Az IrodalmiKorzó legutóbbi, félévzáró kávéházi estje extrém volt a javából. Gondoljunk bele: két élvonalbeli irodalmár ilyesmikről beszélget: milyen a vakondpatkányok életmódja, hogyan került a bálnák hátára az orruk, hogyan költözhetünk be egy gólyafészekbe, mi választ el minket a többi élőlénytől, definiálható-e a tudat, hogyan tartjuk a tejelőket, szokatlan-e egy fül egy egér hátán, átszabható-e a testünk, milyen közel vagyunk a mesterséges intelligencia létrejöttéhez, okosak-e a madarak, mit csinál egy gazdájába szerelmes macska, és így tovább. Közben folyamatosan a poszthumán líráról és Németh Zoltán Állati férj c. díjnyertes verseskötetéről volt szó, de hallatlan szerteágazó, naprakész biopolitikai kontextusban. A kérdezőnek, H. Nagynak persze az jött be, hogy a kötet evolúciós stratégiákra reflektál, a válaszolónak, a meghívott szerzőnek, Németh Zoltánnak meg valószínűleg az, hogy (végre) körbebeszélheti a saját verseit az idegenség legelképesztőbb vonzatai mentén. Szerencsés találkozás volt ez, mondhatnánk szimplán, de inkább arról győződhettek meg a jelenlévők – igen jól szórakozva –, hogy ha két naprakész kompetencia összevillan, akkor abból óhatatlanul költészet és tudomány szól egyszerre. (KK)
