Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Adrian Tchaikovsky (1) agave (148) Agave (5) ajánló (61) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A titokzatos bolygó (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Beatrice Ákos Jerikó (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) brandon hackett (6) Brandon Hackett (2) Californication (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (2) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) évértékelő (3) Ezüst Félhold Blues (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) GABO SFF (5) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (4) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (1) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John Le Carré (2) John le Carré (1) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (1) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) Moskát Anita (1) moskát anita (5) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (11) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) sci-fi (1) Scott Westerfeld (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (4) Stillwater (1) Stowaway (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

Az elveszett film - Az elveszett város

hannlec 2022.06.16. 12:38

Sandra Bullock Hollywood egyik legrokonszenvesebb színésznője, Channing Tatum megbízható karakterszínész, Brad Pitt pedig alighanem korszakos zseni. Közös, új filmjük mégsem áll össze méltányolható produktummá, ezt a kritikusok és a közönség tartózkodó tanácstalansága is jelzi.

Az elveszett város (The Lost City, 2022) – miközben olyan romantikus kalandkomédiákat is megidéz, mint A smaragd románca és A Nílus gyöngye – érezhetően az Indiana Jones-típusú kincsvadászfilmek komoly üzeneteket hordozó paródiája kíván lenni. S lehetne is – ha meg lenne írva. Nem a történet: az klisék elfogadható (hovatovább kötelező) füzére. Inkább a párbeszédek, a poénok, a dramaturgia.

Mintha a forgatókönyv- és dialógusszerzők elfeledték volna, mit művelt Tarantino az akcióvígjáték tágan értett zsánerén belül; miféle mércét állított fel Sorkin a poentírozásban; s a cselekményszövésnek hány és hány nyelvi és vizuális módját-eszközét dolgozta ki a kétezres évek óta magas művészetté bonyolódott, televíziós-kábelcsatornás sorozatkultúra. (Az alapokat olyan művek fektették le, mint Az elnök emberei, a Drót és a Maffiózók.)

az_elveszett_varos.jpg

Néha nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mitől sikerületlen egy alkotás. Most sajnos szerencsénk van: meg tudjuk. Harminc év mozgóképes történelme került zárójelbe; az esztétikai hiátusban pedig mint légüres térben lebegnek-libegnek a jelen különben valóban érvényes társadalmi és lélektani kérdései.

Emellett – párhuzamosan az altesti tréfák unalmának hátrahagyásával – érdemes volna eltávolodni például attól a helyzetkomikumi paradigmától, amely szerint vicces, ha valakit váratlanul főbe lőnek, a vére-agyveleje pedig egy csetlő-botló szereplő arcára freccsen. Ez akkor sem mulatságos, ha tudjuk: nem emberekről van szó, hanem mozivászon kétdimenziós szemiotikai elemeiről egy stilizált valóságban. (Erre érdemes gondolnunk mindig, amikor a filmes vagy videojátékos erőszak ellen ágálnánk.)

A film – mint művészeti ág – talán a legkomplexebb alkotásforma. Számtalan ambíció és intenció ihletetten okos összjátékára, avagy személyek, esztétikák, technológiák leleményes együttműködésére van szükség hozzá; s a végeredményért az előzetes összetevők minőségi volumene sem szavatolhat soha. Jelen bírálatom is inkább sajnálkozás, mint bírálat – egyúttal annak a reménynek a kifejezése, hogy az alkotóknak (világosítótól a producerig) nem szegi kedvét a kudarc: kátyúkba mind belezökkenünk néha, ha valóban tartani szeretnénk valahová. (Halmai Tamás)

Címkék: Az elveszett város

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Újra pörög a Californication (a Red Hot Chili Peppers albuma)

hannlec 2022.06.08. 18:07

A Red Hot Chili Peppers 20 éves fennállásakor, anno 2003-ban megjelent a banda Greatest Hits című válogatásalbuma, amely bizonyos szempontból, a népszerűségi mutatók alapján egyfajta állomásközi kánonnak tekinthető. Ezen a kompiláción természetesen az együttes 1999-es Californication című lemezéről szerepel a legtöbb dal, és el is lehet játszani a gondolattal, hogy a Red Hot Chili Peppers best of tényleg a Californication, a Scar Tissue, az Otherside, a Parallel Universe, a Road Trippin’ plusz egy-két másik albumról átemelt szám, például az Under the Bridge, a Get It Away, a By the Way stb. (Az ugyancsak remekműgyanús Stadium Arcadiumról értelemszerűen nincs tétel a GH-en, mert későbbi, 2006-os, illetve az egy másik történet.)

Valóban, a RHCP fentebb említett öt dala a funk rockot rendkívül széles körben fogyaszthatóvá tette, így újabb kapcsolatok létesülhettek a szubkultúra és a popkultúra között, amit támogattak az egyes tételekhez készített videóklippek is. Míg a Californication látványvilága a mechanikussággal, addig a később Grammy-díjat nyert Scar Tissue a road movie-val játszott el. Az Otherside élénk expresszionista megoldásaival, a Road Trippin’ pedig lágy úsztatott képeivel hívta fel magára a figyelmet. A Greatest Hits-en ugyan nem szerepel a Californication kezdőtrackje, az Around the World, ám olyan felütés volt, amit – intermediális vonatkozásai miatt – érdemes felidézni. Előbb pár mondat az albumverzióról, aztán nézzük a klippet.

