Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

A csontjainkba vésve…

greyjoy 2018.10.21. 11:17

adam_christopher_dishonored_a_kepmasok_ura_b1.pngAdam Christopher: Dishonored – A képmások ura

Az életért küzdeni kell, kockáztatni, hogy az ember igazán értékelni tudja. 

A Dishonored világának tulajdonképpeni támpilléreiként a csontokat kellene megneveznünk, elvégre a mágia sötétebb dimenziói is ezekhez kötődnek – egy dark fantasy univerzumban pedig mindenekelőtt ezekről a szférákról érdemes beszélni. A legtöbbek által már elfeledett karcok és rúnák életre keltik a csontokban lakozó erőt, a hétköznapi ember képességeit és lehetőségeit nagyarányúan meghaladó hatalommal ruházva fel őt. Korántsem mindegy azonban, hogy mi, azaz ki volt az, aki az alapanyagot „szolgáltatta”: egy egyszerű sírrabló, dokkmunkás, bandatag vagy vezér, esetleg egy ősidőkbe vesző lény – amelynek a létezése is a régi legendák ködébe vész már –, egy leviatán?

A Dishonored univerzuma spekulatív fikciós műfajok ütközési pontjában helyezkedik el. Egyszerre visel magán a már említett dark fantasy jegyek mellett disztópikus ismérveket, a történelemből merített társadalmi/politikai mintázatokat és nyomokban steampunk sajátosságokat is. Egy igazi hibrid közeg tehát, ami háttérként kiépül előttünk, s ahol az egyszerre orgyilkos-tanonc (nyomokban kétségkívül az Assassin’s Creed-re hajaz a környezet) és császárnő, Emily Kaldwin kénytelen átverekedni magát a hétköznapok és az udvari protokoll kihívásain. Közben a főváros, Dunwall egyre éledezik körülötte, a korábban tomboló pestis patkányaiból is egyre kevesebb van már, és a bálnazsír-kereskedelem is mindinkább felélénkül, amire a háttérbe szorított utcai bandák is újra boldogan rátennék a kezüket. Az ellenséget mindazonáltal csak a csontok érdeklik, a végső összecsapás során Emilynek azonban nem is annyira vele, mint inkább saját magával kell megküzdenie: hű marad a saját valóságához, továbbra is magán viselve a múlt gyötrelmeit és édesanyja elvesztését, vagy pedig megragadva a lehetőséget, átírja azt, amit a legtöbben átírhatatlannak gondolnak?

Adam Christopher regénye a nagysikerű Dishonored videojátékok univerzumát teszi transzmediálissá, hisz általa egy újabb platform, az irodalom felől is beléphetünk ebbe a kétségkívül sötét hangulatú világba. A könyv egyszerű nyelvezetet használ, tele van akcióval és képességleírással, melyek által számos példát szolgáltat arra, miként is konvertálhatók át, adhatók vissza egy más médium, esetünkben az irodalom és annak lehetőségei révén azok a jelenségek, amelyeket a videojátékok korábban már kiépítettek. Kétségkívül nem csak a zárt terekben véghezvitt rövid távú teleportálások, sem a kimerültséget pillanatok alatt felszámoló elixírek fogják elérni, hogy az olvasó mind kíváncsibb legyen vagy visszakívánkozzon a virtuális világba, ahhoz viszont bizonyosan hozzájárulnak, hogy esetenként úgy érezzük, nem is igazán váltottunk platformot.

