Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Kronoszisztematikus káosz

greyjoy 2018.09.16. 08:01

chu2.jpg

Wesley Chu Időrabló-duológiájának második kötetét két idézetből kiindulva fogjuk megközelíteni, előtte azonban elevenítsük fel, mit mondtunk az első rész tematikus ívéről: Az alapszituáció a következő: az időutazás felfedezése lehetővé teszi, hogy az ún. kronotropok a múltból ritka technológiai eszközöket szállítsanak át a jelenbe, méghozzá úgy, hogy nem változik meg az idővonal. (Pontosabban az apróbb hullámok kisimulnak, a nagyobbak megváltoztatják a kronofolyamot, de ez alig fordul elő.) Főhősünk – megszegve az időutazásra vonatkozó törvényeket – áthoz egy nőt, s ezzel váratlan eseményeket indít el a jövőben. Ezt a hölgyet – teljes joggal – Időanomáliaként emlegetik a karhatalom erői. A második részben az utána való hajsza a történet egyik hajtómotorja, de most nem erről lesz szó. Nézzük a két idézetet.

Az auditorból kalóz időugróvá, illegális behatolóvá alakuló szereplőnek a következőt mondja az időutazás feltalálója, az Idő Anyja: Fogadd el, hogy ugyanannyira szükséged van ránk, mint nekünk rád. Van benned egy belső kényszer, hogy kordában tartsd a káoszt. Szükséged van egy ügyre, amiben hihetsz és amiért harcolhatsz. Pár oldallal később a Valta vállalat különleges műveleti osztályának ügynöke így bíztatja beosztottját az ostrom közben: Estig tartsátok meg az állásokat! Még két órán át fokozzák a káoszt. […] Amikor a védők elfáradnak, és azt hiszik, uralják a helyzetet, támadunk. Ez a pár mondat nem pusztán azért alkalmas kiindulópontnak, mert a káoszra hivatkozik, hanem azért, mert azt kétféleképpen hozza játékba.

Talán azonnal feltűnik, hogy a káosz külső és belső tényezőkkel, elmeállapottal és tömeges rendezetlenséggel van kapcsolatban, illetve stratégiaként is bevethető. Bizonyos típusú kaotikus rendszerek fontos tulajdonsága a kezdeti feltételekre való érzékenység. A bemenetnél még egészen elenyésző, apró eltérések óriási különbségekké nőhetnek a kimenetig – fogalmazza meg a pillangó-hatás lényegét Gleick. Nem részletezzük itt, hogy ez mi mindenre alkalmazható (az időjárástól az emberi pszichéig); mindössze azt a kérdést tennénk fel, hogy miképpen kapcsolható össze a káosz a regénybeli idővel, pontosabban az idővonal megváltoztatásával.

Érdekes, hogy Chu regényében a nagyobb mértékű változásokat emlegetik olyanként, melyek befolyásolják a kronofolyam eltérülését. Ugyanakkor a káoszra való utalások egy ellenirányú dinamikát kezdenek el működtetni, mintha az elbeszélő azt sugallná, hogy a kisléptékű változások is legalább annyira lényegesek lehetnek. Vagyis egy apró beavatkozással ugyanúgy elérhető a radikálisan különböző output. Ez a kétszintű szerveződés áthatja az Időostrom világát, a szereplők tudatát, sőt a narratíva értékinstanciáit is. A mű végén az Időanomália kezelésére vonatkozóan elhelyezett csavar innen nézve olyan, mintha egy mozzanat megváltoztatása mentén újraprezentált történet ez által kaotikussá válna. A kimenet megkérdőjelezésével Chu eléri, hogy máshogy tekintsünk az idővonalra és magára a cselekményre is. Tehát egy viszonylag egyszerű képlet (néhány mondat) mentén újracsavarodik a történet, az olvasó pedig érzékelheti, hogy a káosz a bemenetnél, de a kimenetnél is elkezdődhet. Visszafelé. (H. Nagy Péter)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Virtuális sport – Láthatatlan játék: a győztesek gondolkodásmódja az e-sportban

greyjoy 2018.09.13. 14:42

lathatatlan_jatek.jpgTekintve, hogy magam is játszom számítógépes játékokkal (manapság már ki nem?) mindig is érdekelt, mások hogyan közelítik meg az egyes alkotásokat (legyen az fps-first person shooter vagy akár rpg-role-playing game stb.). A videojátékok manapság már szinte bármilyen platformon megtalálhatóak (konzol, pc és telefon is), vagyis könnyen elérhetőek (bár néha igen megkérik az árukat). A játékok köré a megjelenésüktől fogva rajongóbázisok alakultak ki. Mi több, egyes alkotások olyannyira elismerté váltak, hogy hasonlóképpen a filmekhez stabil franchise-ok jöttek létre (Assassin’s creed, Mass Effect, Halo stb.).