californication.jpg

Az Around the World a rap rock egyik mintadarabja az extrém életről, melynek szövegét Roberto Begnini Oscar-díjas filmje, a Life is Beautiful inspirálta. A rapre épülő strófák közé simuló refrének eltérő dallamvezetésűek, helyet adva először az identikus, majd az elkülönböződő ismétléseknek. Ezen a ponton a következő sorokat énekli Kiedis: „I know I know for sure / That life is beautiful around the world / I know I know it’s you / You say hello and then I say I do”. Amikor a szöveg megjegyezhetővé válik a második ismétlés után a harmadik szekvencia végén, egyszer csak átmegy halandzsába, amely a bookletben kábé így néz ki: „I know I know for sure / $%%&*^&^$#$@##%&^*(*(&%%^$%$ / I know I know it’s you / &*%^$#@#$%^&*&()**%$#@#$%*%”. Kiedis pedig a dallamnak megfelelően ejti ki a ding-dongokat.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez pusztán brahiból készült, ám a nyelv visszavonása és a dallamátvezetés mintha azt sugallná, hogy az ének valamilyen hangszert helyettesít, médiumközi átfedésbe kerül az elektronikával. A dal – általában kaotikus képsorozatként jellemzett – videója mintha helyenként támogatná ezt az elgondolást, hiszen az összemontírozott hangszerek és testek a zenei összhangot, az egymásra vetülő rétegeket (is) jelölhetik. Ugyanakkor a tükörszimmetrikus megkettőződések átrendezik a kép(let)et, a szóban forgó szöveghelynél látható kockák pedig ennek következtében megnyílnak egymás felé. Kiedis így képileg elszigetelődik ugyan a bandától, a rácsozat azonban átlátható lesz, a hang pedig a gitárok és a dob képe nélkül hozza ki a refrénből a nem megértésre szánt dallamot. Innen nézve a szöveg nem véletlenül bomlik ki az üvöltésből, és megy át zajba az alaposan feltuningolt hangszeres rész után.

Legyen bárhogy is, ebből is látszik, hogy a Red Hot Chili Peppers a Californicationnel elért egy bizonyos fokú komplexitást, melynek köszönhetően az album nem csak hogy többedszerre is képes meglepetésekkel szolgálni, de egyenesen igényli is a több nézőpontú újrahallgatást. (A produkció a 20 éves megjelenése alkalmából 2019 szeptemberében újra megjelent limited editionként.) A Californication nemcsak a Red Hot Chili Peppers legnagyobb kereskedelmi sikere, hanem az elmúlt két évtized egyik leginspiratívabb rockalbuma. Hard core megfogalmazása annak az életérzésnek, amely azóta is kísérti a nyugati világot. A California és a fornicate (paráználkodni) szavak kontaminációjából született kifejezés remekül hozza egy dekadens kultúra paradox kritikáját, hiszen éppen az a

stílus okozza az erkölcsi hanyatlást, ami vágyként meghatároz minket is. A Californication többek között ezért vált pár év alatt fogalommá. (H. Nagy Péter)

Címkék: Red Hot Chili Peppers Californication

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Emlékek a Delfin könyvek sorozatról (A titokzatos bolygó)

hannlec 2022.06.01. 09:05

Gyerekkoromban nagyon sokat jelentett nekem a Delfin könyvek sorozat. Nemcsak gyűjtöttem, de el is olvastam az abba tartozó műveket. Az ifjúsági irodalmat jó néhány szakember a populáris kultúra egyik ágazatának tartja, melyben megjelenhet a teljes zsánerspektrum. Így kicsinyítő tükre is a nagyobb mintázatnak. A Delfin könyvek abszolút ilyen sorozat volt, felölelt mindenféle műfajt, kiszolgált sokféle olvasói igényt. Detektívtörténet, robinzonád, sci-fi, történelmi kalandregény és ezekhez hasonlók alkották a törzsanyagát, magyar és külföldi szerzők művei egyaránt helyet kaptak benne. A skála tényleg annyira szélesre szabott volt, hogy a vadászírók elbeszéléseitől a klasszikus sf-en és az indiántörténeten át az iskolai románcig és a bandaregényig fellelhető volt itt minden, amire egy kisdiák kíváncsi lehetett. Olyan emlékezetes, ma már az ifjúsági irodalom csúcsaiként emlegetett darabokkal megtűzdelve, mint, mondjuk, a Keménykalap és krumpliorr.

 

A szüleim természetesen besegítettek a sorozat összeszedésében és nyomon követésében (anyám rendszeresen vett nekem Delfin könyvet egy-egy pesti múzeumlátogatás után), amikor pedig már nagyobb lettem, magam eredtem néhány nehezen beszerezhető kötet után, ócskapiacokon és antikváriumokban kutatva utánuk. (Ezzel a tevékenységemmel még a gimnáziumban sem hagytam fel.) Közben megtudtam egy hivatásos könyvkereskedőtől, de menet közben magam is tapasztaltam, hogy az egész széria egyik legnehezebben megszerezhető darabja egy fantasztikus történet, Clark Darlton A titokzatos bolygó című könyvecskéje. (Ez még a sorozat elején jelent meg, nem volt újabb kiadása, a régi logóval ellátott néhány kötet egyike.)

 

Míg mielőtt sikerült volna rábukkanni egy eladó példányra, megtudtam néhány dolgot erről a műről (egy sci-fi-fanatikus ismerősömtől), ahogy az ilyen esetben (vagy mindig, amikor kiválasztunk egy olvasmányt?) lenni szokott. Először is, A titokzatos bolygó egy ponyvaregény, melyet egy olyan német szerző, Walter Ernsting írt, aki álnéven publikált, és vett részt a tömegkultúra szövegtermelésében (több mint 300 sf-művet írt), ráadásul ő jegyzi többek között a Perry Rhodan szériát is. Engem felvillanyozott ez a felfedezés, az iskolában ugyanis nem beszéltek a ponyvaregényekről, se a tömegkultúráról (ami nem feltétlenül volna baj, de azért hozhatók érvek amellett, hogy lehetne). Ugyanakkor azért is kíváncsi voltam erre a regényre, mert nem teljesen értettem még akkor, hogy miért hiánycikk, és miért hajkurásszák a gyűjtők.

