Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

2068 – Éld az életem (1) 911 L.A. (1) A. F. Brady (1) Aaron Sorkin (1) Ada (1) Adam Sandler (1) Adrian Tchaikovsky (1) agave (148) Agave (8) ajánló (61) Alix E. Harrow (1) Alma Katsu (1) Álomdalok (1) Amanda Gorman (1) Anne Sverdrup-Thygeson (1) Anthony ONeill (1) Apollo’s Arrow (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Átváltozás (1) Az éjféli égbolt (1) Az éjszaka fénye (1) Az elnök emberei (1) Az elveszett város (1) Az erő nyomában (1) Az illusztrált ember (1) Az Intézet (1) Az ír (1) Az obeliszkkapu (1) Az ötödik évszak (1) Az utolsó párbaj (1) Az utolsó tréfa (1) A beteg (1) A chicagói 7-ek tárgyalása (1) A csodálatos Mrs. Maisel (1) A dilemma (1) A halálmegvető (1) A halál útvesztője (1) A hasadék (1) A két pápa (1) A Kimenekítés (1) A kívülálló (1) A Kreml jelöltje (1) A Labirintus (1) A lángoló isten (1) A láthatatlan ember (1) A megtört föld (1) A negyedik majom (1) A nomádok földje (1) A professzor és az őrült (1) A rettenthetetlen (1) A sötétség kora (1) A sötét oldal (1) A titokzatos bolygó (1) B. A. Paris (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Beatrice Ákos Jerikó (1) Beren és Lúthien (1) Blake Crouch (1) Bob Dylan (1) Bong Joon Ho (1) Brandon Hackett (2) brandon hackett (6) Californication (1) Catherynne M. Valente (1) Cavan Scott (1) Charles Casillo (1) Christopher Nolan (1) Christopher Tolkien (1) Cixin Liu (1) Csillagok háborúja (1) Csongrádi Ábel (1) Cyberpunk 2077 (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (2) Dark (1) David Fincher (1) DC (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) Designated Survivor (1) dialógus (1) dick (9) Doctor Strange (1) Doktor House (1) Dominic Dulley (1) Donnie Darko (1) Don Winslow (1) Dooku az elveszett jedi (1) Dracul (1) Drew Williams (1) Druk (1) Eduardo Sacheri (1) Ed McDonald (3) Éhség (1) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) Eldobható testek (1) Elektronikus állam (2) Élősködők (1) Emelkedés (1) Eminem (1) Enola Holmes (1) Ericson Core (1) ernest cline (3) escher (1) Etetés (1) évértékelő (3) Ezüst Félhold Blues (1) Feleségem (1) Fiatal Írok Tábora (1) GABO SFF (5) gaga (12) Game of Thrones (1) Gáspár András (1) Gazdátlan csillagok (1) George R. R. Martin (4) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gorlo Volka (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Graham Moore (1) Gravity (1) Guy Ritchie (1) H. Nagy Péter (1) Harley Quinn (1) Harriet (1) Helen Keen (1) Hibridek (1) hírek (8) Hölderlin (1) Homeland (1) Homeland s08e12 (1) Homérosz (1) Horgonyhely (1) Időugrás a Marson (1) Iliász (1) Ílion (1) In memoriam (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) J. D. Barker (1) J. R. R. Tolkien (1) Jason Matthews (2) Jasper DeWitt (1) Jeff VanderMeer (4) Jiří Menzel (1) Joe Hart (1) John le Carré (1) John Le Carré (2) John Scalzi (1) Jojo Nyuszi (1) Joseph Staten (1) Jozef Karika (1) kaku (1) kalligram (1) Karanténkultúra és járványvilág (1) Kárhozat (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Keserű József (1) Kettős szerepben (1) Kevin Shinick (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) Kisasszonyok (1) Kitömött barbár (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) Koréliai Hajsza (1) krimipályázat (1) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Lara Fabian (1) Láthatatlan bolygók (1) Légszomj (1) Lehetnek sárkányaid is (1) Leigh Whannell (1) Lenn a sivár Földön (1) Lily Brooks-Dalton (1) Lőrinczy Judit (1) Lovecraft földjén (1) Love Death & Robots (1) Lúzerek éjszakája (1) madonna (1) Magam adom (1) Maid (1) Mákháború (1) Mank (1) Marilyn Monroe (1) Martin Scorcese (1) Már megint a felfedezők (1) Matt Ruff (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Megsebezve (1) Mel Gibson (1) Menekülj (1) Mesék a Hurokból (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) Moskát Anita (1) Mulan (1) Mulan 2020 (1) N. K. Jemisin (3) Nabokov (1) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nicholas A. Christakis (1) Nnedi Okorafor (1) Nobel-díj (1) Obscura (1) Octavia E. Butler (3) opus (20) Örkényi Ádám (1) Oxygen (1) Ozymandias (1) Palmer Eldritch három stigmája (1) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Pásztor Anna és Pásztor Sámuel (1) Percy Bysshe Shelley (1) Perfect Harmony (1) Péterfy Gergely (1) Philip K. Dick (11) Pierce Brown (2) Piranesi (1) Pókfény (1) Prae (2) prae (5) Próza Nostra (1) Quentin Tarantino (1) Quimby (1) R. F. Kuang (3) Rae Carson (1) Ragadozó madarak (1) Rango (1) Ray Bradbury (1) Ready Player Two (1) Red Hot Chili Peppers (1) rég várt (2) Repedés a térben (1) Repeszhold (1) Respect (1) Rian Johnson (1) Richard Morgan (2) S.W.A.T. (1) Samantha Downing (1) Sam Hargrave (1) sandman (1) Sárkányköztársaság (1) sci-fi (1) Scott Westerfeld (1) simmons (1) Simon Stålenhag (2) Spencer (1) star wars (12) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) Stephen King (4) Stillwater (1) Stowaway (1) Susanna Clarke (1) szeminárium (33) Szerelem a hatodikon (1) szimpózium (22) szingularitás (1) SZMIT (1) T2 (1) Taika Waititi (1) Ted Chiang (1) Tenet (1) Terra Insecta (1) The Durrells (1) The Hill Will Climb (1) The Last of Us Part II (1) The Queen’s Gambit (1) The Rookie (1) The Science of... (1) The Undoing (1) The West Wing (1) The Witness (1) Thomas A. Szlezák (1) Thomas Vinterberg (1) Tízezer ajtó (1) Toby Ziegler (1) Togo (1) Tom Sweterlitsch (1) Tőrbe ejtve (1) Trhlina (1) Trónok harca (1) true detective (1) Ubik (1) Uncut Gems (1) Úriemberek (1) Űrlottó (1) Űropera (1) Vaiana (1) Vakság (1) Végítélet (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) vizualitás (3) Volt egyszer egy… Hollywood (1) Vörös Veréb (1) Vulcanus kalapácsa (1) Westworld (1) Yellowstone (1) Zachary Mason (1) Zack Snyder (1) Zéró csapat (1) Címkefelhő

A sűrű sötét erdő fogságábam – Max Brooks: Ösztönlények. A Rainier-hegyi nagylábútámadás hiteles beszámolója

hannlec 2022.08.14. 13:32

Ha nem tudnánk, hogy Max Brooks általában apokaliptikus témákban utazik, azt gondolhatnánk az „ösztönlények” kifejezés alapján, hogy kemény thriller vagy épp pornó született a tollából. Szerencsére, ha a cím nem is, a név és jelen esetben az alcím kötelez. Az Ösztönlények egy zseniális, világvége-közeli környezetben és helyzetben játszódó biológiai horror.