Már a legelső videojátékok között is találhatunk olyanokat, amelyek kétjátékos módot kínáltak fel (pl. az 58-as Tennis for two vagy a 72-es Pong). Nem sokkal később megjelentek az olyan játékok, amelyekben már többen tudtak megküzdeni egymással, és a civil internet megjelenésével egyre több olyan videojáték került a felhasználókhoz, amely lehetővé tette, hogy földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül (vagyis a világhálón) játszhattak egymással vagy egymás ellen. Az online felületnek köszönhetően egyre nagyobb tömegek voltak képesek felvenni a küzdelmet. Ennek köszönhetően pedig aztán egy új sportág jött létre: az e-sport.

Ennél a pontnál eljutunk bemutatásra váró kötetünkhöz, amelyet Andrejkovics Zoltán írt Láthatatlan játék: a győztesek gondolkodásmódja az e-sportban címmel. (A könyv 2017-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában.) Andrejkovics olyan témaköröket jár körül, mint a felkészülés mentális oldala, a motiváció, az érzékelés vagy az érzelmeink stb. Vagyis a könyv olyan témákkal foglalkozik, melyek egy e-sportoló mentális és pszichológiai oldaláról közelítik meg az adott jelenséget. Talán pont ez az egyik gyengesége is a kötetnek, mivel a „játékos” olvasó a cím alapján azt feltételezhetné, hogy valós, megtörtént stratégiák és azok elemzése is sorra fog kerülni; így úgy vélem, hogy a szerző egy nagyon komoly fegyvertényt hagyott ki pusztán a pszichológiai oldal prezentálásával.

Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik kezdőként vagy laikusként állnak az e-sporthoz, ugyanakkor nem ajánlom azoknak, akik inkább a technikai vagy stratégiai oldalára kíváncsiak, mert akkor csalódni fognak a kötetben. (N. Juhász Tamás)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Kém a múltból – A kémek öröksége

greyjoy 2018.09.11. 20:03

a_kemek_oroksege.jpgAz egykori kém, a kémregények koronázatlan királya John le Carré legutóbbi és egyelőre legutolsó regénye 2017-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában. Ahogy azt már korábban említettem le Carré (A titkos zarándok című műve) kapcsán: a szerző stílusa nem éppen az akciókat szerető olvasóknak kedvez. Mindezek ellenére kellemes csalódás volt olvasni A kémek örökségét. Ez talán annak is köszönhető, hogy a „kerettörténet”, amely napjainkban játszódik, sokkal izgalmasabb, mint az előző kötet ünnepi vacsorája.

A történet főszereplője a nyugdíjazott kém, Peter Guillam, akit utolérnek a „múlt árnyai”. A jelenkor titkosszolgálata visszahívja őt, hogy figyelmeztessék: egyik volt társának fia előszedett egy régi esetet, hogy megtudja mi történt az apjával (miért kellett meghalnia), illetve, hogy bíróságra vigye az ügyet. Tekintve, hogy napjaink médiája előszeretettel hangoztatja a morális és immorális lépéseket, (főleg) amelyek a hidegháború titkosszolgálatának lépéseit illetik, jószerével szétcincálnák Petert, és ezzel a mai titkosszolgálat sem kerülne jó helyzetbe. Elindul tehát a nyomozás, hogy újra felidézzék mi is történt a régmúltban, hogy a jelen „problémáját” megoldják. Peter Guillam ameddig csak lehetséges, tagadja az ellene felhozott vádakat, ám maga az ügynökség az, amely belekényszeríti abba, hogy a múltat felbolygassák. Peter végül kénytelen belemenni egy olyan játszmába, amely feltépi a régi sebeket. Főhősünk nem csupán magát védi, hanem volt társait és mentorát is (a le Carré regényeiből már ismerős George Smiley-t). Smiley azonban eltűnt, és senki sem tudja, hogy hová mehetett, főhősünk is csupán emlékeinek köszönhetően jön rá, hogy merre lehet. Régi ellenfelek, társak és a nagy (és fájdalmas) szerelem története A kémek öröksége.

