Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Címkék

agave (129) ajánló (57) Álomdalok (1) artpop (3) Assassin’s Creed Odisszea (1) Az utolsó tréfa (1) A Kreml jelöltje (1) A negyedik majom (1) Bábel fiai (1) bacigalupi (2) Bob Dylan (1) brandon hackett (6) Catherynne M. Valente (1) Cixin Liu (1) Dacre Stoker - J. D. Barker (1) Daniel José Older (1) Dan Simmons (1) Delilah S. Dawson (1) Dennis Lehane (1) dick (9) Don Winslow (1) Dracul (1) Ed McDonald (2) Éjvadászok (1) Elan Mastai (1) ernest cline (2) escher (1) évértékelő (3) Fiatal Írok Tábora (1) GABO SFF (5) gaga (12) Game of Thrones (1) George R. R. Martin (4) giger (1) Gombaszögi Nyári Tábor (4) Gordon Doherty (1) Gőzkorszak. Pavane (1) graffiti (4) Helen Keen (1) hírek (8) Horgonyhely (1) Időugrás a Marson (1) Irha és bőr (2) író-olvasó (3) J. D. Barker (1) Jason Matthews (2) Jeff VanderMeer (4) John Le Carré (1) John le Carré (1) John Scalzi (1) kaku (1) kalligram (1) Keith Roberts (1) Ken Liu (1) Kilégzés és más novellák (1) Kim Stanley Robinson (1) koncert (1) könybemutató (1) könyvbemutató (9) kultúrkorzó (4) kurzweil (1) lady gaga (2) Láthatatlan bolygók (1) Lőrinczy Judit (1) madonna (1) mediawave (1) Médiumközi relációk (1) Michael J. Martinez (1) moskát anita (5) neal stephenson (2) Neil Gaiman (4) Németh Zoltán (2) Nobel-díj (1) Octavia E. Butler (1) opus (19) Paolo Bacigalupi (2) partitúra (1) Philip K. Dick (2) Pierce Brown (1) prae (5) Próza Nostra (1) rég várt (2) Richard Morgan (1) sandman (1) sci-fi (1) Scott Westerfeld (1) simmons (1) star wars (8) Star Wars - A végső dobás (1) Star Wars Canto Bight (1) Star Wars Phasma (1) Stephen Hawking (1) szeminárium (33) szimpózium (21) szingularitás (1) SZMIT (1) Ted Chiang (1) The Science of... (1) Tom Sweterlitsch (1) Trónok harca (1) true detective (1) Űropera (1) Vének történetei és más írások (1) világépítés (1) Világok Találkozása (1) vizualitás (3) Vörös Veréb (1) Zachary Mason (1) Címkefelhő

Időzavar a Marson

hannlec 2019.06.01. 21:15

dick_idougras_a_marson.jpg

Az igazi autizmus, erre jutott annak idején Jack, a közfejlődés iránti apátia; privát létezés, mintha az individuum lenne az összes érték megteremtője, nem csupán örökölt értékek letéteményese. Márpedig Jack Bohlen az istennek nem tudta elfogadni, hogy az Iskola és a tangépei döntik el, mi érték és mi nem. Egy társadalom értékei állandó mozgásban vannak, az Iskola viszont megpróbálja stabilizálni ezeket az értékeket, egy fix ponthoz kötni… és bebetonozni.

Az Iskola neurotikus. Olyan világot akar, amiben nincs semmi új, nincs meglepetés. Márpedig ez a kényszerbetegek világa, véletlenül sem egészséges világ.”

A fentebbihez hasonló erős, ugyanakkor elgondolkodtató állításokkal gyakran találkozhatunk Philip K. Dick műveiben. Jelen regénye ugyan a Marson játszódik, de ott is ugyanazokkal a megoldatlan anomáliákkal szembesülünk még nagyobb dózisban, amelyek a földi életünket is problematikussá teszik. A Marsbéli krónikákkal szemben Dick telepesei nem válnak marsivá, sőt, eszük ágában sincs alkalmazkodni – nem tudnak és nem is akarnának – a marsi őslakosok, a sívók egyszerű, puritán életmódjához és mitikus világszemléletéhez.

Az emberek magukkal hurcolták az új vadnyugat kősivatagába minden régi világbeli nyavalyájukat és civilizációs betegségüket: önzőek, pesszimisták, fásultak, és összetörnek a Földről rájuk háruló nyomás alatt, miszerint nekik kellene képviselni az emberi civilizáció egy új, tisztább, magasabb fokát: legyen a Mars a megvalósult utópia: egy önfenntartó kolónia, mely nem szorul az anyabolygó árusegélyeire. A Marson hamarosan nem lesznek szellemileg sérültek: nem azért, mert nem születnek ilyenek, hanem mert bezárják az izraeliek által üzemeltetett Tábort, ahol eddig foglalkoztak velük, hogy ezek után még a statisztikákból is eltörölhessék a nemkívánatos – és a bolygó renoméját és ezáltal a bevándorlási kedvet rontó – elemeket.

Mindennek következtében minden szereplő pszichésen terhelt: nárcisztikusak, autisták, neurotikusak vagy skizók, illetve ezen tünetegyüttesek változatait is képesek produkálni, az aktuális helyzettől függően. Manfred, az autista kisfiú a Tábor lakója mindaddig, amíg a helyi kiskirály – a Helyi Vízmunkások Szakszervezetének feje – a volt vízvezeték-szerelő Arnie Kott „legfőbb jópolgár” magához nem veszi, természetesen üzleti célból akarván kiaknázni a fiú különleges képességét. A regény mediálisan legizgalmasabb része ugyanis a történet során beigazolódó elmélet, miszerint az autizmus igazából az egyén eltérő időérzékelésének, időképzavarának a manifesztációja, tünete.

A fiú a mindennapi világ működését iszonyúan felgyorsítva tapasztalja meg: az emberek elmosódott, arcnélküli, megfoghatatlan masszaként száguldoznak körülötte, érthetetlen zajokat hallatva, a gyerek ezért nem reagál a mások számára hétköznapi ingerekre, mivel képtelen ilyen sebesség mellett dekódolni azokat. Ennek mellékhatása, hogy gyakorlatilag a jövőbe lát, azaz a dolgokat olyan állapotukban látja, amilyenné csak évek, vagy évtizedek múlva válnak. Emiatt kerül Arnie látókörébe, aki Jack Bohlen szerelőt bízza meg azzal, hogy készítsen egy lassító-felvevőgépet, amin keresztül kommunikálni tudnak Manfreddel. Amit nem vesznek számításba, az az, hogy a lassú folyamatokra fókuszálva a fiú mindenütt az entrópia szüntelen tombolását, a hanyatlást, a halált, a sírvilágot tapasztalja meg, és mindössze egyetlen szava van minderre: Rucsok.

Jack Bohlen skizofréniájának visszatérése és kiteljesedése, a különböző fokalizátorok világlátásának töredezettsége és az örök dicki probléma, a tulajdonképpeni kommunikációképtelenség és önmagunkba zártság a regény narratív technikájában is megjelenik. Egy vacsorát, melynek során a szereplők további sorsa eldől, többször is, valamint minden résztvevő szemszögéből egy kicsit másként láthatunk, de mindegyik újrajátszásra rányomja a bélyegét Manfred bomlasztó nézőpontja, ami olyan erős, hogy mintegy vírusként beszivárog a többiek elméjébe, megrontva és kétségbeesésbe taszítva őket is. A regény második felében az egyes jelenetek időrendje is szándékosan megbomlik, Bohlen elmeállapotával összhangban.

A regény szereplői közül nem mindenki tud kimászni a kopár világ és saját maga által együttesen ásott gödörből: van, aki öngyilkos lesz, hogy aztán halálával az egész cselekményt befolyásoló lavinát indítson el. A halála csak újabb halálhoz vezet. De olyat is találunk, akinek megvan az esélye arra, hogy lerázza magáról az időleges elmezavart, és újra teljes értékű emberként funkcionáljon. Igaz, hogy körülvesz minket a rucsok, de mindig van választásunk: vagy már életünkben megadjuk magunkat neki, és tehetetlenül nézzük, ahogy mindent ellepve elszigetel bennünket az embertársainktól, vagy harcolunk ellene. Kezdetnek ennyi is megteszi: Always look on the bright side of life! (Babos Orsolya)

 

Címkék: agave Philip K. Dick Időugrás a Marson

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3914873976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.