Appendix: érdemes hát továbbra is tenni a dolgunkat, pörgetve vadul a taxiórát, hogy minél több fuvart végezhessünk el, továbbra is szépen kanyarítani a betűk szárát a krétával a táblán, mert a forma sem lehet lényegtelen, és vigyázni az emléknapokon tartott beszédek ütemére is, hogy össze-összevillanjanak azok a mondatvégek, sajátos ritmust és hatást teremtve. Ugyanis nagy valószínűséggel a mindennapi tetteink – elvégre leginkább ezek által vagyunk körvonalazhatók – minősége határozza meg egyebek mellett a csontjaink értékét is. (Baka L. Patrik)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Médiumközi relációk

greyjoy 2018.10.19. 13:54

mediumkozi_relaciok.JPG

A Médiumközi relációk a költészet, a populáris irodalom, a kortárs tömegfilm és a kritikai gondolkodás kapcsolatrendszereit elemzi egymás kontextusában. Olyan elméleti kombinatorikát működtet, melyben a tudományos módszerek alkalmazása számtalan ponton segítheti az irodalmi és művészeti kultúrtechnikák megközelítését. Ezzel a gyakorlattal a kötet írásai – médiaelméleti szempontból – túllendülhetnek a szövegként felfogott irodalom, az esztétikai ideológia és a kánonhierarchia zárt horizontján. Az olvasó ennek köszönhetően megpillanthatja a komplexitást ott is, ahol előzetesen nem, vagy kevésbé számított rá.

 

Címkék: Médiumközi relációk

Szólj hozzá!

Veres Attila: Éjféli iskolák

greyjoy 2018.10.10. 13:59

veres_attila_ejfeli_iskolak_b1.jpgVeres Attila novelláskötete a 2018-as Ünnepi Könyvhét alkalmával jelent meg. A kötet tizenöt novellát tartalmaz, melyek mindegyikét a weird irodalom szeleteiként érdemes fogyasztani. Három fejezet 5-5-5 szöveget tartalmaz. Az egyes fejezetek címe Testetlen-lelketlen, Éjszakai bőr, Nulla óra nulla perc. A kötet végén Veres Neil Gaimanhoz hasonlóan a novellák keletkezésének háttértörténeteiről is beszámol az arra kíváncsi rajongók számára.

A Pornó éjfél után az első a sorban, bár mind közül a legrégebben íródott. Az elbeszélő egyes szám első személyben meséli el nekünk első szexuális élményét, amely bizarr véget ért. A szerző több szövegéhez hasonlóan itt is az abszurd megoldásokkal próbál tabukat dönteni. A hétköznapi kényes helyzeteket borzalommal tálalja, így változik át egy általános, kellemetlen stresszhelyzetből adódó félelem valós iszonyattá.

Egyértelműen nem ez a kötet legmarkánsabb szövege, mégis több szempontból fontos. Először is, ez a történet jelölte ki Veres Attila számára a csapásirányt a későbbiekhez. Másodszor, ez a novella a kötet szövegeinek legalább a felét áthatja, mintegy füzérként működik. A könyv elolvasása után egy másik történet is összeállni látszik, méghozzá a pornaftermidnight.com című felnőtt tartalmú oldal mögött álló szereplők, a dolgozók és nézők története, akik külön-külön szerepelnek egy-egy szövegben. A novella a közönség tetszését is elnyerte, olyannyira, hogy néhány héttel ezelőtt megegyező címmel tűnt fel egy online felület, így, ha közvetett (és bizarr – ami egyébként tökéletesen illik a weirdhez) módon is, de ezáltal transzmediálissá vált a szövegvilág.

A Ködváros című opus már sokkal kimunkáltabb, kliséket és rettegést mellőző, érzékekre ható, misztikumra építő szöveg. Leginkább a novella matrjoskaszerű felépítése adja annak különlegességét. Az első egy link, mely egy blogra „irányítja” az olvasót. A szöveg maga tehát egy blogbejegyzés, mely egy ki nem adott könyv, Magyarország ki nem adott könyveinek történetét meséli el. A könyvön belül szereplő egyik ilyen Péterfy Balázs A titkos város – helyi rocktörténet című lett volna. Péterfy több mint kilencvenhét interjút készített el, azonban könyvét nem fejezte be, ugyanis rejtélyes módon eltűnt. Az interjúkból megtudjuk, hogy egy idő után már csak a Ködváros nevű zenekar után kutatott, s az ezt követő diskurzusokból megtudta, hogy „tulajdonképpen mindenki ismer valakit, aki már járt Ködváros-koncerten, vagy aki el akart menni egy koncertre” (35. o.). Az a hír járta, hogy soha senki nem tudja, hol fognak játszani, s ha játszanak is, őket magukat nem, csak a homályból átszűrődő lebegő árnyékokat lehet látni. Balázs legutoljára kedvenc rock-kocsmájában volt, ahol a tervezett koncert elmaradt, azonban éjfél után mégis egyre többen jöttek a vigadóba, rövid időn belül pedig el is kezdődött egy másik koncert. A novellában szereplő zenekar párhuzamot sejtet az Odakint sötétebb zenekarával. Nem ez az egyetlen novella, melynek figurái, elemei kísérteties hasonlóságot mutatnak a regénnyel. A Borostyán-komplex című szövegben például szintén felismerhető egy onnét eredeztethető karakter.