A szerző (ismerve a hátterét) tisztában van azzal, hogy működnek ezek a szervezetek, illetve, hogy a hidegháborút követően milyen változások is zajlottak le (az ügynökségen belül és kívül). Ezeket az elemeket nagyon ügyesen használja fel ebben a történetben, mégpedig úgy, hogy ismét karakterközpontúvá tudja azt tenni. Mindazoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik le Carré történeteit, és szeretnek elveszni a múlt és jelen sakkjátszmáiban. És ezúttal talán kevésbé keserédes szájízzel fejezzük be történetünket, mint legutóbb. (N. Juhász Tamás)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Don Winslow: A kartell

greyjoy 2018.09.03. 19:54

a_kartell.jpgA kartellben Don Winslow ott folytatja, ahol a Drogháborúban abbahagyta. A drogbáró, Adán Barrera börtönbe került, a drogellenes ügynök, Art Keller pedig megpróbál együtt élni démonaival. 2004-et írunk, a drogháború pedig a következő korszakába lépett.

Az írói eszközök nem változtak. Akárcsak az előzményregényben, Winslow itt is a rá jellemző alapossággal mutatja be – több cselekményszálat kézben tartva és számos szereplőt mozgatva – a drogháború alakulását (2014-ig bezárólag). Számos jel utal arra, hogy ez már a háború egy újabb fázisa. Az amerikai drogellenes szervezetek és a mexikói drogkartellek közötti harc (amelynek szabályai is jócskán megváltoztak az évek során) mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az egyes kartellek közti bandaháborúk, amelyek brutalitása minden korábbin túltesz. Ha a Drogháború sokkoló volt, A kartell még inkább az. A szerző kíméletlenül mutatja be a bandák tevékenységét, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokat, a terrort – és azt a folyamatot, amely idáig vezetett. A regény (egyik) helyszínéül szolgáló Tijuanában megszűnik a rendőrség, a kartellek a rivális bandatagok megcsonkított holttesteit használva üzengetnek egymásnak. A civil lakosság nincs többé biztonságban. A kialakult helyzet megoldására pedig szinte semmi remény, mivel még a kormány is a kartellek zsebében van.

Ez az a pont, ahol különösen fontossá válik az újságírók tevékenysége. A regény azoknak az újságíróknak a – nem teljes, mégis meghökkentően hosszú – névsorával kezdődik, akik a drogellenes háborúban vesztették életüket. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a regény igazi hősei az újságírók (Pablo, Ana, Óscar), akik, ha kell, akár az életük feláldozása árán is szembeszállnak az országukat uraló drogbárókkal. Pablo búcsúlevelében a megfélemlített, megalázott, szabadságában korlátozott kisemberek nézőpontja jelenik meg; azoké, akik a tényleges vesztesei ennek a háborúnak (és talán minden háborúnak). Ez a háború ugyanis már régen nem az amerikaiak és a mexikóiak (a drogellenes szervezetek és a kartellek) között dúl. Míg előző regényében Winslow azt a gondolatot állította előtérbe, hogy a mexikói drogpiacot lényegében az amerikai igények tartják fenn, addig itt már arról is szó van, hogy a drogháború a globális piac részét képezi (lásd Adán Barrera szavait az 574. oldalon), ennélfogva már nem is nevezhetjük kizárólag drogháborúnak, mert összefügg az olajpiaccal és az illegális fegyverkereskedéssel is.

A regény meglehetősen komplex módon láttatja az Egyesült Államok szerepét ebben a történetben. Bár a szerző amerikai (egészen pontosan New York-i), ez nem akadályozza meg őt abban, hogy – finoman szólva is – árnyalt képet fessen hazája kormányáról. Illusztrációképpen idemásolom az egyik fejezet (Bruce Jacksontól származó) mottóját: „Az elmúlt években az Amerikai Egyesült Államok kormánya úgynevezett háborúkat vívott az AIDS, a drogok, a szegénység, az írástudatlanság és a terrorizmus ellen. Ezen háborúk mindegyikének megvan a maga költségvetése, jogszabálya, hivatalai, hivatalnokai, logója. Minden, ami egy bürokráciában ahhoz kell, hogy valódinak tűnjön.”