 

darlton.jpg

A példányszámok jelentőségéről még nem tudtam (a könyvkultúra félévszázaddal ezelőtti időszakában ezek tízezres nagyságrendet jelentettek, sőt, simán felmehettek százezer fölé is – a szóban forgó kiadvány 1964-ben 25 000 példányban jelent meg –, mégis kevésnek bizonyultak olykor), és persze arról sem, hogy mindennek kiadástechnikai okai lehetnek, ami összefügg a feketepiaci (bocsánat, bolhapiaci) árakkal is. Ám egyszer csak felbukkant egy példány a pestlőrinci ócskapiacon, megvettem (az eredeti ár a mai napig át van festve ezen a példányon, így pontos számot nem tudok mondani, de úgy az eredeti ár hússzorosát fizettem érte), és mielőtt nekiállhattam végre az olvasásnak, még csodálkoztam is, milyen vékonyka, szinte inkább füzet, mint könyv. Valóban, ez lényegében egy ponyvafüzet, berakva egy könyvsorozatba. Vagyis egy pulp fictiont tartottam a kezemben.

 

A titokzatos bolygó egy űrkaland, amely alkalmas lehet arra, hogy egy gyerek megkedvelje a science fiction műfaját, aztán azon belül komolyabb vizekre evezzen. Nekem nem ez volt az első találkozásom a sci-fivel (természetesen, hiszen a sorozaton belül is volt néhány, de mellette ott volt a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozat, amit szintén imádtam és gyűjtöttem), de emlékszem negyven év távlatából is, hogy igen élveztem a dolgot. Laza űrhajósok, veszélyes űrkalózok, idegen világ, melyben egy különös lény szedi áldozatait. (Rejtély a javából, de nem öncélúan.) Vagány pilóták dialógusai, egy kis alapismeret fizikából, de nem sok az egymás körül keringő csillagok és a fénysebességgel kapcsolatban. Egy érdekes szerzői vagy inkább fordítói lelemény (Elek István részéről): az értelmes földönkívülieket (akiket csak feltételeznek a műben) észlényekként említi következetesen a narrátor. Az alapbenyomások fontosak, de sok múlik az újraolvasáson.

 

Néhány évvel később akkor lapoztam át ismét A titokzatos bolygót, amikor a sci-fivel kutatóként kezdtem el foglalkozni, és felkértek egy ezzel kapcsolatos előadás megtartására. Mivel a gondolatmenetben lényeges elrugaszkodási pont volt a két háború közötti magazinkultúra és ennek továbbélése napjainkban, másoké mellett kapóra jött Clark Darlton tevékenysége is. Ekkor vettem észre, hogy a regény címe (Die Eisenfresser) nem a titokzatos bolygóra, a Hadesre utal, hanem az egyik karakterre. Vagy akár többre? (Egyikük majdnem kikövetkezteti a veszélyes lény identitását.) Mindenesetre volt kiindulópontja a második menetnek, több is, ha a történeti érdeklődést ide soroljuk, így megpróbáltam arra összpontosítani, ami ilyenkor óhatatlanul fölmerül: egy ponyva kiállja-e az újraolvasás próbáját? Kulcskérdés, melyre a tömegkultúra ellenzői általában nemmel felelnek, s ez szerintük újabb érv az elitkultúra specifikuma mellett.

 

Mivel ismertem a történet slusszpoénját, ezért jobban tudtam arra koncentrálni, hogy milyen elemek készítik elő a zárlatot (a sterilitás mellett a ponyvairodalomtól való elfordulással kapcsolódik össze egy jelenetben, tehát van itt egy önreflexív hurok is). Érdekes módon A titokzatos bolygó történetvezetésében, ha nem is tűnik komplexnek, érződik, hogy az ötlet kidolgozása gyakorlott író munkája. Csak ez a forma ennyit kíván, de simán lehetne belőle egy terjedelmes sci-fi-horrort gyártani, több mellékszállal, az előzmények feltérképezésével, szélesebb kontextus megnyitásával, több tudományos-technikai és biológiai komponens bevetésével, és így tovább. Szó mi szó, arra a következtetésre jutottam, hogy megtartom ezt a könyvecskét, és most, hogy ezt a szöveget megírjam, újra elővettem. Soha nem éreztem úgy, hogy a ponyvával való foglalkozás elfecsérelt idő volna; és emlékszem, pár évvel ezelőtt Arató László Védőbeszéd a ponyvairodalom mellett című tanulmánya remekül érvelt amellett, hogy a ponyvaregényekkel közvetlenebb kapcsolat létesíthető ugyan, de előkészíthetik a magasabb szintű irodalomértést. Ez olyan érv, amelyet folyamatosan most is érzek A titokzatos bolygó többedik olvasása közben, és messze túlmutat a szimpla nosztalgián. (H. Nagy Péter)

Címkék: A titokzatos bolygó

Szólj hozzá!

„Ötlet?” - Egy szobalány vallomása, s01e02

hannlec 2022.05.17. 05:32

Úgy fest, hogy a rendezői vagy „művészfilmek” vizuális-fénytechnikai, dramaturgiai-dinamikai és lélektani-társadalomkritikai eszköztára a harmadik évezredben olyannyira a filmes köznyelv részévé vált, hogy a populáris sorozatesztétikumnak is már szinte elvárt jellemzője. A kommersz mediális kultúra formanyelve éppúgy képes artisztikus szépségekre, mint a bergmani vagy tarkovszkiji hagyomány leágazásai. Az alkotások között a látványpoétikai ambíció már alig, inkább a nézettség, a marketing és a műfaji besorolás tesz különbséget, ha tesz egyáltalán. A szóban forgó darab jó példája ennek a friss összetettségnek.

