Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Mors ontologica – A lélek halála

greyjoy 2018.11.28. 08:18

kamera_altal_homalyosan.jpgA maszkafander – egy, másodpercenként hamis álcákat variáló holografikus ruha – mögé bújt, és ez által valódi identitását elkendőző, Fred néven jelentő kábítószer-ellenes ügynök feladata, hogy a gyanús és általában a drogtanyáján lazuló Bob Arctor minden lépését kövesse. Bekamerázza a lakását a vécétől a hálószobáig, bizonyítékokat gyűjt ellene, és le akarja foglaltatni a házát a rendőrség számára új megfigyelőközpontnak, miközben fogalma sincs róla, hogy Bob Arctor valójában nem más, mint saját maga. Olyannyira beépült az alvilágba, hogy szó szerint eggyé vált vele.

Philip K. Dick önéletrajzi ihletésű, erősen kábítószer-ellenes regénye, a Kamera által homályosan ezzel a felütéssel indít. A borzasztóan erős, azonnali függőséget okozó H-anyag szedésének következtében Bob két agyféltekéje között megszakad a kapcsolat, és az ehhez vezető úton vele együtt fokozatosan elbúcsúzhatunk a realitástó és a személyiségének konzisztenciájától. Függőségének erősödésével párhuzamosan végigkövethetjük az identitásának folyamatos megkérdőjelezését, a személyiség meghasonlását és végül ebből következő meghasadását.

Persze az egyszeri beépített ember csak egy eldobható eszköz a magasabb politikai tényezők kezében, hiszen a felsőbb szintű játszmákat nem láthatják át a kísérleti egerek. Aki ügynök akar lenni, pokolra kell annak menni. De a modern kor nem ismétli a görög hősök, vagy Dante sikeres, megváltásba forduló pokoljárásait. A rémálom elkezdődik és onnantól fogva nem ereszt, a szereplői pedig egyre mélyebbre süllyednek a mindentől való elidegenedés végtelen mocsarába. Persze, bármikor abbahagyhatod. Felszámolod a nyomaidat, felveszed a maszkafandert, felismerhetetlen leszel és eltűnsz. Csak előtte még ezt az egy tablettát! „A boldogság maga az a tudat, hogy van tablettád.” (18. old.) És újra ott vagyunk, ahol a part szakad.

Az anyagozók élete folyamatos fantáziafilm, egyetlen végtelenített trip blackoutokkal tarkítva. Az emocionális erő, amelyet az író belefektetett az ábrázolásba viszont valódi, ez a legigazibb az egész történetben. „– H mint H-anyag. H mint Hanyatlás és Hervadás és Homály, mint Hasadás a barátok között, mi elszakadunk tőlük, ők tőlünk, mindenki mindenkitől, elszigetelve és magányosan, gyűlölve a másikat és gyanakodva rá. H mint Halál. Lassú Halál, ahogy mi… – habozott. – Ahogy mi, drogosok nevezzük. – Hangja rekedten elfúlt. – Mint azt maguk is tudják. Lassú Halál. A fejben kezdődik, onnan terjed végig a testen, Hát ennyi. ” (29. old.)

Mindeközben, akár a Jerryt kínzó láthatatlan levéltetvek, bekúszik a bőrünk alá a történet során legitimált paranoia: Úgy érezzük, mindenki figyel mindenkit. És tényleg. A rendőrök a dílereket, a drogosok a rendőröket, egymást, no és magukat. Egyes rendőrök más rendőröket, hiszen az ügynökök egymás előtt sem fedhetik fel a kilétüket, így aztán senki sem tudhatja, melyik haverja lehet szintén tégla. Üldözési mánia és voyeurizmus felsőfokon.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy esik szét egyre jobban minden szereplő. A végén már csak az anyag beszél belőlük. Az anyag, amely mindenkit egyforma, szűkölő-remegő ronccsá változtat.

A tudatzavar majd a tudathasadás szövegszinten is megjelenik: a cselekményt vagy a párbeszédeket mondat közben megszakítva kéretlen orvosi beszámolók türemkednek be a textusba az osztott agy-kísérletekről, vagy éppen a Faustból kiragadott, baljósan a kontextusba ágyazott német nyelvű részletek tűnnek fel, mintegy előre jelezve és dramatizálva az elme fölötti kontroll meglazulását, majd végül totális elvesztését.

A történelem folyamán évezredeken át csak tükrök segítségével, azaz fordítva láthattuk önmagunkat, de most sem jobb a helyzet, mert a kamera nem láthat be az agyakba, ráadásul csak a valóság egy-egy kiválasztott szegletét mutatja, így a lencsén keresztül is csak a sötétben tapogatózunk, amennyiben a teljes igazságra vagyunk kíváncsiak. Viszont tény, hogy senki nem árthat többet nekünk, mint mi magunknak. Jobban járunk tehát, ha a hamis boldogság kék virága helyett tovább keressük az ártatlan boldogság kék madarát. Dick világait borzongva olvassuk, de semmiképpen sem szeretnénk élni bennük. Lehetséges, hogy ezzel már elkéstünk? Mosolyogjunk a kamerába! (Babos Orsolya)

Címkék: dick agave

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7214397644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.