Elgondolkodtató és – a szerző minden igyekezete ellenére, hogy egy kis reményt csempésszen az utolsó lapokra – mélységesen lehangoló könyv A kartell. Azon ritka művek egyike, amelyek a populáris irodalom eszköztárát is felhasználva mutatják meg nekünk, hogy milyen világban is élünk tulajdonképpen. (Keserű József)

 

Címkék: agave Don Winslow

Szólj hozzá!

Új borítóval jelent meg a Fahrenheit 451

greyjoy 2018.08.19. 15:30

9789634194835.jpg

Umberto Eco azt írja A klasszikusok dicséretében, hogy ezeket a műveket „olvasni olyan, mintha pszichoanalízisnek vetnénk alá a saját mai kultúránkat”, nyomokat, emlékeket, sémákat keresve. Ha ez igaz, akkor a Fahrenheit 451 olvasása leginkább egy sokkterápiához hasonlítható.

Az Agave kiadó nemrégiben az HBO által leforgatott film apropóján újra kiadta Ray Bradbury 1953-ban íródott mesterművét, a Fahrenheit 451-et. És mivel a film (sajnos) semmilyen szinten nem ér fel az eredetihez, a téma iránt érdeklődőknek még mindig a könyvet ajánlanánk, mivel Bradbury műve, az abban megfogalmazott konfliktus, a főhős, Montag minden őrlődése és kérdése fájdalmasan aktuális 2018-ban (is).

A mindent elemésztő tűz képével indul az alkotás, ami nem véletlen, hiszen egy olyan világban vagyunk, ahol a tűzőrség feladata már nem a lángok megfékezése, hanem a megmaradt könyvek felkutatása és elégetése. (Innen a cím: a Fahrenheit 451 az a hőmérséklet, melyen a könyvnyomtató papír tüzet fog és elég.) A főszereplő, Guy Montag (a filmben: Michael B. Jordan) egy tűzőr, akiben egy nap kétségek ébrednek, hogy helyes-e könyveket (és embereket) égetni, és emiatt konfliktusba kerül a főnökével/mentorával Beatty-vel.

Bradbury műve egy igen feszesen megírt mestermű – gyakorlatilag nincs benne üresjárat. Minden mondat a helyén van, nincsenek fölösleges magyarázó részek, a disztopikus világot és Montag belső vívódását a sorok között olvasva kell összeraknunk, a lázadás hirtelen jön, impulzív és meglehetősen ostobán kivitelezett – épp ezért olyan felkavaró. Gyors, rövid, feszes próza, ami a mondanivalóra koncentrál, nincsenek benne igazi hősök, és nem is kínál igazi megoldást.

Montag „ébredésének” egyik kulcsmomentuma egy fiatal lánnyal, Clarisse-szel való találkozás. Clarisse Montag szomszédja, aki mintegy véletlenül hinti el a főszereplőben a lázadás magvát. Nem csinál semmi mást, mint hogy szóba elegyedik Montaggal, és a beszélgetés során ráébreszti őt, hogy az élet talán többről is szólhat, mint ahogy a férfi megszokta. Montag pedig maga is gondolkodni kezd, kérdéseket tesz fel, ezt követően egész más szemmel néz saját magára és a tőle teljesen elhidegült feleségére. Érzi, hogy valami rettenetes baj van, de nem rendelkezik a szavakkal, hogy megnevezze a problémát. Ezért már ő keresi Clarisse-t, csakhogy a lány egy napon eltűnik.

A lázadás persze nem marad észrevétlen. Beatty gyanakodni kezd, próbáknak veti alá hősünket. Ráadásul Beatty trükkös „gonosz”, nem igazán tudjuk, hogyan álljunk hozzá: egyszerre bestiálisan kegyetlen és (látszólag) lenyűgözően művelt.

A Fahrenheit 451 dramaturgiai csúcspontja az a jelenet, mikor Beatty arra kényszeríti Montagot, hogy a lángszóróval gyújtsa fel a saját házát. Montagban ekkor elpattan valami, és szembefordul az őt sértegető parancsnokkal. Montag végez Beatty-vel, elégeti a lángszórójával, mely aktus szimbolikusan reprezentálja a múlttal való leszámolását is. A férfiban ugyanakkor kétségek merülnek fel, hogy valóban ő döntött-e, vagy Beatty szándékosan provokálta ki a gyilkosságot. Montag tépelődése mögött több dolog is állhat. Lehetséges, hogy el akarja hárítani a gyilkosság felelősségét. Lehet, hogy annyira a zsarnoki Beatty hatása alatt állt, hogy még a lázadás aktusa mögött is az ő akaratát látja. De az a lehetőség is nyitva áll, hogy Beatty maga is szenvedett, és így akart véget vetni az egésznek. Nem tudjuk meg.