A Lovecraft előtt való tisztelgés szintén két szövegben vehető markánsan észre, ezek a Közöttetek és a Szorozva nullával, mely szövegek (A présházbannal egyetemben) első ízben a The Black Aetherben voltak olvashatók. A Nem elevenszülő című textus a kötet egyik legizgalmasabbja, mely az abszurd, groteszk és fantasy elemek segítségével idézi elő a weird hatást. Leginkább Gaiman stílusával és László Zoltán Egyszervolt című regényével vonható párhuzamba, mind a megoldások, mind pedig a karakterek szintjén. A novella főszereplője beleszeret az új szomszédasszonyba, aki, mint később kiderül, nem ember. A történet kettejük bonyolult kapcsolatáról, a nő eleve elrendelt feladatáról, a szülésről és a védelmező szerepről, az elképzelt ideális partnerről szól, aki csak külsőségeiben tud eleget tenni a kívánalmaknak, s a valós szerelem mellett tökéletessége megfakul. Továbbá a panellakók bezártságáról, az abból eredő feszültségről és a férfitípusról, akiről a nőnek kell gondoskodnia.

Veres Attila novelláskötete azokaz az olvasókat célozza meg, akik szeretik az abszurd és groteszk megoldásokat a szövegeken belül, a fantáziadús, ámbár borzongással teli helyszíneket, akik a hétköznapok egyhangúságából a megmagyarázhatatlan, megválaszolatlan kérdésekkel teli világokba menekülnének. (Vida Barbara)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Prae/Popkult (Érsekújvárott)

greyjoy 2018.09.29. 08:06

2018_9_27.jpg

Az érsekújvári IrodalmiKorzó legutóbbi estjén a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat legutóbbi, Poptechnikák c. lapszáma volt terítéken. A kávéházi összejövetelen H. Nagy Péter és beszélgetőpartnerei, L. Varga Péter, a folyóirat főszerkesztője és Keserű József röviden felvázolták a magyarországi irodalmi folyóirat-kultúra helyzetét, a Prae szerkezeti felépítését, majd elhelyezték azt a pedagógiai horizontban. Az 1999-ben indult Prae az irodalom, a vizuális művészetek, a zene, az építészet, a színház és a film témaköreiben is közöl írásokat, valamint teret ad a kortárs szépirodalmi alkotók műveinek is. 2015-től új felállásban dolgozik a szerkesztőség, s a folyóirat külleme is új designt kapott. Az egyes lapszámok különféle tematikákat ölelnek fel, melyek szorosan kapcsolódnak a popkultúra-kutatáshoz, a médiatörténethez és más kultúratudományos diskurzusokhoz hazai és nemzetközi viszonylatban is. A hard core tudományos hangvétel a folyóirat egyediségének húzóereje, a tematikus blokkokban boncolgatott jelenségeket (antropocén, Lady Gaga, Giger, Trónok harca, Kittler, poptechnikák, zaj, térkép stb.) pedig olyan tanulmányok prezentálják, amelyek aktuálisak, kutatás-módszertani szempontból pedig feltétlenül relevánsnak tekinthetők. A szerkesztőség nem kis munkájának köszönhetően olyan, a nemzetközi élvonalban publikáló elméleti kutatók elemzései olvashatóak magyar nyelven (Friedrich Kittler, Hans Ulrich Gumbrecht, Eva Horn stb.,) amelyek abszolút hiánypótlóak. Az egyes számok szerkezeti szempontból is elkülönülnek, a fiatalos, változatos design és rendezési elv megtöri a folytonosság és az állandó ismétlések érzetét, a lapszámok külön is megállják a helyüket, mégsem keltenek hiányérzetet az olvasóban. Annak ellenére, hogy a folyóirat viszonylag kevés példányszámban jelenik meg, szerves részét képezi a felsőoktatási rendszernek, bátran alkalmazható elméleti kutatások alapjául is. Ugyanakkor szórakoztató, nem csak egy szűk réteg számára íródott tanulmányokból áll (lásd Trónok harca-szám, vagy a popikon Lady Gagát elemző blokk). A beszélgetés végén Keserű József pedagógiai-módszertani perspektívából fejtegette a témát: miként közelíthető meg a popkultúra felől egy-egy irodalmi klasszikus, ill. mennyiben serkenti a közönség érdeklődését az olvasás iránt. Az est folyamán komplex képet kaphattak az érdeklődők a Prae egyedülálló kulturális teljesítményéről. (Németh Csilla)

