(Az írás néhány ponton spoileres.)
Western? Road movie? Filmdráma? Műfajok aggályos egyensúlyát valósítja meg A kapitány küldetése, ez a klasszikus vizuális esztétikával elbeszélt, végső lényegében igen egyszerű történet.
Texas, 1870. A hírfelolvasóként utazgató Jefferson Kyle Kiddre – akit a polgárháborúban a déliek oldalán soroztak be – váratlan feladatot rónak a felbolydult körülmények: egy hányatott életű kislányt kell biztonságban hazajuttatnia. Tom Hanks karaktere, mint annyi filmjében már, ezúttal is morális origót jelöl. A képek és a zene harmonikus összjátéka (amely harmóniának része például a megnyúzott bölények brutális panorámája) tolakvás nélküli kontextust biztosít e narratívához. A Johannát alakító német gyerekszínész, Helena Zengel alig hihető színvonalon van jelen; nem felnő Hankshez, ellenkezőleg: ő részelteti kivételes aurájából.
Szép párhuzamok derengenek föl George Clooney ugyancsak 2020-as (és ugyancsak kelletlenül fogadott) filmjével, Az éjféli égbolttal. Ősz szakállas férfi parabolikus útját tematizálja mindkét mű, s a számvető-létösszegző élethelyzetben egy kislánynak is gondját kell viselni. Ott hó-, itt homokvihar akasztja meg a vonulást, s választja el a vándorokat. Az Az éjféli égboltban a földi élet pusztulása, A kapitány küldetésében egy nemzet egyesítésének vágya-kényszere alapozza meg az új világ, új otthon, új élet keresésének misszióját. (Egy összehasonlító elemzés akár A félszemű bosszúwesternes vagy Az út posztapokaliptikus szüzséjét is idevonhatná.)
Otthonát keresi az özvegy férfi, a kétszeresen (!) árva kislány – és az amerikaiak még amorf közössége is. A film egy új család kialakulását ábrázolja – de a háttérben nemzet is, eszme is, korszak is születik. A szeretet és a szabadság egymást feltételező eszményekként válnak valósággá, valóságossá. A film az autonóm sajtó – és általánosságban a szabad beszéd – melletti kiállásnak is finom példája; egyúttal tanmese arról, hogy individuális és kollektív szinteken is történetekből állunk. Az ember léttörténések alanya.
Az USA mai ideológiai feszültségei sajátos időszerűséggel telítik a látottakat. De általánosabb érvény is kiolvasható a műből. Annak belátása, hogy minden haza vérben fogan; országot alapítani, államhatárt húzni, nemzetté szerveződni alkalmasint történelmi bűnök árnyékában volt szokás mindig is. Áldozatok örököse, de gyilkosok leszármazottja is, aki ma él. Kidd megengesztelődött, fájdalmas békéje jelképes mentalitás: csak illúziótlan tudás és reflexív önismeret képes másságok létmódjával párbeszédet találni. Nincs ártatlan múlt; nincs színazonos én. Alteritásokból épül az autentikus.
A kalandokat bevégző, sorsokat megváltó fölismerést („Hozzám tartozol”) kajova szavakkal mondja ki a kapitány. Az angol anyanyelvű férfi és az (eredetileg) német anyanyelvű kislány közt egy kiirtott, elüldözött, leigázott nép nyelve teremt kapcsolatot. Ezzel a film nemcsak az őslakosok megtört-elpusztított identitását rehabilitálja (legalábbis a bűnbánó szimbolika módján), de az idegenség és az otthonosság nyelvi feltételeit is újrarajzolja. A szereplőket kölcsönvett jelek játéka szabadítja ki fátumukból, az új otthon (és az új haza) megteremtésének esélyéért a közös nyelv energiái szavatolnak. (Eszünkbe juthat, hogy az Érkezés című sci-fiben az idegenek lineáris időtudatot fölfüggesztő nyelve nyitotta meg az utat a jövő érzékelése felé. A kapitány küldetésében az egyszerre közös és idegen nyelvnek eljövendő életet garantáló kompetenciája van.)
A hőskultuszba feledkező, didaktikusan manipulatív magyar cím elfödi az eredeti fölirat (News of the World) hangsúlyait. Ugyanakkor ráirányítja figyelmünket, hogy nemcsak a kapitánynak, de A kapitány küldetése című filmnek is lehet küldetése. Ha úgy nézzük. Szabad szemmel. (Halmai Tamás)