Olyan amerikai államban játszódik az Egy szobalány vallomása (Maid, 2021), ahol az érzelmi bántalmazás (anyagi abúzussal tetézve) nem számít bűncselekménynek. Nem is krimit, hanem drámát látunk (kár a szentimentális magyar címért): dühkitörésekre hajlamos, alkoholista párja elől menekülne új, saját életbe egy fiatal anya a hároméves kislányával. A karakterek, a szüzsé, a képi és a zenei komponensek mind a köznapi sorsrendülések érzékeltetésében működnek közre.

maid_poster-1.jpg

Mégsem feneketlenül komor ez a világ: kesernyés humor és gyermeki báj is átjárja. Ez elsősorban Margaret Qualley sokrétű játékának köszönhető. És az olyan jeleneteknek, mint a második epizód vége. Itt a főhős úgy vet számot élete fordulataival, hogy percekig nem látni, flashbackkel dúsított, reflexív vallomása kihez szól. S mikor a kamera a megszólítottakra fordul, válik világossá: a bántalmazott nők védett házában kosárnyi minipóni-figura alkotja a hallgatóságot, akkurátus figyelő seregletben elrendezve.

E megoldásban több érzelmi és szemantikai szál fonódik össze. (1) A játékok moccanatlan sokasága a kisgyerek hiányát nyomatékosítja. (2) Alex egyszerre válik gyermekké (ártatlanná-kiszolgáltatottá) és (3) magányossá ebben a szcénában. (4) A melankolikusan mulatságos végkifejlet oldja a történet szorongató depresszivitását. (5) A nézőtéri elrendezés megidézésével az opus metapoétikus gesztussal utal saját művi, művészeti megalkotottságára. (6) Minthogy végső soron a nézőkhöz intéz gyónásértékű szózatot a nő, így ironikus dekódolással gyerekjátékként ismerhetünk magunkra: a passzív rácsodálkozás – és az élménynek való fölajánlkozás – instrumentalizáló helyzetében. (7) Mindeközben a rögtönzött beszédet záró kérdés („Ötlet?”) mintha egyúttal értelmezői utakra invitálná, azaz játékba vonná be a befogadót. (A következő rész zárlata mintegy ide utal vissza: a mesei intencióval kifestett fallal egy harmadik nemzedék kapcsolódik be a gamifikációs narratív eljárásrendbe.)

Nem lehet panaszunk a Netflix minisorozataira: A mániákustól A vezércselig tisztes rendben sorakoznak a fajsúlyos művek. Az pedig, hogy A hátrahagyottak és a Volt egyszer egy Hollywood mellékszerepei után Margaret Qualley saját sorozatot kapott, csak azokat lephette meg, akik nem voltak tanúi említett színészi munkáinak. (Halmai Tamás)

Címkék: Maid

Szólj hozzá!

Kizökken, visszabillen - 911 L.A.

hannlec 2022.05.08. 10:22

„– 911, miben segíthetek?

– A késemmel idétlenkedtem, és beleállt a kezembe. Próbálom kihúzni, de nem megy…

– Ne, ne húzza ki, hagyja benne! (félre) Tizennégy évadnyi Grace klinika után az emberek tudhatnának ezt-azt.”

(s02e02 09:52)

 

Mint a hasonló tematikával élő sorozatok (pl. Harmadik műszak) és a rokon zsánerek (Az újonc, S.W.A.T.), a 911 L.A. (9-1-1, 2018–) is a fegyveres/életmentő testületek napi ügymenetével foglalkozik, a fikciós stilizáltságba realista igényt keverve. (Ha nem is Drót dokumentarista módján.) Nem magányos hősök, hanem köznapi csapatemberek küzdenek itt is a közjóért, ami annyit tesz: végzik munkájukat – változatos feladatokat ellátó – tűzoltóként.

Mi zajlik egy segélyhívó központban? És a diszpécserek lelkében? Hány fázison fut át a bejelentés, míg a problémából megoldás – rosszabb esetben: védhetetlen tragédia – lesz? A katasztrófaelhárítás és életmentés műveleteit Los Angeles utcáin követhetjük nyomon. A lekerekített epizódok rendre magánéleti hátterekbe is bepillantást nyújtanak; az áthúzódó szálak az ismerősség és otthonosság érzését fokozzák. Óhatatlan súlypontja ennek a szériának is a csoportdinamikai játék, a csapatban létezés szakmai ethosza – mely a személyes traumák gyógyításában is nélkülözhetetlen elem. (Vö. „Az életünket bizony nemcsak a tapasztalataink formálják, hanem a kapcsolataink is. Kiket szeretünk, kik szeretnek minket. És minél erősebbek a kötelékek, minden más annál kevésbé tűnik rémesnek.” S02e05 42:15.) Egy kiélezett helyzetben (s01e03) egyenesen családként hivatkozik magára a szakmai közösség – amely öndefiníció az efféle műveknek elmaradhatatlan hivatásfilozófiai krédója. (Nyilván azért, mert a valóságos testületeket is meghatározza a bajtársias összetartozás kultúrája.)

9-1-1-poster.jpg

A sorozatnak nem a dialógusok, a történetvezetés vagy a színészi játék az erőssége: inkább a hangulata és a szemléletmódja. A helyenként banális, helyenként extrém (olykor brutális) baleseti vagy bűnügyi körülmények a kizökkent rend régiójába rántják a nézőt – s egyszerűen csak jólesik osztozni aztán a válságkezelés rutinjában, az időlegesen visszabillentett egyensúly illúziójában. (Ez a narratív logika alighanem krimiirodalmi fejlemény a nyugati kultúrában. A visszarendeződés narratívái a legszínvonalasabb esetekben persze nem érintkeznek azzal a népszerű tévképzettel, hogy a harmónia őrei etikai héroszok volnának; inkább az ember mint drámai lény ontológiai belátását hordozzák. Ahogy Chesterton egyik novellájában olvassuk: „Ember vagyok – felelt Brown atya komolyan –, ezért minden ördög ott lapul a szívemben.” Isten kalapácsa, ford. Péter Ágnes.) Ha illuzórikus is, amit valóságnak vélünk, az illúziók valóságossága még mindig tartós menedékünk lehet.