Címkék: prae kultúrkorzó

Szólj hozzá!

Beszélgetés L. Varga Péterrel

greyjoy 2018.09.26. 13:31

kulturkorz_prae_1.jpg

Szólj hozzá!

Kronoszisztematikus káosz

greyjoy 2018.09.16. 08:01

chu2.jpg

Wesley Chu Időrabló-duológiájának második kötetét két idézetből kiindulva fogjuk megközelíteni, előtte azonban elevenítsük fel, mit mondtunk az első rész tematikus ívéről: Az alapszituáció a következő: az időutazás felfedezése lehetővé teszi, hogy az ún. kronotropok a múltból ritka technológiai eszközöket szállítsanak át a jelenbe, méghozzá úgy, hogy nem változik meg az idővonal. (Pontosabban az apróbb hullámok kisimulnak, a nagyobbak megváltoztatják a kronofolyamot, de ez alig fordul elő.) Főhősünk – megszegve az időutazásra vonatkozó törvényeket – áthoz egy nőt, s ezzel váratlan eseményeket indít el a jövőben. Ezt a hölgyet – teljes joggal – Időanomáliaként emlegetik a karhatalom erői. A második részben az utána való hajsza a történet egyik hajtómotorja, de most nem erről lesz szó. Nézzük a két idézetet.

Az auditorból kalóz időugróvá, illegális behatolóvá alakuló szereplőnek a következőt mondja az időutazás feltalálója, az Idő Anyja: Fogadd el, hogy ugyanannyira szükséged van ránk, mint nekünk rád. Van benned egy belső kényszer, hogy kordában tartsd a káoszt. Szükséged van egy ügyre, amiben hihetsz és amiért harcolhatsz. Pár oldallal később a Valta vállalat különleges műveleti osztályának ügynöke így bíztatja beosztottját az ostrom közben: Estig tartsátok meg az állásokat! Még két órán át fokozzák a káoszt. […] Amikor a védők elfáradnak, és azt hiszik, uralják a helyzetet, támadunk. Ez a pár mondat nem pusztán azért alkalmas kiindulópontnak, mert a káoszra hivatkozik, hanem azért, mert azt kétféleképpen hozza játékba.

Talán azonnal feltűnik, hogy a káosz külső és belső tényezőkkel, elmeállapottal és tömeges rendezetlenséggel van kapcsolatban, illetve stratégiaként is bevethető. Bizonyos típusú kaotikus rendszerek fontos tulajdonsága a kezdeti feltételekre való érzékenység. A bemenetnél még egészen elenyésző, apró eltérések óriási különbségekké nőhetnek a kimenetig – fogalmazza meg a pillangó-hatás lényegét Gleick. Nem részletezzük itt, hogy ez mi mindenre alkalmazható (az időjárástól az emberi pszichéig); mindössze azt a kérdést tennénk fel, hogy miképpen kapcsolható össze a káosz a regénybeli idővel, pontosabban az idővonal megváltoztatásával.

Érdekes, hogy Chu regényében a nagyobb mértékű változásokat emlegetik olyanként, melyek befolyásolják a kronofolyam eltérülését. Ugyanakkor a káoszra való utalások egy ellenirányú dinamikát kezdenek el működtetni, mintha az elbeszélő azt sugallná, hogy a kisléptékű változások is legalább annyira lényegesek lehetnek. Vagyis egy apró beavatkozással ugyanúgy elérhető a radikálisan különböző output. Ez a kétszintű szerveződés áthatja az Időostrom világát, a szereplők tudatát, sőt a narratíva értékinstanciáit is. A mű végén az Időanomália kezelésére vonatkozóan elhelyezett csavar innen nézve olyan, mintha egy mozzanat megváltoztatása mentén újraprezentált történet ez által kaotikussá válna. A kimenet megkérdőjelezésével Chu eléri, hogy máshogy tekintsünk az idővonalra és magára a cselekményre is. Tehát egy viszonylag egyszerű képlet (néhány mondat) mentén újracsavarodik a történet, az olvasó pedig érzékelheti, hogy a káosz a bemenetnél, de a kimenetnél is elkezdődhet. Visszafelé. (H. Nagy Péter)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Virtuális sport – Láthatatlan játék: a győztesek gondolkodásmódja az e-sportban

greyjoy 2018.09.13. 14:42

lathatatlan_jatek.jpgTekintve, hogy magam is játszom számítógépes játékokkal (manapság már ki nem?) mindig is érdekelt, mások hogyan közelítik meg az egyes alkotásokat (legyen az fps-first person shooter vagy akár rpg-role-playing game stb.). A videojátékok manapság már szinte bármilyen platformon megtalálhatóak (konzol, pc és telefon is), vagyis könnyen elérhetőek (bár néha igen megkérik az árukat). A játékok köré a megjelenésüktől fogva rajongóbázisok alakultak ki. Mi több, egyes alkotások olyannyira elismerté váltak, hogy hasonlóképpen a filmekhez stabil franchise-ok jöttek létre (Assassin’s creed, Mass Effect, Halo stb.).

Már a legelső videojátékok között is találhatunk olyanokat, amelyek kétjátékos módot kínáltak fel (pl. az 58-as Tennis for two vagy a 72-es Pong). Nem sokkal később megjelentek az olyan játékok, amelyekben már többen tudtak megküzdeni egymással, és a civil internet megjelenésével egyre több olyan videojáték került a felhasználókhoz, amely lehetővé tette, hogy földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül (vagyis a világhálón) játszhattak egymással vagy egymás ellen. Az online felületnek köszönhetően egyre nagyobb tömegek voltak képesek felvenni a küzdelmet. Ennek köszönhetően pedig aztán egy új sportág jött létre: az e-sport.

Ennél a pontnál eljutunk bemutatásra váró kötetünkhöz, amelyet Andrejkovics Zoltán írt Láthatatlan játék: a győztesek gondolkodásmódja az e-sportban címmel. (A könyv 2017-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában.) Andrejkovics olyan témaköröket jár körül, mint a felkészülés mentális oldala, a motiváció, az érzékelés vagy az érzelmeink stb. Vagyis a könyv olyan témákkal foglalkozik, melyek egy e-sportoló mentális és pszichológiai oldaláról közelítik meg az adott jelenséget. Talán pont ez az egyik gyengesége is a kötetnek, mivel a „játékos” olvasó a cím alapján azt feltételezhetné, hogy valós, megtörtént stratégiák és azok elemzése is sorra fog kerülni; így úgy vélem, hogy a szerző egy nagyon komoly fegyvertényt hagyott ki pusztán a pszichológiai oldal prezentálásával.

Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik kezdőként vagy laikusként állnak az e-sporthoz, ugyanakkor nem ajánlom azoknak, akik inkább a technikai vagy stratégiai oldalára kíváncsiak, mert akkor csalódni fognak a kötetben. (N. Juhász Tamás)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Kém a múltból – A kémek öröksége

greyjoy 2018.09.11. 20:03

a_kemek_oroksege.jpgAz egykori kém, a kémregények koronázatlan királya John le Carré legutóbbi és egyelőre legutolsó regénye 2017-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában. Ahogy azt már korábban említettem le Carré (A titkos zarándok című műve) kapcsán: a szerző stílusa nem éppen az akciókat szerető olvasóknak kedvez. Mindezek ellenére kellemes csalódás volt olvasni A kémek örökségét. Ez talán annak is köszönhető, hogy a „kerettörténet”, amely napjainkban játszódik, sokkal izgalmasabb, mint az előző kötet ünnepi vacsorája.

A történet főszereplője a nyugdíjazott kém, Peter Guillam, akit utolérnek a „múlt árnyai”. A jelenkor titkosszolgálata visszahívja őt, hogy figyelmeztessék: egyik volt társának fia előszedett egy régi esetet, hogy megtudja mi történt az apjával (miért kellett meghalnia), illetve, hogy bíróságra vigye az ügyet. Tekintve, hogy napjaink médiája előszeretettel hangoztatja a morális és immorális lépéseket, (főleg) amelyek a hidegháború titkosszolgálatának lépéseit illetik, jószerével szétcincálnák Petert, és ezzel a mai titkosszolgálat sem kerülne jó helyzetbe. Elindul tehát a nyomozás, hogy újra felidézzék mi is történt a régmúltban, hogy a jelen „problémáját” megoldják. Peter Guillam ameddig csak lehetséges, tagadja az ellene felhozott vádakat, ám maga az ügynökség az, amely belekényszeríti abba, hogy a múltat felbolygassák. Peter végül kénytelen belemenni egy olyan játszmába, amely feltépi a régi sebeket. Főhősünk nem csupán magát védi, hanem volt társait és mentorát is (a le Carré regényeiből már ismerős George Smiley-t). Smiley azonban eltűnt, és senki sem tudja, hogy hová mehetett, főhősünk is csupán emlékeinek köszönhetően jön rá, hogy merre lehet. Régi ellenfelek, társak és a nagy (és fájdalmas) szerelem története A kémek öröksége.

A szerző (ismerve a hátterét) tisztában van azzal, hogy működnek ezek a szervezetek, illetve, hogy a hidegháborút követően milyen változások is zajlottak le (az ügynökségen belül és kívül). Ezeket az elemeket nagyon ügyesen használja fel ebben a történetben, mégpedig úgy, hogy ismét karakterközpontúvá tudja azt tenni. Mindazoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik le Carré történeteit, és szeretnek elveszni a múlt és jelen sakkjátszmáiban. És ezúttal talán kevésbé keserédes szájízzel fejezzük be történetünket, mint legutóbb. (N. Juhász Tamás)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Don Winslow: A kartell

greyjoy 2018.09.03. 19:54

a_kartell.jpgA kartellben Don Winslow ott folytatja, ahol a Drogháborúban abbahagyta. A drogbáró, Adán Barrera börtönbe került, a drogellenes ügynök, Art Keller pedig megpróbál együtt élni démonaival. 2004-et írunk, a drogháború pedig a következő korszakába lépett.

Az írói eszközök nem változtak. Akárcsak az előzményregényben, Winslow itt is a rá jellemző alapossággal mutatja be – több cselekményszálat kézben tartva és számos szereplőt mozgatva – a drogháború alakulását (2014-ig bezárólag). Számos jel utal arra, hogy ez már a háború egy újabb fázisa. Az amerikai drogellenes szervezetek és a mexikói drogkartellek közötti harc (amelynek szabályai is jócskán megváltoztak az évek során) mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az egyes kartellek közti bandaháborúk, amelyek brutalitása minden korábbin túltesz. Ha a Drogháború sokkoló volt, A kartell még inkább az. A szerző kíméletlenül mutatja be a bandák tevékenységét, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokat, a terrort – és azt a folyamatot, amely idáig vezetett. A regény (egyik) helyszínéül szolgáló Tijuanában megszűnik a rendőrség, a kartellek a rivális bandatagok megcsonkított holttesteit használva üzengetnek egymásnak. A civil lakosság nincs többé biztonságban. A kialakult helyzet megoldására pedig szinte semmi remény, mivel még a kormány is a kartellek zsebében van.

Ez az a pont, ahol különösen fontossá válik az újságírók tevékenysége. A regény azoknak az újságíróknak a – nem teljes, mégis meghökkentően hosszú – névsorával kezdődik, akik a drogellenes háborúban vesztették életüket. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a regény igazi hősei az újságírók (Pablo, Ana, Óscar), akik, ha kell, akár az életük feláldozása árán is szembeszállnak az országukat uraló drogbárókkal. Pablo búcsúlevelében a megfélemlített, megalázott, szabadságában korlátozott kisemberek nézőpontja jelenik meg; azoké, akik a tényleges vesztesei ennek a háborúnak (és talán minden háborúnak). Ez a háború ugyanis már régen nem az amerikaiak és a mexikóiak (a drogellenes szervezetek és a kartellek) között dúl. Míg előző regényében Winslow azt a gondolatot állította előtérbe, hogy a mexikói drogpiacot lényegében az amerikai igények tartják fenn, addig itt már arról is szó van, hogy a drogháború a globális piac részét képezi (lásd Adán Barrera szavait az 574. oldalon), ennélfogva már nem is nevezhetjük kizárólag drogháborúnak, mert összefügg az olajpiaccal és az illegális fegyverkereskedéssel is.

A regény meglehetősen komplex módon láttatja az Egyesült Államok szerepét ebben a történetben. Bár a szerző amerikai (egészen pontosan New York-i), ez nem akadályozza meg őt abban, hogy – finoman szólva is – árnyalt képet fessen hazája kormányáról. Illusztrációképpen idemásolom az egyik fejezet (Bruce Jacksontól származó) mottóját: „Az elmúlt években az Amerikai Egyesült Államok kormánya úgynevezett háborúkat vívott az AIDS, a drogok, a szegénység, az írástudatlanság és a terrorizmus ellen. Ezen háborúk mindegyikének megvan a maga költségvetése, jogszabálya, hivatalai, hivatalnokai, logója. Minden, ami egy bürokráciában ahhoz kell, hogy valódinak tűnjön.”

Elgondolkodtató és – a szerző minden igyekezete ellenére, hogy egy kis reményt csempésszen az utolsó lapokra – mélységesen lehangoló könyv A kartell. Azon ritka művek egyike, amelyek a populáris irodalom eszköztárát is felhasználva mutatják meg nekünk, hogy milyen világban is élünk tulajdonképpen. (Keserű József)

 

Címkék: agave Don Winslow

Szólj hozzá!

Új borítóval jelent meg a Fahrenheit 451

greyjoy 2018.08.19. 15:30

9789634194835.jpg

Umberto Eco azt írja A klasszikusok dicséretében, hogy ezeket a műveket „olvasni olyan, mintha pszichoanalízisnek vetnénk alá a saját mai kultúránkat”, nyomokat, emlékeket, sémákat keresve. Ha ez igaz, akkor a Fahrenheit 451 olvasása leginkább egy sokkterápiához hasonlítható.

Az Agave kiadó nemrégiben az HBO által leforgatott film apropóján újra kiadta Ray Bradbury 1953-ban íródott mesterművét, a Fahrenheit 451-et. És mivel a film (sajnos) semmilyen szinten nem ér fel az eredetihez, a téma iránt érdeklődőknek még mindig a könyvet ajánlanánk, mivel Bradbury műve, az abban megfogalmazott konfliktus, a főhős, Montag minden őrlődése és kérdése fájdalmasan aktuális 2018-ban (is).

A mindent elemésztő tűz képével indul az alkotás, ami nem véletlen, hiszen egy olyan világban vagyunk, ahol a tűzőrség feladata már nem a lángok megfékezése, hanem a megmaradt könyvek felkutatása és elégetése. (Innen a cím: a Fahrenheit 451 az a hőmérséklet, melyen a könyvnyomtató papír tüzet fog és elég.) A főszereplő, Guy Montag (a filmben: Michael B. Jordan) egy tűzőr, akiben egy nap kétségek ébrednek, hogy helyes-e könyveket (és embereket) égetni, és emiatt konfliktusba kerül a főnökével/mentorával Beatty-vel.

Bradbury műve egy igen feszesen megírt mestermű – gyakorlatilag nincs benne üresjárat. Minden mondat a helyén van, nincsenek fölösleges magyarázó részek, a disztopikus világot és Montag belső vívódását a sorok között olvasva kell összeraknunk, a lázadás hirtelen jön, impulzív és meglehetősen ostobán kivitelezett – épp ezért olyan felkavaró. Gyors, rövid, feszes próza, ami a mondanivalóra koncentrál, nincsenek benne igazi hősök, és nem is kínál igazi megoldást.

Montag „ébredésének” egyik kulcsmomentuma egy fiatal lánnyal, Clarisse-szel való találkozás. Clarisse Montag szomszédja, aki mintegy véletlenül hinti el a főszereplőben a lázadás magvát. Nem csinál semmi mást, mint hogy szóba elegyedik Montaggal, és a beszélgetés során ráébreszti őt, hogy az élet talán többről is szólhat, mint ahogy a férfi megszokta. Montag pedig maga is gondolkodni kezd, kérdéseket tesz fel, ezt követően egész más szemmel néz saját magára és a tőle teljesen elhidegült feleségére. Érzi, hogy valami rettenetes baj van, de nem rendelkezik a szavakkal, hogy megnevezze a problémát. Ezért már ő keresi Clarisse-t, csakhogy a lány egy napon eltűnik.

A lázadás persze nem marad észrevétlen. Beatty gyanakodni kezd, próbáknak veti alá hősünket. Ráadásul Beatty trükkös „gonosz”, nem igazán tudjuk, hogyan álljunk hozzá: egyszerre bestiálisan kegyetlen és (látszólag) lenyűgözően művelt.

A Fahrenheit 451 dramaturgiai csúcspontja az a jelenet, mikor Beatty arra kényszeríti Montagot, hogy a lángszóróval gyújtsa fel a saját házát. Montagban ekkor elpattan valami, és szembefordul az őt sértegető parancsnokkal. Montag végez Beatty-vel, elégeti a lángszórójával, mely aktus szimbolikusan reprezentálja a múlttal való leszámolását is. A férfiban ugyanakkor kétségek merülnek fel, hogy valóban ő döntött-e, vagy Beatty szándékosan provokálta ki a gyilkosságot. Montag tépelődése mögött több dolog is állhat. Lehetséges, hogy el akarja hárítani a gyilkosság felelősségét. Lehet, hogy annyira a zsarnoki Beatty hatása alatt állt, hogy még a lázadás aktusa mögött is az ő akaratát látja. De az a lehetőség is nyitva áll, hogy Beatty maga is szenvedett, és így akart véget vetni az egésznek. Nem tudjuk meg.

A könyvben a kisregény mellett öt másik, rövidebb írást is találunk, melyek kellemes levezetésként szolgálnak a Fahrenheit 451 után. (Hegedűs Norbert)

A fenti szöveg egy hosszabb, a film kapcsán íródott dolgozat részleteit tartalmazza, mely teljes terjedelmében a dunszt.sk weblapján itt olvasható.

Szólj hozzá!