A regény sok szövegréteget mozgatva ragad meg egy természeti katasztrófát és annak hatásait egy közösségre. A fejezetek elején híres írók idézetei szerepelnek az emberi és a biológiai természetről, akadnak szövegrészletek a főhős bátyjának utólagos nyilatkozataiból és egyéb interjú- és cikkrészletek, melyek értelmezik a helyzetet. A kötet gerincét pedig a főszereplő naplója alkotja, melyet pszichiátere tanácsára kezdett írni.

osztonlenyek.jpg

A főhősnőnk (Kate Holland) zárkózott és félős. Instabil párkapcsolata ellenére úgy dönt, hogy szerelmével beköltözik az erdő közepére egy speciális, természetközeliséget hirdető közösségbe. Bár a többi erdőlakó elsőre eléggé sztereotip (öreg házaspár, vegán spirituális guru, karizmatikus népvezér, leszbikus pár nyomasztó kisgyerekkel, író-filozófus, magának való vén boszorkány), de a történet előrehaladtával olyan emlékezetes hősökké formálódnak, melyek kilépnek a felejthető sablonok kategóriájából. Emberi esendőséggel, gazdag háttérrel és múlttal, valamint markáns mániákkal rendelkező, a stresszre különféleképpen reagáló személyiségekké válnak. Érdekesség, hogy az egyik életrevaló karakter jóvoltából helyet és ingyen reklámot kapott a regényben még a vegeta is.

A csapatot egy iszapfolyam zárja el a külvilágtól. A túlélés (élelem megtermelése és beosztása, lelki terhek kezelése) mellett befigyel egy újabb veszélyforrás is, melyre a regényünk alcíme tartalmaz egy sejtelmes utalást. Bár a humora is élvezetes, a regény igazi különlegessége, hogy olyan ütősen félelmetes jeleneteket és hangulatot teremt, hogy az edzett horrorkedvelők hátán is végigfuthat helyenként a hideg. (Juhász Kornélia)

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Shelley Ozymandias című verse a populáris kultúrában

hannlec 2022.08.08. 15:35

A tizenkilencedik században számos olyan mű keletkezett, amely óriási hatást gyakorolt a huszadik századi populáris kultúrára. Ezek közül – ideértve például a Drakula és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét is – az egyik egészen nyilvánvalóan Mary Shelley Frankenstein című regénye. Ám nemcsak a szöveg karrierjéről beszélhetünk: keletkezése körülményei is toposszá váltak a későbbi időszakokban. A Villa Diodatiban zajló események képezik a kiindulópontját például Federico Andahazi-Kasnya A harmadik nővér című alkotásának, melynek középpontjában Polidori A vámpír című elbeszélésének keletkezése áll – ennek hátterét természetesen a Frankenstein íródása és a Byronnal való rivalizálás alkotja. Az angol romantika jelentős szerzői és művei rendre felbukkannak későbbi produkciókban, elég itt, mondjuk, Dan Simmons Hyperioni énekek-ciklusára utalni, melyben a szerző a Keats kibrid (az emberi testben létező MI) tudatának közvetítésével lehetővé teszi a romantikus költő bizonyos alkotásainak (pl. a Homéroszhoz címzett szonett) beemelését az űropera nyelvi terébe. Vagy gondoljunk Coleridge Rege a vén tengerészről című poémájára, melynek alaphelyzetére épül az Iron Maiden azonos című dala.

Az említettek mellett szintén a nagy hatású romantikus művek közé tartozik Percy Bysshe Shelley Ozymandias című szonettje, mely a popkultúra különböző szegmenseiben bukkan fel később. Ennek a kiterjedt hálózatnak ugyancsak részét képezi a science fiction (pl. Terry Carr Ozymandias című novellája, John Wyndham A triffidek napja című regényének egyik jelenete), a vizuális kultúra (pl. a Breaking Bad című sorozat végén a főszereplő a költemény kíséretében nézi végig a birodalmának összeomlását, a The Ballad of Buster Scruggs című Coen-filmben Harry Melling szavalatában hangzik el egy hatásos színpadi beállításban), a szórakoztatóipar (pl. a Monty Python paródiái a hangyák királysága és A szépség és a szörnyeteg kapcsán utal rá), a számítógépipar (pl. a posztapokaliptikus Armageddon Empires-ben MRC-11 Ozymandiusnak nevezik a birodalmi egységet) és a zene (pl. The Sisters of Mercy, Qntal, Gatsbys American Dream) vagy a reklámipar is (pl. a svájci Union Bank reklámkampányában Ben Kingsley szavalta el a verset).

ozymandias.jpg

Shelley költeményének utóéletéből a legtöbben valószínűleg az Alan Moore és Dave Gibbons által jegyzett Watchmen című újhullámos DC képregényt emelnék ki, melyben az egyik visszavonult szuperhős Adrian Veidt, aki Ozymandias néven szerepelt az Őrzők között. A képregény XI. fejezetének végén egy részlet található a Nova Express 1975. július 12-ei számából, amely egy Veidttel készített interjút tartalmaz. (Ebből tudjuk meg, hogy Veidt hogyan lett szuperhős.) A karakter képi megjelenítése és antikizáló környezetbe helyezése a Shelley-vers Ozymandiására játszik rá, és feleleveníti a költemény apropójául szolgáló szcenikai mozzanatot, II. Ramszesz fáraó ábrázolását. (Shelley versét a British Museum kiállítása inspirálta.) A Watchmenből készült filmadaptációban (rendezte: Zack Snyder) az antarktiszi környezetbe ágyazott műemléken, a talpkövön látható is a Shelley-vers megfelelő részlete. A Watchmenből készült HBO sorozatban aztán a Jeremy Irons alakította Ozymandias szerepköre kitágul, a Before Watchmen szériában megjelent hatrészes Ozymandias pedig a karakter előtörténetét szövi tovább.