P. S.: A fenti jellemzőket a sorozat 2020-ban indított – és szentimentálisabbra hangolt, szappanoperai színezetű, néhol romkomba hajló – spin-offja, a 911-Texas(9-1-1 Lone Star) nevesebb színészek (Rob Lowe, Liv Tyler, Lisa Edelstein) szerepeltetésével és a texasi miliő sajátosságaival toldja meg. Úgy látszik, amikor megnő a bizonytalanság a világban, megnő az igény is a biztos, kiszámítható működésmódokra. A sorozatesztétika világában is. (Halmai Tamás)

 

Címkék: 911 L.A.

Szólj hozzá!

A szabadság nyelve - A csodálatos Mrs. Maisel, s01e03

hannlec 2022.05.02. 10:58

„– Milyen érzés?

– Hogy milyen érzés? Milyen érzés… Próbálok rájönni, mit érzek!”

(Lenny Bruce – Miriam Maisel, 33:39)

mrs.jpg

Az alaptörténet egyszerű. Az 1950-es évek New York-i zsidó szubkultúrájában egy fiatal nő magára marad két kisgyermekével, s kétségbeesés helyett úgy dönt, új és autonóm életet épít föl magának: a stand-up comedy világában veti meg lábát. Mitől lesz mindez annyira érdekes? Az összetevők nem szokatlanok: kitűnő színészek (a főszerepet alakító Rachel Brosnahantől a Monk Tony Shalhoubjáig), képi és zenei korhűség, bájos humor és pergő párbeszédek. A sorozat (The Marvelous Mrs. Maisel, 2017–) valódi erényének azonban példázatos rétegzettségét láthatjuk. Fokról fokra, epizódról epizódra tágul ki a színre vitt valóság horizontja. Legkésőbb az első évad harmadik részében világossá válik, hogy több vonatkozásban is a szabadságeszmények megünneplése ez az opus:

(1) Tanúi lehetünk egy tabukat ismerni nem akaró klubműfaj, a stand-up felvirágzásának – mielőtt televíziós zsáner lenne belőle. (2) Miriam (Midge) sorsában a női egyenjogúság eszméi összegződnek. (3) A konzervatív zsidó családból – s anyai-házastársi szerepköréből – részben kiválva tágasabb, szabadelvűbb létmód nyílik a főhős előtt. (4) A műsorszámok pajzánabbnál pajzánabb poénjai a test felszabadítását célozzák, a szexuális forradalom és a hippikultúra esztendeit vetítik előre. (5) A feketék alkotta zenekar bevonása a történetbe egyszerre tisztelgés a polgárjogi mozgalmak előtt s kedélyes invitálás a jazz kreatív-intuitív világába. (6) Ugyanebben a jelenetben a marihuána aggálytalan használata a korlátozhatatlan egyéni szabadság jelzete. (7) A humor retorikája a szabadság nyelveként artikulálja magát – nemcsak Midge fellépésein, hanem a narratíva kibomlásában is, mindvégig. E tényezők messzemenően indokolják és érthetővé teszik a dramedy műfajjelölést: a drámai fordulatokat ízléses viccek oldják, az elbeszélésmódot fajsúlyos tematika óvja a túlzott könnyedségtől.

Az elsősorban Amy Sherman-Palladino írói-rendezői nevével fémjelzett sorozatot gyakran hasonlítják a szintén általa készített Szívek szállodájához (Gilmore Girls). Az analógia nem alaptalan, a kiindulópont egyezőnek látszik: gyors beszédű fiatal nők sok derűvel kísért küzdelme a szuverén sorsért, a boldog életért. Az öt évadosra tervezett A csodálatos Mrs. Maisel annyiban új távlatokat nyit, hogy kosztümös miliőben játszódik, s egy műfaj dicséreteként is fölfogható – azaz metaesztétikai érvénye is van. A mozis vígjátékok és a kábelcsatornás sitcomok korszakos visszaszorulása idején külön öröm minőségi humorra találni. Persze mit találjon az ember egy sivatagban, ha nem oázist? (Halmai Tamás)

Címkék: A csodálatos Mrs. Maisel

Szólj hozzá!

A sűrűjében – Pásztor Anna és Pásztor Sámuel: Etetés (Kispál és a Borz cover)

hannlec 2022.04.20. 09:05

Az Etetés a Kispál és a Borz kultikus dalai – és Lovasi András legjobb szövegei – közé tartozik. Tematikus váza egyszerű, sőt közhelyes: a köznapi életben maguktól is elidegenedők a hétvégi-éjszakai szcénában mintegy új identitásra tesznek szert. Az angyal–ördög dichotómiára felépített alkalmi világkép groteszk szakralitást ír a kikapcsolódni-szórakozni vágyás életvitelszerű projektjébe. Eközben nemcsak dallamot, de emlékezetes sorokat is tapaszt a fülünkbe („A bukott angyalok etetése tilos”, „Üdvözöllek, babám, a sűrűjében” stb.). Popdalt hallgatunk, de egzisztencialista misztériumjátékot hallunk.

Az opus egyik legérvényesebb feldolgozását az Anna and the Barbies két meghatározó tagja, Pásztor Anna énekes és testvére, Pásztor Sámuel gitáros-énekes készítette el. A koncertvideó („A 2013-as Fishing on Orfű fesztiválon megrendezett Kispál-nap hivatalos felvételének részlete. Rendezte: Kálocz Tamás”) jelen idő szerint félmillió megtekintés fölött jár:

Miben áll az átirat ereje? A duóvá egyszerűsített zenekari felállásban; a bluesossá áthangszerelt, lüktető tónusban; a lassított tempó vészjósló lomhaságában; a torzított elektromos akkordok alvilági hangulatában (amit a kékes fényekkel megszórt, sötétlő színpadkép fokoz); az előadók karizmatikus énekében-jelenlétében (a duett egyidejűleg sugall hasadt személyiséget és közös élményt) – és az olyan részletekben, mint ez a közbevetés (2:25):

„Ez a legjobb rész, figyelj!”

pasztor_anna_es_pasztor_samuel.jpg

A mozzanat kedvesen paradox: Pásztor Anna itt azért lép ki szerepéből, mert teljesen feloldódott a szerepben; azért reflektálhat külső nézőpontból a dalra, mert magával ragadta a dal belső esztétikuma. Gesztusa ugyanakkor egyszerre teremt kapcsolatot a hallgatósággal (bevonva-beavatva őket a játékba, amit később a megénekeltetésük tetéz), és tiszteleg művésztársak (Lovasi András, Pásztor Sámuel) teljesítménye előtt. Lényeges persze, hogy a műfaji lehetőségek és hagyományok – a könnyűzene és különösen az élő fellépések közönségcentrikus természete – egyáltalán megengedik ezt a gyermeki, örömteli kizökkenést. (El tudjuk képzelni Gábor Miklóst, aki Hamlet nagymonológja előtt kiszól a közönséghez: „Figyeljenek, ez most nagyon jó lesz”?) Bizonyos értelemben a cover legjobb része a legjobb részt bejelentő mondat. Meg az összes többi. (Halmai Tamás)

Címkék: Etetés Pásztor Anna és Pásztor Sámuel

Szólj hozzá!

Mesterséges istenek – Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa

hannlec 2022.04.15. 22:05

„A racionálisan irányított stabil társadalom, mint a miénk is, legyőzi a vágyait. Viszont egy gyorsan változó, instabil társadalomban a legalsó osztályoknak jó esélyük van megszerezni a hatalmat. A legalsó osztályok lényegében kalandorok, akik szerencsejátéknak fogják fel az életet, nem pedig feladatnak, amiben a tét a társadalmi hatalom.” (75) 

2029-ben a harmadik világháború után a világot az Egység uralja. Az Egység élén az aktuálisan legfejlettebb Vulcanus 3 szuperszámítógép áll, aki káoszból rendet teremtett, az élet minden területét dominálja, és akivel csupán egyetlen személy léphet kapcsolatba, hogy betáplálja a gépbe a döntései meghozatalához szükséges adatokat. A gépnek az információk alapján meghozott utasításait senki nem bírálhatja fölül. Béke van, ugyanakkor a rendszert kiszolgáló karrierista hivatalnokok közti paranoia és a Gyógyítók elégedetlenségi mozgalmának erősödése lassan éket ver a kívülről tökéletesnek látszó társadalmi rendbe. A regény felszíni rétegei alatt a két mesterséges intelligencia, Vulcanus 2 és 3 vérre menő párharca zajlik. A gépek úgy mozgatják a háttérből az embereket, mint a sakkfigurákat: összeesküvéseket szőnek, egymás ellen hangolják a vezetőket stb. A technológia ördöge elszabadult, hiszen egy valódi mesterséges intelligenciát csak egy másik erős MI képes ellenőrizni, ugyanakkor mindkettejük számára a saját túlélésük az elsődleges. De mit tesz az elévült verzió, amikor rá már nincsen szükség, hiszen az utódja mindenben felülmúlja? Mit tehet, amikor minden jel arra mutat, hogy az új MI számára nem az emberiség valódi érdekei az elsődlegesek? Olyan harcba kezd, amelyben nem győzhet, de ezzel megállíthatatlan lavinát indít el, ami végül felnyitja az emberek szemét: hiába cserélik az esendő emberi vezetőket tévedhetetlennek kikiáltott gépekre: a diktatúra attól még diktatúra marad. Kérdés, hogy mi jön utána? 

vulcanus.jpg

A kritikusok a 1960-ban megjelent Vulcanus kalapácsát tartják a szerző utolsó olyan regényének, mely szorosan követi az 1950-es pulp SF hagyományokat és azokon nem is mutat túl különösebben. Az évszám már csak azért is cezúra mind az életműben, mind a recepciótörténetben, mert egy évvel később Dick megírja méltán híres, Hugo-díjas regényét, az Ember a Fellegvárbant. A Vulcanus kalapácsa valóban a korai regényeket idézi, mind karaktereit, mind cselekményvezetését tekintve, és bevallottan a nagyokat, a klasszikus disztópiákat másolja. A paranoid légkört Orwell nyomán építi fel, a saját készítőit leigázó és feleslegessé nyilvánító MI ötletét pedig Kurt Vonnegut 1952-es Gépzongorájából merítette, amelyet nagyra értékelt, különösen a férfi-női kapcsolatok árnyalt és összetett ábrázolása ragadta meg Vonnegut írásában. A történetben bemutatott technológiai környezet vegyes képet mutat: a kalapács alakú drónok egész modernek, de a lyukkártyás számítógépek már nagyon elavultnak hatnak, a regényben felvázolt probléma azonban időtálló, és azóta is újra meg újra felmerül minden valamirevaló mesterséges intelligenciával foglalkozó SF-ben. Itt is PKD kedvenc témáival találkozhatunk: a Gyógyítók lázadó, anarchista szektája hasonlít a Jones kezében a világban feltűnő csoportra, és ugyanezt a gondolatkört bontja ki az 1967-es Visszafelé világban is. A sztoriban szereplő pszichológiai javítólabor más, komplexebb kontextusba helyezve Anthony Burgess 1962-es Gépnarancsának fő motívuma lesz, és árnyalja a képet, hogy az Egyesült Államokban már a ’40-es évektől ténylegesen kísérleteztek a gondolatok manipulálásával és irányításával, például a titkos CIA-projekt, az 1953-ban indult MK Ultra program keretein belül, többek között hipnózis, elektrosokk, kínzás és kábítószerek segítségével, természetesen a résztvevők beleegyezése nélkül. 

