk jobb lehetőséget erre, hiszen Hackett könyve kellő reflektáltsággal kezeli a kérdést. A regény egy pontján az egyik szereplő így sóhajt fel: „A fejlődésünk túllépett az emberi fajon. Hamarosan ez a Föld is eljut erre a pontra. Én azonban szívesebben lennék inkább ember, még ha ez azzal jár is, hogy öregszem, betegségekkel küzdök, és a bolygónak csak egy kis százalékát ismerhetem meg.” Ez az alapvetően humanista felfogás akár még szimpatikus is lehet sokaknak, a kérdés azonban a továbbiakban nem az, hogy hajlandóak vagyunk-e magunk mögött hagyni az ilyen értelemben vett emberi mivoltunkat. Sokkal inkább az, hogy van-e egyáltalán olyan, hogy „emberi mivolt”.

Néhány oldallal később egy másik szereplő a következő megjegyzést teszi (és ezzel mintegy folytatja a korábban megkezdett gondolatmenetet): „Tőlem átmehetünk konyhafilozófusba is [...], de amíg azon gondolkodunk, mik vagyunk, addig mindenképpen emberek.” Ez a megközelítés már nem esszencialista módon viszonyul a „mi az ember?” kérdéséhez. Mert mi van akkor, ha az embernek nincs olyan értelemben lényege, ahogyan azt a humanista tradícióban benne álló filozófusok és antropológusok gondolták? Az idézetből az olvasható ki, hogy emberré inkább az tesz bennünket, hogy folyamatosan keressük a választ arra a kérdésre, hogy mi tesz bennünket emberré. (Ez a szereplői szólam a regényben egyébként így folytatódik: „Nem a tested ember, hanem a tudatod.” Ami további kérdéseket vet fel. Pl. mi a helyzet a sérült vagy beteg emberi, vagy éppen az állati és mesterséges tudattal?)

Talán a fentiekből is látszik valamelyest, hogy milyen összetett módon láttatja a kérdést Brandon Hackett, aki ráadásul a téma különböző variációit is végigjátssza a regényt követő elbeszélésekben. Tipikus Hackett-könyv az Isten gépei... – elgondolkodtató, ugyanakkor állásfoglalásra ösztönző, szórakoztatóan olvasmányos, ugyanakkor mély gondolatisággal telített. Jó szívvel ajánlom olvasásra minden emberi és nem emberi intelligenciának. (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A tudomány népszerűsítése - népszerű tudomány?

greyjoy 2018.10.30. 08:12

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

Az apuka, aki elment tejért, de valójában Keyser Soze volt

greyjoy 2018.10.28. 12:28

gaiman.jpgKorunk egyik legnagyobb mesemondója, Neil Gaiman Szerencsére a tej c. könyve (ismét) a gyerekeknek szól. Látszólag. Ahogy ezt tőle megszokhattuk.

A Szerencsére a tej bájos történet. (Skottie Young illusztrációival tálalva pedig egyenesen fenomenális.) Egy apukáról szól, aki elmegy tejért a gyerekei reggelijéhez. Sima ügy, gondolhatnánk. Telik-múlik az idő, a két gyermek már-már türelmetlenkedni kezd, amikor apu befut, és hozza a tejet. „Hol voltál ennyi ideig?” – szegezik neki az ilyenkor szokásos kérdést. Apu mesélni kezd.

Elrabolták a földönkívüliek, múltbeli kalózok fogságába esett, felvette egy hőlégballonos időutazó tudós stegosaurus, megúszta, hogy a dzsungellakók feláldozzák egy vulkánistennek, vámpírok karmaiból szabadult ki, és persze sikerült megmentenie az univerzumot, majd meghallgatta az Űrbéli Dinoszauruszok hatszólamú énekét. Hát ennyi. (A történet főbb állomásait egyébként a szerző mindjárt a könyv elején elmondja az Olvasóknak címezve. Vajon miért? Ne csak ezekre figyeljenek, hanem valami másra is? Meglátjuk…)

A gyerekek élvezik a sztorit, itt-ott közbekérdeznek (gyaníthatóan pár dolog nem stimmel), majd a kisfiú elbeszélő a következőt mondja: „Ezt mesélte apu. A húgomra néztem. A húgom rám nézett. Aztán mindketten körülnéztünk a konyhában. A hőlégballonos falinaptárra. A dinoszaurusz figuráimra és a húgom pónijaira, a húgom vámpírkönyveire, a vulkános képre, amit kiskoromban festettem, még tavaly, és ami még mindig fent volt a hűtő mellett a falon. Végignéztünk ezeken, aztán apura néztünk.” Nem hisznek neki.

Ez a megoldás persze arra utal, hogy minden történet más történetek rekombinációja. A szituáció meg arra, hogy a befogadó is aktív alakítója a történetnek. De felfogható konkrét utalásként is. Emlékezzünk csak! A Közönséges bűnözők c. kiváló filmben egy elképesztő történet bontakozik ki – Roger „Verbal” Kint elbeszélésében, akinek megformálásáért Kevin Spacey Oscar-díjat kapott – Keyser Soze-ről, a kegyetlen és titokzatos alvilági figuráról. A Kintet hallgató ügynök ezt legendának tartja, és elengedi a kisstílű bűnözőt, majd leesik az álla. Körülnéz ugyanis a helyiségben, és megtalálja a történet főbb elemeit szétszórva, az asztalon, a faliújságon stb. Majd Spaceyt látjuk, amint mozgása és arckifejezése megváltozik, ezzel is sugallva: bizony nem csak az nem zárható ki, hogy a történet igaz, de még az sem, hogy ő maga Keyser Soze.

Vagyis Kint Soze-története ugyanúgy áll össze, ahogy a tejet hozó apukáé. A képlet tehát bonyolultabb, ugyanis meglehet, hogy a főhős igazat beszél, azaz nem mesét mond. Óriási nyomaték kerül az eldöntetlenségre, a nyitottságra, a szövegköziségre, az intermedialitásra, meg amit akartok. A jó történetekben tehát van valami plusz, ami kibillenti az igaz-hamis oppozíciót. (Az édesapa szerint a tej maga lenne a bizonyíték, ahogyan Kint is azért kér kávét a filmben, hogy időt nyerjen, és összerakhassa a sztorit.) Ezzel Gaiman kikacsint a krimi-olvasó, filmnéző, popkultúra-fogyasztó, gagaista, tejeskávé-készítő apukákra is. És ez fölöttébb szimpatikus gesztus. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!