A Shelley-vers ugyanakkor szerepel a Marvel Univerzumban is: A Bosszú Angyalai (The Avengers) 57. számának Epilógusa idézi a művet identikusan (tehát teljes egészében), miközben egy srác Ultron fejével játszadozik egy szemétkupacon. A füzet Vízió Ultron fölötti győzelméről szól, a befejezés pedig mintha arra játszana rá, hogy a maradványok nem jelentenek végleges halált (ahogy a vers szerint az ős romok túlélik az alkotót). Innen nézve a zárlat nagyon is nyugtalanító, hiszen Ultron halotti maszkján az egyik csatlakozó még üzemképes lehet. Mindez remekül kihasználja a kép és a szöveg feszültségéből nyíló többértelműséget. Fel kell azonban figyelnünk arra a mozzanatra, hogy a Shelley-vers a képeken kívüli térben helyezkedik el (tehát nem beírás), vagyis a vizuális mezőn belül nincs eredete. Ezzel a párhuzamok ugyan nem gyengülnek, de a költemény autonóm-immanens létezése mégiscsak jobban hangsúlyozódik. Valószínűleg ennek a „kiegyenlítődésnek” köszönhető, hogy bár a romok nem ugyanarra az entitásra vonatkoztathatók a képi, illetve a textuális síkban, a mitikus távlat és a történet meghosszabbításának illúziója egyszerre tud érvényesülni, összefonódni, de önállóan is működni. Produktív, a medialitást nyomatékosító megoldás.

Végül meg kell említenünk a hálózat másik fontos csomópontját, Ridley Scott Alien: Covenant című filmjét, a széria hatodik darabját, melyben el is hangzik a Shelley-költemény. A két android (David/Walter – Michael Fassbender) párbeszédére épülő jelenetnek többféle értelmezése is forgalomban van, hiszen egyikük (aki kikísérletezi a xenomorphot) eltéveszti a szerző nevét, Byront mond Shelley helyett, és erre a „nyelvbotlásra” különböző értelemkonstrukciók épülnek a szintetikus ember memóriájára, vagy a tudatos manipulálására vonatkozóan. Lényegesebb viszont az, hogy a vers rímel a helyszín múltbeli történetére, nevezetesen arra, hogy a Prometheus katasztrófája után David a biofegyverrel letarolta a bolygó lakóit, akik után csak nyomok maradtak a kísértetiesen üres városban. Ebben a jelentéses átvitelben azonban találkozik a kép a szöveggel, a vers a láthatatlan történettel, a szonett a horrorral, a romantika pedig a tömegfilmmel. Mindennek hátterében pedig – a mesterségesen létrehozott lények egymásra rétegződő alakzatán keresztül – felsejlik a Frankenstein-történet alapképlete is. Ennek köszönhetően újra a tizenkilencedik század legproduktívabb darabjaira terelődhet a figyelem. (H. Nagy Péter)

Címkék: Ozymandias Percy Bysshe Shelley

Szólj hozzá!

Forró... Forró... Forró... – R. F. Kuang: A lángoló isten

hannlec 2022.08.01. 09:53

Ez a kötet egy atipikus fejlődésregénynek számító trilógia lezárása. A főhős, Zsin volt arctalan honvéd, volt a lázadók titkos fegyvere, s immár az eleddig elnyomott és semmibe vett Déli Szövetség élharcosa, sőt tábornoka lett a heszperiai elnyomás elleni küzdelemben. Zsin funkciói és jelleme terén is nyilvánvaló a változás, de hogy ez fejlődés-e, az kérdéses. A kisebbségi komplexus és bizonytalanság háttérbe szorulnak hősnőnk személyiségében, hogy teret adjanak a sok esetben indokolatlannak tetsző hisztiknek és a túlburjánzó hatalomvágynak. Új pozíciójában párszor olyan kegyetlenkedésekre vetemedik, melyek határozottan sokkolóak.

a_langolo.jpg

A trilógia előző részeire is jellemzőek voltak a karakterek közti kapcsolatok átrendeződése és a váratlan csavarok, de a harmadik kötet viszi mindkét téren a pálmát. Ellenségek kötnek szövetséget, és újra főszerepi rangra lépnek szinte elfeledett mellékszereplők. Példának okáért, végre valahára alaposabban megismerhetjük az első kötet óta folyamatosan emlegetett sámántrió, a Trifekta tagjait. A forró lángokként kavargó nyomasztó események fényében még a kötet felénél sem tudjuk biztosan megjósolni, milyen végkifejletre számíthatunk.

A könyv írója azt ígéri, hogy az olvasók „rengeteget fognak sírni”. Ennek a beteljesedése eléggé kérdéses, ugyanis A lángoló isten olvasása közben lassacskán képtelenekké válunk arra, hogy szimpatizáljunk az eddig hellyel-közzel kedvelhető karakterekkel, és mégis érdeklődéssel pörgetjük tovább a könyv lapjait. A szerethetőség hamvai felett még mindig izzik a kíváncsiság, hogy merre halad a történet. A trilógia végén pedig az olvasók kapnak egy olvasmánykekszet. A kötet végén szerepel egy rövid szösszenet, mely az eseményeket egy másik főszereplő szempontjából mutatja be. A zárókötet és a trilógia egésze is izgalmas élménnyel ajándékozza meg olvasóit. Lángoló izgalmai után az emléke hamvai megragadnak a befogadó elméjében. (Juhász Kornélia)

Címkék: Agave R. F. Kuang A lángoló isten

Szólj hozzá!

A lázadás lángjai – R. F. Kuang: Sárkányköztársaság

hannlec 2022.07.25. 14:15

Ha létezne könyves átkozódás, akkor az így hangzana: „Oh, hogy lennél egy trilógia második kötete, teee!” Ez a funkció ugyanis nem túl hálás feladat. Ha az első kötet rossz, akkor nagy a nyomás, hogy a folytatás orvosolja az utólag felfedezett hibákat. Ha a kezdet jó (mint a Mákháború esetében is), akkor pedig a következő kötettel szemben már magasak az elvárások. Az olvasó kicsit olyan lesz, mint egy követeléseket skandáló könyvforradalmár: Kívánjuk a megtapasztalt hangulatot és követeljük az ábrázolt világ kitágulását. Tiltakozunk az első kötetben megvillantott rejtélyekről való megfeledkezés ellen. Le az unalommal! Kreatív fordulatokat az olvasó népnek! Szerencsére a Sárkányköztársaság nem szolgál rá az olvasói lázongásra.

sarkanykoztarsasag_b1.jpg

Súlyos veszteségek és sorsfordító változások után a főhős (Zsin) fejében az általa megidézett pusztító istenség mellett a bosszúvágy tombol. Végső célja a birodalom császárnőjének elpusztítása. Amikor kap egy csábító ajánlatot, hősnőnk célja árnyalódik: a Sárkány hadúr titkos fegyvereként küzdhet a köztársaság kiépítéséért.

A történet előrehaladtával alaposabban megismerjük a hőseinket és az ábrázolt világot is. Tengeri és folyami útvonalakon haladva tárulnak fel a Sárkány tartomány és a főváros rejtelmei, és előtérbe kerülnek eddig csak említés szintjén megjelent hatalmak is. Egy pénzéhes kalózúrnő, a sámánizmus meghonosításában főszerepet játszó északi törzsek és a modern fegyverekkel harcoló heszperiaiak is megkavarják az eseményeket.