A könyvben a kisregény mellett öt másik, rövidebb írást is találunk, melyek kellemes levezetésként szolgálnak a Fahrenheit 451 után. (Hegedűs Norbert)

A fenti szöveg egy hosszabb, a film kapcsán íródott dolgozat részleteit tartalmazza, mely teljes terjedelmében a dunszt.sk weblapján itt olvasható.

Szólj hozzá!

Újraolvasható A hollókirály

greyjoy 2018.08.07. 18:45

2004 szeptemberében a Bloomsbury kiadta Susanna Clarke debütáló regényét, és azt mindjárt 250 000 darab keménykötésben az Egyesült Államokban, Angliában és Németországban egy időben. A hollókirály (Jonathan Strange & Mr. Norrell) limitált számú, papírba csomagolt és viasszal lepecsételt verziójának darabjáért több mint száz dollárt adtak az eBay-en még a megjelenés előtti héten. Később a gyűjtők több száz fontot is képesek voltak kiadni egy-egy szignált „limited edition”-ért. Az Agave kiadó jó érzékkel, viszonylag gyorsan elkészítette a magyar változatot, amely a kiadó egyik keménykötésű kiadványa volt anno, majd a közelmúltban megjelent a második magyar kiadás, ugyancsak színvonalas kivitelezésben.

clarke1.jpg

A regény egy alternatív 19. századi Angliában játszódik többé-kevésbé a napóleoni háborúk idején, és abból a feltevésből indul ki, hogy évszázadokkal korábban jelen volt Angliában a mágia. A férfit, tündérek nevelte embert, aki a tündérek bölcsességét és az emberi észt összegyúrva létrehozta azt, Hollókirálynak hívták, és a mágusok legnagyobbika lett. A regény idejére azonban puszta legendává fakult, és Anglia, a maga őrült királyával és ellenállhatatlan-csibészes költőivel, nem hisz többé a gyakorlati mágiában.

clarke2.jpg

Gilbert Norrellel és Jonathan Strange-dzsel, az egymással örökös viszályban álló két mágussal azonban az egyszer volt mágia visszatér Angliába. A regény e két fura alak ellenséges kapcsolatán túl az angol létformát, az értelem és az őrület határát is vizsgálja. A kiváló fantasy a műfaj kimagasló példája, ugyanakkor rendkívüli érzékenységgel kombinálja Tolkien sötétebb tónusú mitologikus világát Jane Austen társadalmi komédiájával. A műfajra jellemzően a regény közel 200 tételből álló lábjegyzet-apparátusa körvonalaz egy háttértörténetet, felvonultatva a mágikus tudományok egy teljes, fikcionális korpuszát. A szép új magyar kiadás (melynek elkészítése egyébként nem kis kiadói munka) csábít az újraolvasásra, és bizony ez a monumentális korpusz – a BBC-sorozat után pláne – ki is állja az ismétlés próbáját. (Hegedűs Orsolya)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Don Winslow: Drogháború

greyjoy 2018.07.28. 08:18

droghaboru.jpgHalott csecsemő az anyja karjában...” Brutális képpel indít Don Winslow Drogháború (eredeti címe: The Power of the Dog, szó szerint: ’A kutya hatalma’) című regénye, amelynek nyitójelenetében egy lemészárolt család látványa tárul elénk. Winslow nem kíméli az olvasót, de ha valaki arra számít, hogy az egész könyv nem áll majd másból, mint válogatott kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok sorozatából, az téved. A szerző ennél sokkal többre vállalkozik: megpróbálja tablószerűen bemutatni az amerikai drogbiznisz bő negyed évszázadát (1975–2004).