„– Maga is Egységiskolába járt – mondta Rachel Barrisnek. – Tudja, hogy arra tanítják a gyerekeket, hogy ne kérdezzenek, ne akadékoskodjanak. Hogy engedelmeskedjenek. Arthur is ilyenből került ki. Kedves, jóképű, szorgalmas… – Elhallgatott. 
És halott, tette hozzá magában Barris.” (86.) 

Az iskolarendszer vitriolos – ugyanakkor helytálló kritikája Az Időugrás a Marsonban tér vissza. Itt még emberek végzik a kondicionálást, ott viszont már robotok, azaz tanítógépek, de a cél és az eredmény ugyanaz: a semmit meg nem kérdőjelező, engedelmes, tehát jó és hasznos állampolgárok futószalagon való kitermelése. A két MI párharca a hidegháború korszakában a Colossus: The Forbin Projectben (1970), az MI technokrata diktatúrája pedig az Alphavilleben (1965) köszön vissza és bontakozik ki erőteljesen. 

„– Ha az egész világ ellene fordul… 
– Akkor addig nő, gyárt és szervez, amíg az egész világgal fel nem tudja venni a harcot. 
– Miért? 
– Mert ez a feladata. 
– Akarja? 
– Nem, kénytelen.” (141) 

A fentebbi idézet a hírhedt fiktív gemkapocsgyártó MI problémáját idézi, ami mindent alárendel célfeladatának, és adott esetben az embereket és a környezetet sem kíméli, ha az új gyárak létrehozásához nyersanyagokra vagy területre van szüksége.  A megvadult Vulcanus 3 már puszta önvédelemből is nekiáll drónhadsereget gyártani, és likvidálja az útjába állókat. Hasonló a helyzet Lem Legyőzhetetlen c. regényében, vagy a sokkal későbbi Horizon: Zero Dawnban, és a XXI. századra eljutottunk odáig, hogy beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egy fegyverrel, vagy robbanótöltettel felszerelt drón fanatikusok, vagy bűnszövetkezetek kezébe jut. Most még csak itt tartunk, és az önvezető technológiák is folyamatos emberi ellenőrzés alatt állnak. A teljes automatizálás a következő lépcsőfok, de meggondolandó, hogy egyáltalán érdemes-e erre törekedni, és ha igen, akkor milyen biztonsági protokollokat kell beépíteni a rendszerbe ahhoz, hogy az irányítás ne csússzon ki a kezünkből. 

A regényben felvázolt technokrata jövőkép azért is aggasztó, mert az MI etikai és jogi szabályozásának kérdése, biztonságossá és felhasználóbaráttá tétele még koránt sincs minden szempontból megnyugtatóan rendezve, pedig a problémakör napról napra aktuálisabbá válik, feladva a leckét az ezzel foglalkozó kutatóknak, filozófusoknak, futurológusoknak (vö. Max Tegmark: Élet 3.0). Philip K. Dick mindannyiunknál hamarabb járt a jövőben, és amit látott, gyakran sötét, vagy nyugtalanító, de további kérdések feltevésére ösztönöz. A SF abban is segíthet, hogy amikor oda jutunk a technológiai fejlődésben, akkor ne kövessük el azokat a hibákat, amelyek már elképzelt társadalmak tucatjait taszították végromlásba. (Babos Orsolya) 

Címkék: agave Philip K. Dick Vulcanus kalapácsa

Szólj hozzá!

Trauma Team – Részlet egy készülő könyvből

hannlec 2022.04.13. 14:38

[…] A Cyberpunk 2077 idővonalán, a Nem Annyira Egyesült Államokban tevékenykedő Trauma Teamnek volt egy kevésbé ismert előképe. A Trauma Team International profilja az orvosi szolgáltatások és a gyorsreagálású rohammentős harcászat ötvözésére épül. Az orvosi kimenekítés lényegében egy kommandós rajtaütés, melynek célja a szorongatott ügyfél gyors kiszabadítása és kórházba juttatása. A meló életveszélyes tehát. Ahogy az egyikük fogalmazott: „A sok vér és a golyózápor közepette végig álltam a sarat, és életben tartottam az ügyfelet az evakuációig.” Frappáns összegzése ez a feladatnak és közegének. A Trauma Team tagjai közül néhányan emlegetnek egy fókuszcsapatot, melynek működését 2021/22-re teszik. Ez a társaság vakcinában utazott, és ugyancsak biológus kommandósokból állt. Az első olyan med-tech cég volt, melynek sikerült titokban tartani az adatprofilját. A bevetéseket – Szingapúrtól Monorig – egy különleges MI koordinálta, amely Föld körüli pályán keringett. Zúzós akciók voltak ezek az éj leple alatt, bárhol legyen is éjszaka. A cég neve nem maradt fenn, de a TTI tagjait ez nem is érdekelte, különböző rövidítésekkel és betűszavakkal illették az egységeket (pl. T–A, HAB, JÉG, ROM, SUB, NEO, DUB stb.), és az idők homályán keresztül sikerült kideríteniük, mivel is foglalkozhattak valójában. A Trauma Team olvasatában ez a 2021/22-es brutálvállalat hat fős csapatokban dolgozott: egy sofőr/vezető, két mesterlövész, két harctéri sebész és egy multifunkcionális egészségügyi robot alkotta az egységeket. A sofőr és a mesterlövészek is biológusok voltak, ahogy a sebészek is elit kommandósoknak minősültek. A felszerelésükhöz tartozott minden esetben – a mikotoxinok mellett – egy-egy high-tech injekciós pisztoly, illetve extrém alkalomra annak sorozatvető változata is. Hogy hány ilyen egység lehetett, nem tudjuk pontosan, az MI degenerálódása után az erre vonatkozó adatok megsemmisültek. A TTI-nek mindenesetre erőt adott ez a szabad vállalkozás, mert tökélyre fejlesztette az underground egészségügyi hadviselést. Profi életmentők lehettek, akik még a járványokkal is szembeszálltak. Sikeres vakcinabevetéseket hajtottak végre, oltóanyagot juttatva oda is, ahol nem is hallottak róla. A TTI szerint ennek volt köszönhető, hogy 2022-ben a kibergerilláknak sikerült megfordítaniuk az Omikron-háborút. Night City történelme akkor vette kezdetét, és már senkit nem zavart, hogy egy punk kilyukasztott közben egy Baymax típusú robotot. Beköszöntött végre az utcai harcok új, megnyugtató korszaka. […] (H. Nagy Péter)