A könyv fontos témája a háború iszonyata, valamint felveti azt a kérdést, hogy a személyes bosszú vajon szolgálhatja-e a közérdeket. Akármilyen helyesnek érződik a kiváltó oka, egy háború sose leányálom. Ebben a kötetben pedig egy mocskos hatalmi játszmákkal, bosszúszomjas istenekkel, mérgekkel, robbanásokkal telített rémálom. Ez a regény kiszolgálja, sőt túlszárnyalja a trilógiában elfoglalt helye alapján a vele szemben támasztható igényeket. Az elolvasása után az olvasóban egyetlen követelés marad: Ide a harmadik kötetet, de gyorsan! (Juhász Kornélia)

Címkék: Agave R. F. Kuang Sárkányköztársaság

Szólj hozzá!

Mákos koktél – R. F. Kuang: Mákháború

hannlec 2022.07.19. 12:04

Az évnek ebben a szakaszában, amikor kánikula van, kinek ne esne jól egy finom koktél? Van egy tuti, egzotikus receptem: fogjuk meg Veronica Roth Beavatottját és vegyítsük egy csipet Harry Potterrel a mágikus hatásért, aztán adjuk hozzá A palota ékköve és az Into the Badlands című sorozatok hangulatát és fő témáit, és készen is van R. F. Kuang fantasy trilógiájának első kötete, a Mákháború. Az elsőre furcsának tűnő elegy olvastatja magát. Meglepően izgalmas mű.

 

makhaboru.jpg

Kuang Mákháborúja a kötet egyharmada alapján tökéletesen kiszámíthatónak tűnik. Adott egy céltudatos, intelligens árva (Zsin), aki egy olyan társadalom tagja, melyben mindenkinek megvan az adott sorsa és helye. A lányt a kényszerházasságtól való zsigeri undor emberfeletti teljesítményre ösztökéli. Magas pontszámot ér el az országos vizsgán és felvételt nyer az ország legjobb tanintézményébe, Szinegardba. A déli, elhanyagolt tartományból a nagyvárosba került, tájékozatlan főhős szempontjának hála az olvasó apránként, Zsin tanulmányai és tapasztalatai útján ismeri meg a regény világát. Megjelennek a tipikus iskolai viszontagságok és intrikák. Felvonulnak a szokásos szereplők, az évfolyamtársak közt a különc barátok és az ügyeletes nemezis, valamint a gáncsvető és a segítőkész tanár is helyet kapnak. Zsin különleges képességére is fény derül és a Föderáció ellen vívott háborúban részt vesz egy speciális osztagban.

 

És ezen a ponton kinyílik a regény, mint egy vérrel öntözött pipacsvirág. Mohó istenek és a szabad akarat, a drogok és a kontroll, az egyén és a birodalom kapcsolatának filozofikus kérdései vegyülnek egy izgalmas, sok esetben drámai történetbe. Akadnak emberkísérletek, népirtások, nehezen átlátható politikai érdekek, árulások, bosszú és sok-sok tűz. Ügyesen megalkotott karakterek keverednek megrázó helyzetekbe, és az olvasó azon kapja magát, hogy már az utolsó oldalnál tart, de szerencsére van még két kötetnyi folytatás. (Juhász Kornélia)

Címkék: Agave R. F. Kuang Mákháború

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Hat láb, négy szárny, két csáp (Anne Sverdrup-Thygeson: Terra Insecta)

hannlec 2022.07.04. 09:26

„Furcsák. Különlegesek. Találékonyak. Szórakoztatóak. Intelligensek. Változatosak. Fantasztikusak. Elbűvölőek. Igazi túlélők. A világ urai.” Ezek a különös hívószavak egy szép kivitelezésű könyv borítójának belső fülén szerepelnek egymás alatt, mondatértékű kijelentésekként. Ha feltennénk egy találomra összeállított embercsoportnak a kérdést, hogy kikre vonatkozhatnak ezek a megállapítások, valószínűleg olyasmikre tippelnének a delikvensek, mint, mondjuk, a majmok és az emberszabásúak, vagy pedig a szuperhősök. Tehát meglehetősen távol járnának az igazságtól. Ők ugyanis, akikre ezek a jelzők vonatkoznak, a rovarok. A felsorolás pedig Anne Sverdrup-Thygeson norvég rovarkutató, természetvédelmi biológua Terra Insecta – Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? (ford. Merkl Ottó, HVG Könyvek, Budapest, 2020) című remekül megírt, igen szórakoztató sikerkönyvének behajtott fülén olvasható.

Jópofa ez a párszavas fülszöveg abból a szempontból is, hogy megelőlegez valamit a könyv hangulatából, ugyanis a kiváló szerzőtől (science-kommunikátortól) nem áll távol a megfontolt antropomorfizálás, amellyel közel hozza (megszeretteti) a rovarvilág extrém, fura szerzeteit is. Ezekben pedig nincs hiány, a könyvben hemzsegnek az elképesztő sztorik, az egyiken meghökkenünk, a másikon szinte önfeledten mulatunk, miközben bevezetőt kapunk a rovartan rejtelmeibe. Igazat adhatunk a hátlapszövegnek is: „Ha volt is valaha bármi ellenérzésünk a rovarokkal szemben, ez a könyv örökre megváltoztatja a hozzáállásunkat.” Talán annyival egészíteném ki, hogy mindez úgy történik meg, hogy azért az idegenség sem számolódik fel teljesen. Profi tálalás, érdemes tehát belelapozni.

Már a Terra Insecta bevezetője meggyőzi az olvasót arról, hogy a világunkat – igen nagy valószínűséggel – a rovarok tartják mozgásban. A szerző parányi fogaskerekekként hivatkozik rájuk, melyek kulcsfontosságú és kiiktathatatlan részei a természet óriási gépezetének, illetve a táplálékhálózatoknak, a hulladékfeldolgozásnak, az újrahasznosításnak és a talajgondozásnak. A számok valóban lenyűgözők: „Napjainkban a Földön minden egyes emberre több mint 200 millió rovar jut. Miközben ezt a mondatot leírom, egy és tíz kvintillió közötti számú rovar surran, mászik és repül bolygónkon – többen vannak, mint az összes tengerpart összes homokszeme. Tetszik, vagy sem, mindenütt körülvesznek minket. A Föld a rovarok bolygója.” Mintha egy science fictionbe csöppennénk, ám mégsem.

Valóban, ezek a főszereplők nemcsak mindenütt megtalálhatók, de – például a medveállatkákhoz hasonlóan – ők is túlélték a fajkihalási hullámokat. 479 millió éve léteznek, az élőlények összes ismert fajának több mint a felét alkotják; elképesztő változatosságban vannak jelen a szabad szemmel nem látható régióktól kezdve a karhosszúságú zónákig. „Olyan sokan vannak, hogy felfogni is nehéz – folytatja Sverdrup-Thygeson – […]. Akadnak rovarok szenteltvíztartókban, számítógépekben, olajpocsolyákban, valamint lovak gyomorsavában és epéjében. Megtaláljuk őket sivatagokban, a befagyott tenger jege alatt, a hóban és a rozmárok orrlyukában.” Vagyis szinte mindenhol, egy precízen működő – olykor érthetetlenül kiegyensúlyozott – körforgásban.

Talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy a biológiai (illetve kémiai) mechanizmusokkal és jelenségekkel foglalkozó ismeretterjesztő könyvek jelentős része – mint amilyen a Terra Insecta – epizodikusan érinti valamilyen formában a különböző mérettartományokat, az azokban lehetséges élettereket és különleges létformákat, így a vírusokat is. Ez megér egy rövid kitérőt. Sverdrup-Thygeson munkájában a következő megdöbbentő történet szerepel a rovarok és a vírusok együttműködéséről. Egy élősködő darázsfaj a katicabogarat használja keltetőként: egy jól irányzott szúrással elhelyezi benne a petéit, majd a petékből kikelő lárva felfalja a bogár belső szerveit. (Emlékezzünk csak, Darwin az ehhez hasonló eseteken akadt ki.) Ezután kipréseli magát a katica potrohán keresztül, egy apró selyemlabdát sző a még élő bogár lábai közé, ahol bábbá alakul.

anne_sverdrup.jpg

A katica viselkedése innentől kezdve megváltozik, a bogár pajzsként áll mozdulatlanul, ám amikor a darázs ellensége közelít hozzá, megrázza magát, és elijeszti a ragadozót. „A nagy kérdés az – írja a rovartan tudósa –, hogy miként alakítja át a darázsanya zombi-bébiszitterré a katicabogarat. Végül is, hetek teltek el azóta, hogy lerakta a petéjét, és eltűnt. A válasz: a darázs nemcsak a petéjét juttatta a katicába, hanem egy vírust is. A vírus felhalmozódik az agyban, és úgy időzíti a működését, hogy éppen abban a pillanatban bénuljon meg a bogár, amikor a lárva kimászik a testéből. A vírus tehát lehetővé teszi, hogy a darázs átvegye a hatalmat a katica agya felett, így a bogár nemcsak táplálékként, hanem bébiszitterként is szolgálhat.” (77. old.) Ez a megdöbbentő példa jól illusztrálja a vírusok különös tulajdonságait és a rovarok hajmeresztő szokásait.

Megemlítendő ezen túl, hogy a Terra Insecta nemcsak a rovarképesség bemutatására összpontosít, hanem folyamatosan szem előtt tartja azt a kérdést is, hogy mit kezdjünk mindezzel. A „hogyan működik a világ ezen a szinten” dimenzióját kiegészíti az arra koncentráló látásmód, hogy a rovarok rendkívül sokféle értelemben befolyásolhatják az emberiség jövőjét. Az egyik ide vonatkozó terület nyilvánvalóan az élelmezés témaköre, hiszen valószínűsíthető, hogy a rovarokból előállított élelmiszerek iránti kereslet nőni fog. (Ez a tendencia már lényegében meg is indult.) A bug burgertől (bogárburger) a cricket cookiesig (tücsökkeksz) nagyon széles a skála, ahhoz pedig aligha fér kétség, hogy a rovarevés iránti ellenérzés itt-ott komoly viták tárgyát képezi, míg másutt a sáskák és tücskök fogyasztása az evidenciák közé tartozik.

És például itt hozható szóba a kultúra. Sverdrup-Thygeson jó érzékkel mutat rá azokra a jellegzetességekre is, melyek a rovarokkal szemben kialakult szokásrendszerek mögött húzódnak meg. A könyv lényegében ezek lebontására tesz kísérletet, amikor rámutat az ismertebb példák mellett olyanokra is, melyeknek elterjedése hozzájárulhatna a szélesebb körű rovarhasznosításhoz. Nem is gondolnánk, hogy a rovarok mi mindenre alkalmasak az iparban, illetve milyen technológiai újításokban vesznek részt. A pókfonáltól kezdve a robotikán át az űrkutatásig terjed a skála. Ugyanakkor lényeges, hogy éppen az ide vonatkozó részek teszik kérdésessé a hasznossági elvet, az előnyös vs. hátrányos megkülönböztetését, és amellett érvelnek, hogy „fontos megóvni a természetet és a benne élő fajokat, akár hasznosnak ítéljük őket, akár nem”. Jól jegyezzük meg ezt a tényt: a rovarfajok negyedét a kipusztulás fenyegeti, a fajkihalás pedig – mint már jól tudjuk – továbbgyűrűzik az ökoszisztémán. A helyi fenyegetés globális (hálózati) probléma is.

Másfelől nézve, persze, megfogalmazhatunk a kultúrára vonatkozóan ehhez hasonló kérdéseket is: mi az összekötő kapocs Shakespeare drámái és Beethoven szimfóniai, Linné virágvázlatai és Galilei holdról készült rajzai, Snorri Eddája és a Függetlenségi nyilatkozat között? A közös pont az, hogy mindegyiket olyan gubacstintával készítették, amelyet a rovaroknak (a gubacsdarazsaknak) köszönhetünk. Valóban, az 1100-as évektől az 1800-as évekig ez a tinta tette lehetővé, hogy az írástermékek fennmaradjanak. A kínai koromtinta ugyanis vízben oldódott, könnyű volt eltávolítani, így rengeteg írásmű megsemmisült (vagy tudatosan eltávolították, hogy újra felhasználják a pergament). Az íráskultúra sokat köszönhet ezeknek az apró rovaroknak, nélkülük a középkor és a reneszánsz dokumentumai közül még többet mosott volna el a víz. A gubacstinta tehát médiumtörténeti jelentőségű is – használata egybeesik a kódex, majd a könyv tárolómonopóliumának a megszilárdulásával –, megváltoztatta a kéziratos adattárolást, mivel kiválóan beivódott a pergamenbe. (Mentés másként.)

Igen fontos eleme a könyvnek továbbá a városi ökoszisztémák kutatásának sürgetése, illetőleg az olyan élőhelyek bemutatása, mint például a halott fák csoportja vagy egy odvas tölgy a napon. Az öreg tölgyfák varázslatos életterét szinte lírai nosztalgiával idézi fel a szerző. Félhomály, a nedves föld és a meleg fa édeskés illata, titokzatos odvak, melyekben megváltozik a tér és az idő jelentése. „Élet és halál, drámák és álmok – mind-mind milliméteres méretben.” Az ősöreg tölgyeken keresztül bevillan a múlt, mintha ebben a képben összegződne a tudós életútjának egy-egy fontos szakasza is. Nem egészen váratlan tehát, hogy ez a fejezet a tölgyfák védőbeszédévé alakul át: „Öt perc a láncfűrésszel, és az óriás, mely a pestisjárvány idején hajtotta első ágait, majd látta megszületni és elmúlni a reneszánszot és az ipari forradalmat, máris szétforgácsolt törzzsel fekszik a földön. De 700 évbe kerül, mire ugyanilyen méretű új tölggyel pótoljuk. És hol éljenek eközben a rovarok?” (166. old.) Ki tudja, ugye?

De persze nem pusztán az érdekes részletekért (pl. rovarszex, metamorfózis, sáskajárás, ökoszisztéma a lajhár bundájában, élőhalott árvaszúnyogok), vagy a tanítható összefüggésekért érdemes felütni ezt a könyvet. Lenyűgöző ugyanis a teljes tájkép. Sverdrup-Thygeson teljesítménye kimagasló, alkalmas arra is például, hogy népszerűsítse a környezettudatosságot, a hálózati gondolkodást, vagy a biodiverzitás megismerését. A szerző azt írja az utószó utáni köszönetnyilvánításban, hogy hihetetlen élvezettel írta ezt a könyvet. Nos, valóban büszke lehet rá, mert ez az alkotástechnikai öröm és tudás generálta flow nemcsak átjön a lapokon (már amennyire ennek közvetítésére alkalmas a nyelv), de ugyanez megismétlődhet a befogadó oldalán. A sok-sok rovartól kapkodhatjuk a fejünket, ám nem ettől leszünk bogarasok. Ellenkezőleg, a Terra Insecta megpillanthatóvá tesz egy másfajta, különleges világot, melyet kár lenne kihagyni. „A tehénlepényért folyó csatában gyorsnak kell lennie annak, aki ki akar hasítani egy szeletet a tortából.” (H. Nagy Péter)

Címkék: Anne Sverdrup-Thygeson Terra Insecta

Szólj hozzá!

Az elveszett film - Az elveszett város

hannlec 2022.06.16. 12:38

Sandra Bullock Hollywood egyik legrokonszenvesebb színésznője, Channing Tatum megbízható karakterszínész, Brad Pitt pedig alighanem korszakos zseni. Közös, új filmjük mégsem áll össze méltányolható produktummá, ezt a kritikusok és a közönség tartózkodó tanácstalansága is jelzi.

Az elveszett város (The Lost City, 2022) – miközben olyan romantikus kalandkomédiákat is megidéz, mint A smaragd románca és A Nílus gyöngye – érezhetően az Indiana Jones-típusú kincsvadászfilmek komoly üzeneteket hordozó paródiája kíván lenni. S lehetne is – ha meg lenne írva. Nem a történet: az klisék elfogadható (hovatovább kötelező) füzére. Inkább a párbeszédek, a poénok, a dramaturgia.

Mintha a forgatókönyv- és dialógusszerzők elfeledték volna, mit művelt Tarantino az akcióvígjáték tágan értett zsánerén belül; miféle mércét állított fel Sorkin a poentírozásban; s a cselekményszövésnek hány és hány nyelvi és vizuális módját-eszközét dolgozta ki a kétezres évek óta magas művészetté bonyolódott, televíziós-kábelcsatornás sorozatkultúra. (Az alapokat olyan művek fektették le, mint Az elnök emberei, a Drót és a Maffiózók.)

az_elveszett_varos.jpg

Néha nem tudjuk pontosan megfogalmazni, mitől sikerületlen egy alkotás. Most sajnos szerencsénk van: meg tudjuk. Harminc év mozgóképes történelme került zárójelbe; az esztétikai hiátusban pedig mint légüres térben lebegnek-libegnek a jelen különben valóban érvényes társadalmi és lélektani kérdései.

Emellett – párhuzamosan az altesti tréfák unalmának hátrahagyásával – érdemes volna eltávolodni például attól a helyzetkomikumi paradigmától, amely szerint vicces, ha valakit váratlanul főbe lőnek, a vére-agyveleje pedig egy csetlő-botló szereplő arcára freccsen. Ez akkor sem mulatságos, ha tudjuk: nem emberekről van szó, hanem mozivászon kétdimenziós szemiotikai elemeiről egy stilizált valóságban. (Erre érdemes gondolnunk mindig, amikor a filmes vagy videojátékos erőszak ellen ágálnánk.)

A film – mint művészeti ág – talán a legkomplexebb alkotásforma. Számtalan ambíció és intenció ihletetten okos összjátékára, avagy személyek, esztétikák, technológiák leleményes együttműködésére van szükség hozzá; s a végeredményért az előzetes összetevők minőségi volumene sem szavatolhat soha. Jelen bírálatom is inkább sajnálkozás, mint bírálat – egyúttal annak a reménynek a kifejezése, hogy az alkotóknak (világosítótól a producerig) nem szegi kedvét a kudarc: kátyúkba mind belezökkenünk néha, ha valóban tartani szeretnénk valahová. (Halmai Tamás)

Címkék: Az elveszett város

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Újra pörög a Californication (a Red Hot Chili Peppers albuma)

hannlec 2022.06.08. 18:07

A Red Hot Chili Peppers 20 éves fennállásakor, anno 2003-ban megjelent a banda Greatest Hits című válogatásalbuma, amely bizonyos szempontból, a népszerűségi mutatók alapján egyfajta állomásközi kánonnak tekinthető. Ezen a kompiláción természetesen az együttes 1999-es Californication című lemezéről szerepel a legtöbb dal, és el is lehet játszani a gondolattal, hogy a Red Hot Chili Peppers best of tényleg a Californication, a Scar Tissue, az Otherside, a Parallel Universe, a Road Trippin’ plusz egy-két másik albumról átemelt szám, például az Under the Bridge, a Get It Away, a By the Way stb. (Az ugyancsak remekműgyanús Stadium Arcadiumról értelemszerűen nincs tétel a GH-en, mert későbbi, 2006-os, illetve az egy másik történet.)

Valóban, a RHCP fentebb említett öt dala a funk rockot rendkívül széles körben fogyaszthatóvá tette, így újabb kapcsolatok létesülhettek a szubkultúra és a popkultúra között, amit támogattak az egyes tételekhez készített videóklippek is. Míg a Californication látványvilága a mechanikussággal, addig a később Grammy-díjat nyert Scar Tissue a road movie-val játszott el. Az Otherside élénk expresszionista megoldásaival, a Road Trippin’ pedig lágy úsztatott képeivel hívta fel magára a figyelmet. A Greatest Hits-en ugyan nem szerepel a Californication kezdőtrackje, az Around the World, ám olyan felütés volt, amit – intermediális vonatkozásai miatt – érdemes felidézni. Előbb pár mondat az albumverzióról, aztán nézzük a klippet.

californication.jpg

Az Around the World a rap rock egyik mintadarabja az extrém életről, melynek szövegét Roberto Begnini Oscar-díjas filmje, a Life is Beautiful inspirálta. A rapre épülő strófák közé simuló refrének eltérő dallamvezetésűek, helyet adva először az identikus, majd az elkülönböződő ismétléseknek. Ezen a ponton a következő sorokat énekli Kiedis: „I know I know for sure / That life is beautiful around the world / I know I know it’s you / You say hello and then I say I do”. Amikor a szöveg megjegyezhetővé válik a második ismétlés után a harmadik szekvencia végén, egyszer csak átmegy halandzsába, amely a bookletben kábé így néz ki: „I know I know for sure / $%%&*^&^$#$@##%&^*(*(&%%^$%$ / I know I know it’s you / &*%^$#@#$%^&*&()**%$#@#$%*%”. Kiedis pedig a dallamnak megfelelően ejti ki a ding-dongokat.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez pusztán brahiból készült, ám a nyelv visszavonása és a dallamátvezetés mintha azt sugallná, hogy az ének valamilyen hangszert helyettesít, médiumközi átfedésbe kerül az elektronikával. A dal – általában kaotikus képsorozatként jellemzett – videója mintha helyenként támogatná ezt az elgondolást, hiszen az összemontírozott hangszerek és testek a zenei összhangot, az egymásra vetülő rétegeket (is) jelölhetik. Ugyanakkor a tükörszimmetrikus megkettőződések átrendezik a kép(let)et, a szóban forgó szöveghelynél látható kockák pedig ennek következtében megnyílnak egymás felé. Kiedis így képileg elszigetelődik ugyan a bandától, a rácsozat azonban átlátható lesz, a hang pedig a gitárok és a dob képe nélkül hozza ki a refrénből a nem megértésre szánt dallamot. Innen nézve a szöveg nem véletlenül bomlik ki az üvöltésből, és megy át zajba az alaposan feltuningolt hangszeres rész után.

Legyen bárhogy is, ebből is látszik, hogy a Red Hot Chili Peppers a Californicationnel elért egy bizonyos fokú komplexitást, melynek köszönhetően az album nem csak hogy többedszerre is képes meglepetésekkel szolgálni, de egyenesen igényli is a több nézőpontú újrahallgatást. (A produkció a 20 éves megjelenése alkalmából 2019 szeptemberében újra megjelent limited editionként.) A Californication nemcsak a Red Hot Chili Peppers legnagyobb kereskedelmi sikere, hanem az elmúlt két évtized egyik leginspiratívabb rockalbuma. Hard core megfogalmazása annak az életérzésnek, amely azóta is kísérti a nyugati világot. A California és a fornicate (paráználkodni) szavak kontaminációjából született kifejezés remekül hozza egy dekadens kultúra paradox kritikáját, hiszen éppen az a

stílus okozza az erkölcsi hanyatlást, ami vágyként meghatároz minket is. A Californication többek között ezért vált pár év alatt fogalommá. (H. Nagy Péter)

Címkék: Red Hot Chili Peppers Californication

Szólj hozzá!

Fejezet egy készülő könyvből – Emlékek a Delfin könyvek sorozatról (A titokzatos bolygó)

hannlec 2022.06.01. 09:05

Gyerekkoromban nagyon sokat jelentett nekem a Delfin könyvek sorozat. Nemcsak gyűjtöttem, de el is olvastam az abba tartozó műveket. Az ifjúsági irodalmat jó néhány szakember a populáris kultúra egyik ágazatának tartja, melyben megjelenhet a teljes zsánerspektrum. Így kicsinyítő tükre is a nagyobb mintázatnak. A Delfin könyvek abszolút ilyen sorozat volt, felölelt mindenféle műfajt, kiszolgált sokféle olvasói igényt. Detektívtörténet, robinzonád, sci-fi, történelmi kalandregény és ezekhez hasonlók alkották a törzsanyagát, magyar és külföldi szerzők művei egyaránt helyet kaptak benne. A skála tényleg annyira szélesre szabott volt, hogy a vadászírók elbeszéléseitől a klasszikus sf-en és az indiántörténeten át az iskolai románcig és a bandaregényig fellelhető volt itt minden, amire egy kisdiák kíváncsi lehetett. Olyan emlékezetes, ma már az ifjúsági irodalom csúcsaiként emlegetett darabokkal megtűzdelve, mint, mondjuk, a Keménykalap és krumpliorr.

 

A szüleim természetesen besegítettek a sorozat összeszedésében és nyomon követésében (anyám rendszeresen vett nekem Delfin könyvet egy-egy pesti múzeumlátogatás után), amikor pedig már nagyobb lettem, magam eredtem néhány nehezen beszerezhető kötet után, ócskapiacokon és antikváriumokban kutatva utánuk. (Ezzel a tevékenységemmel még a gimnáziumban sem hagytam fel.) Közben megtudtam egy hivatásos könyvkereskedőtől, de menet közben magam is tapasztaltam, hogy az egész széria egyik legnehezebben megszerezhető darabja egy fantasztikus történet, Clark Darlton A titokzatos bolygó című könyvecskéje. (Ez még a sorozat elején jelent meg, nem volt újabb kiadása, a régi logóval ellátott néhány kötet egyike.)

 

Míg mielőtt sikerült volna rábukkanni egy eladó példányra, megtudtam néhány dolgot erről a műről (egy sci-fi-fanatikus ismerősömtől), ahogy az ilyen esetben (vagy mindig, amikor kiválasztunk egy olvasmányt?) lenni szokott. Először is, A titokzatos bolygó egy ponyvaregény, melyet egy olyan német szerző, Walter Ernsting írt, aki álnéven publikált, és vett részt a tömegkultúra szövegtermelésében (több mint 300 sf-művet írt), ráadásul ő jegyzi többek között a Perry Rhodan szériát is. Engem felvillanyozott ez a felfedezés, az iskolában ugyanis nem beszéltek a ponyvaregényekről, se a tömegkultúráról (ami nem feltétlenül volna baj, de azért hozhatók érvek amellett, hogy lehetne). Ugyanakkor azért is kíváncsi voltam erre a regényre, mert nem teljesen értettem még akkor, hogy miért hiánycikk, és miért hajkurásszák a gyűjtők.

 

darlton.jpg

A példányszámok jelentőségéről még nem tudtam (a könyvkultúra félévszázaddal ezelőtti időszakában ezek tízezres nagyságrendet jelentettek, sőt, simán felmehettek százezer fölé is – a szóban forgó kiadvány 1964-ben 25 000 példányban jelent meg –, mégis kevésnek bizonyultak olykor), és persze arról sem, hogy mindennek kiadástechnikai okai lehetnek, ami összefügg a feketepiaci (bocsánat, bolhapiaci) árakkal is. Ám egyszer csak felbukkant egy példány a pestlőrinci ócskapiacon, megvettem (az eredeti ár a mai napig át van festve ezen a példányon, így pontos számot nem tudok mondani, de úgy az eredeti ár hússzorosát fizettem érte), és mielőtt nekiállhattam végre az olvasásnak, még csodálkoztam is, milyen vékonyka, szinte inkább füzet, mint könyv. Valóban, ez lényegében egy ponyvafüzet, berakva egy könyvsorozatba. Vagyis egy pulp fictiont tartottam a kezemben.

 

A titokzatos bolygó egy űrkaland, amely alkalmas lehet arra, hogy egy gyerek megkedvelje a science fiction műfaját, aztán azon belül komolyabb vizekre evezzen. Nekem nem ez volt az első találkozásom a sci-fivel (természetesen, hiszen a sorozaton belül is volt néhány, de mellette ott volt a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozat, amit szintén imádtam és gyűjtöttem), de emlékszem negyven év távlatából is, hogy igen élveztem a dolgot. Laza űrhajósok, veszélyes űrkalózok, idegen világ, melyben egy különös lény szedi áldozatait. (Rejtély a javából, de nem öncélúan.) Vagány pilóták dialógusai, egy kis alapismeret fizikából, de nem sok az egymás körül keringő csillagok és a fénysebességgel kapcsolatban. Egy érdekes szerzői vagy inkább fordítói lelemény (Elek István részéről): az értelmes földönkívülieket (akiket csak feltételeznek a műben) észlényekként említi következetesen a narrátor. Az alapbenyomások fontosak, de sok múlik az újraolvasáson.

 

Néhány évvel később akkor lapoztam át ismét A titokzatos bolygót, amikor a sci-fivel kutatóként kezdtem el foglalkozni, és felkértek egy ezzel kapcsolatos előadás megtartására. Mivel a gondolatmenetben lényeges elrugaszkodási pont volt a két háború közötti magazinkultúra és ennek továbbélése napjainkban, másoké mellett kapóra jött Clark Darlton tevékenysége is. Ekkor vettem észre, hogy a regény címe (Die Eisenfresser) nem a titokzatos bolygóra, a Hadesre utal, hanem az egyik karakterre. Vagy akár többre? (Egyikük majdnem kikövetkezteti a veszélyes lény identitását.) Mindenesetre volt kiindulópontja a második menetnek, több is, ha a történeti érdeklődést ide soroljuk, így megpróbáltam arra összpontosítani, ami ilyenkor óhatatlanul fölmerül: egy ponyva kiállja-e az újraolvasás próbáját? Kulcskérdés, melyre a tömegkultúra ellenzői általában nemmel felelnek, s ez szerintük újabb érv az elitkultúra specifikuma mellett.

 

Mivel ismertem a történet slusszpoénját, ezért jobban tudtam arra koncentrálni, hogy milyen elemek készítik elő a zárlatot (a sterilitás mellett a ponyvairodalomtól való elfordulással kapcsolódik össze egy jelenetben, tehát van itt egy önreflexív hurok is). Érdekes módon A titokzatos bolygó történetvezetésében, ha nem is tűnik komplexnek, érződik, hogy az ötlet kidolgozása gyakorlott író munkája. Csak ez a forma ennyit kíván, de simán lehetne belőle egy terjedelmes sci-fi-horrort gyártani, több mellékszállal, az előzmények feltérképezésével, szélesebb kontextus megnyitásával, több tudományos-technikai és biológiai komponens bevetésével, és így tovább. Szó mi szó, arra a következtetésre jutottam, hogy megtartom ezt a könyvecskét, és most, hogy ezt a szöveget megírjam, újra elővettem. Soha nem éreztem úgy, hogy a ponyvával való foglalkozás elfecsérelt idő volna; és emlékszem, pár évvel ezelőtt Arató László Védőbeszéd a ponyvairodalom mellett című tanulmánya remekül érvelt amellett, hogy a ponyvaregényekkel közvetlenebb kapcsolat létesíthető ugyan, de előkészíthetik a magasabb szintű irodalomértést. Ez olyan érv, amelyet folyamatosan most is érzek A titokzatos bolygó többedik olvasása közben, és messze túlmutat a szimpla nosztalgián. (H. Nagy Péter)

Címkék: A titokzatos bolygó

Szólj hozzá!

„Ötlet?” - Egy szobalány vallomása, s01e02

hannlec 2022.05.17. 05:32

Úgy fest, hogy a rendezői vagy „művészfilmek” vizuális-fénytechnikai, dramaturgiai-dinamikai és lélektani-társadalomkritikai eszköztára a harmadik évezredben olyannyira a filmes köznyelv részévé vált, hogy a populáris sorozatesztétikumnak is már szinte elvárt jellemzője. A kommersz mediális kultúra formanyelve éppúgy képes artisztikus szépségekre, mint a bergmani vagy tarkovszkiji hagyomány leágazásai. Az alkotások között a látványpoétikai ambíció már alig, inkább a nézettség, a marketing és a műfaji besorolás tesz különbséget, ha tesz egyáltalán. A szóban forgó darab jó példája ennek a friss összetettségnek.

Olyan amerikai államban játszódik az Egy szobalány vallomása (Maid, 2021), ahol az érzelmi bántalmazás (anyagi abúzussal tetézve) nem számít bűncselekménynek. Nem is krimit, hanem drámát látunk (kár a szentimentális magyar címért): dühkitörésekre hajlamos, alkoholista párja elől menekülne új, saját életbe egy fiatal anya a hároméves kislányával. A karakterek, a szüzsé, a képi és a zenei komponensek mind a köznapi sorsrendülések érzékeltetésében működnek közre.

maid_poster-1.jpg

Mégsem feneketlenül komor ez a világ: kesernyés humor és gyermeki báj is átjárja. Ez elsősorban Margaret Qualley sokrétű játékának köszönhető. És az olyan jeleneteknek, mint a második epizód vége. Itt a főhős úgy vet számot élete fordulataival, hogy percekig nem látni, flashbackkel dúsított, reflexív vallomása kihez szól. S mikor a kamera a megszólítottakra fordul, válik világossá: a bántalmazott nők védett házában kosárnyi minipóni-figura alkotja a hallgatóságot, akkurátus figyelő seregletben elrendezve.

E megoldásban több érzelmi és szemantikai szál fonódik össze. (1) A játékok moccanatlan sokasága a kisgyerek hiányát nyomatékosítja. (2) Alex egyszerre válik gyermekké (ártatlanná-kiszolgáltatottá) és (3) magányossá ebben a szcénában. (4) A melankolikusan mulatságos végkifejlet oldja a történet szorongató depresszivitását. (5) A nézőtéri elrendezés megidézésével az opus metapoétikus gesztussal utal saját művi, művészeti megalkotottságára. (6) Minthogy végső soron a nézőkhöz intéz gyónásértékű szózatot a nő, így ironikus dekódolással gyerekjátékként ismerhetünk magunkra: a passzív rácsodálkozás – és az élménynek való fölajánlkozás – instrumentalizáló helyzetében. (7) Mindeközben a rögtönzött beszédet záró kérdés („Ötlet?”) mintha egyúttal értelmezői utakra invitálná, azaz játékba vonná be a befogadót. (A következő rész zárlata mintegy ide utal vissza: a mesei intencióval kifestett fallal egy harmadik nemzedék kapcsolódik be a gamifikációs narratív eljárásrendbe.)

Nem lehet panaszunk a Netflix minisorozataira: A mániákustól A vezércselig tisztes rendben sorakoznak a fajsúlyos művek. Az pedig, hogy A hátrahagyottak és a Volt egyszer egy Hollywood mellékszerepei után Margaret Qualley saját sorozatot kapott, csak azokat lephette meg, akik nem voltak tanúi említett színészi munkáinak. (Halmai Tamás)

Címkék: Maid

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása