A Később című regény borítójának fülszövege és az első pár oldala után arra gondoltam, hogy na, ezt is megértük! Koontz Halottlátója, a Hatodik érzék, a Tru Calling, a Szellemekkel suttogó és társaik után Stephen King is felült a holtakkal kommunikálni tudó nyomozókat utaztató klisévonatra. Később, miután megtapasztaltam, hogy mit tett hozzá a regény a jól ismert sémákhoz, a szarkazmusom helyét helyeslő bólogatás vette át.
A huszonkét éves Jamie Conklin írja le gyermekkora néhány epizódját. A gyermeki élmények és világszemlélet hálás táptalajt szolgáltattak a téma friss kezeléséhez. Nincsenek indokolatlan rémüldözések. A kis Jamie élete természetes velejáróinak tekinti a szellemeket. Igaz, lassan eltűnik a hangjuk, a vonásaik egyre homályosabbá válnak, majd teljesen eltűnnek, de olyanok, mint az élők. Sőt, bizonyos tekintetben még jobbak is: nem tudnak hazudni.
Az alaptörténetben kulcsfontosságú egy sötét lény, mely terrorizálja hősünket, s az olvasót is megajándékozza azzal, hogy a regény befogadása után a fütyülésre már sosem fog tudni olyan ártatlan dologként gondolni, mint eddig. Emellett a Későbbnek van egy a paranormálisnál is parább rétege. Jamie gyerekkorára hatást gyakoroltak olyan jelenségek is, mint a gazdasági válság, az alkohol- és drogfüggőség, de kis élete legnyomasztóbb elemei az emberi kapcsolatok torzulásaiból születtek. Miközben Jamie kilép a gyerekkorból, ez a mű rámutat arra, hogy a legnagyobb szörnyek nem a túlvilág rémei, hanem az emberi természet sötét oldala.
Gördülékeny nyelvezetével és kissé karcos humorával (még egy George R. R. Martin utánzat is helyet kapott a történetben) olvastatja magát a regény. Olyan érzésünk lehet, mintha oldalzabáló szellem is járna ajándék gyanánt a könyvhöz, mert alig melegedünk bele, már vége is. Jamie karakterének és kalandjainak boncolgatásából bizonyosan ki lehetne hozni egy-két folytatást, bár Stephen King hivatalos oldalán azt nyilatkozta, nincs tervben ilyesmi. Reménykedhetünk, hogy talán később... (Juhász Kornélia)