Winslow-t az amerikai drogellenes háború egyik leghitelesebb krónikásaként tartja számon a kritika. Nem alaptalanul. Az eredetileg 2005-ben megjelent Drogháború (első magyar kiadás: 2008, második magyar kiadás: 2016, mindkettő Agave Könyvek) elképesztő részletességgel mutatja be a kábítószerüzlet működését, főként Mexikóra és az Egyesült Államokra fókuszálva. Bár számos valós eseményre történik utalás a regényben – többek között az 1985-ös mexikói földrengésre és Luis Donaldo Colosio meggyilkolására –, mégsem dokumentarista prózát olvasunk, hanem színtiszta bűnregényt. A regény főalakjai mindannyian a képzelet szülöttei, noha egyeseknek nem nehéz fellelni a modelljét a valóságban.

Ami a kulturális háttér ábrázolását illeti, Winslow ezen a téren is alapos munkát végzett. Aki fogékony az ilyesmire, az nagyon fogja értékelni azokat a részeket, amelyek például a mexikói halottak napjáról, a New York-i maffiacsaládok egymáshoz való viszonyáról, vagy éppen az ír származású amerikaiak mentalitásáról szólnak.

A regénynek nincs kiemelt főszereplője. A drogellenes hadjáratot folytató amerikai Art Keller meglehetősen távol áll a krimikből ismert „Nagy Detektív” figurájától, ráadásul nem kap több szerepet, mint a call girl Nora, a bérgyilkos Callan, vagy a narcotraficante Adán Barrera. Ők, és még néhány további mellékszereplő (a káromkodó pap, vagy a két „barackos” maffiózó) ugyan nem mentesek bizonyos zsánerirodalmi kliséktől, ettől függetlenül azonban mindegyikük története egyformán lebilincselő.

Winslow ugyanis remekül ír. Semmi műmájerkedés, semmi sallang. A stílus – ahogyan a téma megkívánja – lecsupaszított, dísztelen, ugyanakkor gyakran alkalmazza a szabad függő beszédet. Az akciójelenetekre sem lehet panaszunk. Úgy peregnek a képek előttünk, mintha filmet néznénk. Bár az író nem értékel direkt módon, azért nem kétséges, hogy kik a jó- és kik a rosszfiúk (és -lányok) a történetben. (Igen, a drogbáróknak is van emberi arca, de ez nem menti fel őket semmi alól, és igen, az amerikai zsaru sem patyolattiszta lelkületű, az amerikai kormányról nem is szólva...)

A Drogháború lebilincselő olvasmány, minden kétséget kizáróan a műfaj egyik csúcsteljesítménye. Winslow azóta megírta a regény folytatását is A kartell címen; hamarosan arról is írunk itt a blogon. (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Schrödinger gyalogosai

greyjoy 2018.07.27. 13:57

mieville.jpgChina Miéville A város és a város között című regénye remek példája annak, hogy egy jól kitalált konstrukciós elv háttérbe szoríthatja a műfaji kérdéseket. Ez a megközelítési útvonal nem azt jelenti, hogy az utóbbiak érvénytelenek lennének, hanem azt, hogy bizonyos esetekben érdemes másból kiindulnunk, és ideiglenesen késleltethetjük a műfaji eredetű megfeleltetéseket. Miéville művében innen nézve nem feltétlenül, vagy nem csak maga a nyomozás, a krimiszál, hanem annak helyszíne és topográfiája alapozza meg az olvasói figyelem fenntartását.

A produktív koncepció a hasadt városok jelenségére épül. A hasadás nem a felszín és a földalatti régiók, a külső és a belső részek, az elitvilág és a nyomornegyedek (stb.) kettősségére utal, hanem valami olyasmire, ami jóval megfoghatatlanabb. A fikció szerint a valahol Közép- vagy Kelet-Európában lévő Besźel és Ul Qoma egy helyen fekszik, egy időben létezik, és sajátos mintázat szerint rendeződik el. Az elbeszélő három szóval adja vissza ezt a komplementerszerű viszonyt: a „totál, alter és átfedett zónák” a szerint különböztethetők meg, hogy a két város milyen takarásban van egymáshoz képest.

A cselekménybonyolítás szempontjából lényeges, hogy az egyik városból a másikba való átlépés nem történhet automatikusan, az áttűnések ellenére sem. Ha a lakók megpillantják is a máshova tartozó sziluetteket, kizárják a látványt. A határokat felügyelik, az illegitim közlekedést egy speciális alakulat vizsgálja ki. A nyomozást egy furcsa eset indítja el: a gyilkosság az egyik városban történik, a hullát viszont a másikban találják meg. Menet közben pedig felmerül, hogy valószínűleg a két város között a repedésekben egy harmadik is létezik: Orciny. Ez a háttér folyamatosan megkettőzi és elbizonytalanítja a szimpla nyomozást, melynek részletei itt most nem érdekesek.

A Kafka-, Dick-, Escher-párhuzamokon túl van ennek az elképzelésnek egy különleges aspektusa, amely mentén elgondolható a hasadt városok ontológiája. A regény vége felé az egyik gyanúsítottat Schrödinger gyalogosaként aposztrofálja az elbeszélő, mivel az precízen egyensúlyoz a két város között. Majd pár oldallal később ezt a „képességet” a szuperpozíció szóval adja vissza a főszereplő. Ha összerakjuk a képet, és értelmező alakzatként működtetjük, azaz kiterjesztjük a konstrukciós elvre is, az alapötlet megközelíthetővé válik a kvantumfizika felől.

Schrödinger híres gondolatkísérletében a dobozba zárt macska mellé egy radioaktív sugárforrást helyezünk, mely adott időn belül 50% eséllyel bomlik el, kinyiffantva ezzel a cicát. A kvantummechanika szerint a rendszer az élő macska és a halott macska szuperpozíciójából áll össze addig, amíg ki nem nyitjuk a dobozt, és bele nem nézünk. Miéville regényében ehhez hasonlóan szituálható az említett gyalogos, ahogy az emberek is egyszerre élnek a két városban, de tudatosan kizárják valamelyiket. Innen nézve a város és a város (a „között” nincs az eredeti címben) valójában nem egy hely meg egy másik, hanem a kettő szuperpozíciója. Egy emberi mérettartományba helyezett kvantumvilág.

Mindettől függetlenül persze az olvasó élvezheti pusztán a krimiszálat, ám valószínűleg ekkor sem fogja elkerülni a figyelmét a hasadt városok jelenségét övező néhány furcsaság. Mivel a nyomozás nem csak a gyilkos után folyik, hanem a városok történelme és megalkotottsága után is, az olvasás funkciója is megkettőződik. A befogadó ily módon egyszerre láthat el két szerepet, s minden bizonnyal Miéville regénye akkor válik komplex olvasmánnyá, ha ezt a kettősséget nem adjuk fel. Ha volna az olvasatlehetőségek rendszerének szuperpozíciója, akkor az éppen az ilyen típusú játéktérben keresendő. A város és a város között ebből a perspektívából nézve is küszöbhelyzetű alkotás a kánonok és a kultúrák között. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Materiális lányok és poszthumán testek Gombaszögön

greyjoy 2018.07.19. 22:41

img_20180719_152714.jpg

Az MA PKK immár visszatérő vendég a felvidéki magyarság egyik legjelentősebb rendezvényén, a Gombaszögi Nyári Táborban. Ezúttal Németh Csilla és H. Nagy Péter tartott előadással egybekötött beszélgetést a művészi testfelhasználás területeit körüljárva a populáris irodalom és a popzene kapcsán.

Címkék: Gombaszögi Nyári Tábor

Szólj hozzá!

Az MA PKK programja a Gombaszögi Nyári Táborban

greyjoy 2018.07.09. 14:39

gaga-bowie-madonna.jpg

Július 19. 12.30, B-612: Materiális lányok, poszthumán testek – előadásokkal egybekötött beszélgetés a kortárs testképekről

Előadók: H. Nagy Péter és Németh Csilla

Rezümé: A program a művészi testfelhasználás területeit járja körül a populáris irodalom és a popzene kapcsán. A kortárs horizont kialakulásához két tendencia járult hozzá a legerőteljesebben, a poszthumán és a posztbiológiai testkoncepciók burjánzása, ami a testhatárok és testképek kulturális és technikai felülírásával járt együtt (vö. technotest). Az előadások Bowie, Madonna és Lady Gaga tevékenységéből kiindulva, a biopunk regényeken át a tetkokultúráig jutnak el, többféle médiumot és platformot kínálva fel megközelítési útvonalként.

Az előadások bármikor megszakíthatók, a közönség közbekérdezhet. Az előadásokhoz kép- és hanganyag társul, ezzel is mintegy sugallva, hogy az irodalom a többi médium kontextusában tanulmányozható releváns módon.

Találkozzunk Gombaszögön!

 

Címkék: Gombaszögi Nyári Tábor

Szólj hozzá!