trauma_team.jpg

Címkék: Cyberpunk 2077

Szólj hozzá!

Betűről betűre (és tovább) - Respect

hannlec 2022.04.09. 21:02

Traumatizált fekete nő a hatvanas–hetvenes évek Amerikájában: ha azt mondjuk, legalább háromszoros próbatétel nehezítette Aretha Franklin (1942–2018) civil életét és szakmai kibontakozását, máris elbizonytalanodik a stilisztikánk, hiszen a „próbatétel” félrevezető eufemizmus ott, ahol életek törnek derékba. (Szó se róla: az „életek törnek derékba” is eufemizmus. Ahogy talán eredendően mind a nyelvi szándékok, ha a hús-vér valóságról referálnának. – Mindenségekre képes a nyelv, de mindenre nem. A szavak például nem tudnak vérezni.)

A Respect című amerikai–kanadai, zenés életrajzi dráma (2021) nem vállalkozik a teljes életút bemutatására, de tartalmilag így sem ad keveset. Az egyszerű filmnyelvi eszközök és a némiképp sablonos színészi játék (a főszerepben a különben remek Jennifer Hudsonnal) ugyan nem eredményeztek kimagasló alkotást, de hatásosan vezetnek be egy korszak társadalmi és zenei világába. Mégpedig lélektani síkon. A filmben jószerével mindenki domesztikál valamilyen démont a maga életébe, de a főszereplő traumasokszorozó sorsa (abúzus, bántalmazás, bűntudat, alkoholizmus, hitéleti válság) különös sötétségeket hordoz. Az elveszített, majd újra megtalált hit lelkisége közt a zene megtartó szépsége von ívet; a fekete polgárjogi mozgalom és a női egyenjogúsági törekvések energiái együtt pulzálnak végig a narratíván. A jazz, a blues, a gospel és főleg a soul felségvizein kevesen hajóztak ennyire felségesen. Az életműből és – a dramaturgia jóvoltából – a filmből is kiemelkedik a Respect című sláger, melynek egyetlen részletére hadd hívjam fel a figyelmet.

respect.jpg

Az eredetileg Otis Redding énekelte dal nemi szerepirányait Franklin előadása szatirikus daccal fordítja vissza, az „All I’m askin’ is for a little respect” (’Csak egy kis tiszteletet kérek’) sor ebben az átdolgozásban nyeri el igazi erejét és jelentését. Ehhez döntő mértékben járul hozzá egy nyelvi-poétikai megoldás. A címmé emelt kulcsfogalmat a szám egy pontján betűzve adja elő az énekes: R-E-S-P-E-C-T. Első hallásra (1) a nyomatékosítás eszközének érezhetjük ezt, mely egyúttal (2) a betűzés (spelling) amerikai versenyhagyományára is ironikusan visszamutat. De fölfejthetők további jelentésrétegek. (3) A betűkre tagolt ejtésmód az olvasni tanulás gesztusrendjét idézi föl, s allegorikusan utal a felnőtté válásra: az elnyomottakéra éppúgy, mint a többségi társadaloméra. (4) Kiérthető e mozzanatból a rácsodálkozás momentuma is: olyasfajta tiszteletről esik szó, melynek korszakokon keresztül nem volt autonóm nyelve. (5) Hogy egy dalszöveg önmagára mint szövegre reflektál: a dolgok nyelvi hozzáférhetőségének problematikusságát (másfelől: a valóság nyelvi feltételezettségének belátását) hozza felszínre. (6) Az elemekre tagolás didaktikus folyamata azt a hatást is keltheti, hogy a beszéd címzettje nem vagy csak nehezen érti a szót (a fogalmat, az eszmét). A kornak meg kell tanítani egy új kor nyelvét. (7) Mindezt játékos metapoétikával tetézi, hogy az opusz az énekesnő becenevét (Ree) is belekomponálja a prozódiába.

A nyomatékosítás paradoxona persze, hogy az elemekre tagolás – a kontextusra érzéketlen, analitikus közelítés – az értelemegész felszámolásával jár. A szó szemantikáját itt a betűket összefűző dallam menti meg: akárha a zene rehabilitálná a nyelvet, s egy, az irodalomnál is anyagtalanabb művészi minőség szavatolna a tisztelet és a méltóság eszméjének sérthetetlenségéért. A záró képsor archív fotókon és filmfelvételeken lépteti elénk a művészt. Olyan benyomást kelt, mint aki – művészete maradandó hatását tekintve – nemcsak a halálnál, de az életnél is erősebbnek bizonyult. (Halmai Tamás)

Címkék: Respect

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása