N. K. Jemisin Az ötödik évszak c. regénye közmegegyezésszerűen a kortárs fantasy egyik legfontosabb darabjának számít. Ez bizony egyedi hang, melyet nem csak a történetszövés és a világépítés remek megvalósítása jellemez, hanem a nyelvi és a retorikai műveletek komplex kidolgozása is. Mindez olyan stílust és hangulatszabályzó rendszert eredményez, amely nem pusztán a fantasy kliséit újítja meg, de különféle kulturális kódok reflektált közvetítésére is alkalmas.
A cselekménnyel nem foglalkozom (elnézést!), csak az alapötlet egyetlen komponensét emelném ki. A történetben fontos szerepet játszik az ún. orogénia, melyről a mű paratextusában a következő olvasható: „A hő- és a kinetikus energia, valamint az ehhez kapcsolódó energiaformák irányítására való képesség szeizmikus események befolyásolása céljából.” (Itt jegyzem meg, hogy a föld manipulációjára épülő alkotások egyike, Moskát Anita Horgonyhely c. regénye Jemisin művének releváns kontextusát alkotja.) Szóval, a világépítés szempontjából Az ötödik évszak – feminista vagy gender fantasy mellett – egyfajta „geológiai fantasy”-ként definiálható (a geopoétika használatos kifejezés!), melyben a földmozgások, a vulkanikus tevékenység stb. képezi az apokaliptikus térszerkezet kiindulópontját.
Mindez sajátos megvilágításba kerül a szerző önkommentjének fényében. Jemisin így nyilatkozik a mű keletkezési körülményeiről: „Ez a fantasy részben az űrben született. […] Az ötlet csíráját a Launch Pad elnevezésű workshop adta, amelyen 2009 júliusában vettem részt. Akkoriban a NASA is támogatta ezt a programot, melynek célja az volt, hogy összehozza azokat, akik hatással vannak a médiára – meghökkentő módon idetartoznak a science fiction és fantasyírók is –, és megértesse velük a nagybetűs Tudományt, ha már felhasználják a munkájuk során.” Jemisin könyve remek példa arra, hogy egy olyan, olykor a tények világától a végletekig elrugaszkodott „műfajban” is, mint a fantasy, ott lehet a tudomány. Csak nem önmagában van ott, hanem sok-sok mindennel ötvöződik, mint Az ötödik évszakban is.
Bár Richard Dawkins valószínűleg hülyét kapna attól, hogy egy fantasy-regénnyel párosítom korszakos teljesítményét, új könyvét (ugyanis utálja Tolkient), de mégiscsak ezt teszem, mindjárt kiderül, miért. A mester Gyertyaláng a sötétben c. önéletrajzi munkájának elején (és aztán beljebb is) arról értekezik, hogy valószínűleg létrejön az ún. „harmadik kultúra”. (Egyébként ha létrejön, akkor az részben éppen neki köszönhető.) „Megváltozott volna a Zeitgeist, mióta C. P. Snow a tudomány és a művészet közötti kulturális szakadékon kesergett? Mi történt az azóta eltelt időszakban? Felötlik bennem a hatalmas szellemi óriás, Douglas Adams képe, aki sajnos már nem lehet köztünk.” Snow A két kultúra c. 1959-es előadására utal itt Richard, amely arról szólt, hogy a természettudósok és „az irodalmi entellektüelek” elkülönültek egymástól. És hogy jön ide Douglas Adams? Emiatt:
„Azt hiszem – mondja Douglas a Törd át a tudomány gátját c. dokumentumfilmben –, a regény szerepe kissé megváltozott. A XIX. században még a regények voltak a világ komoly kérdéseit boncolgató eszközök – ott volt például Tolsztoj és Dosztojevszkij. Napjainkban már mindenki tisztában van azzal, hogy ezekről a témákról egy tudóstól jóval többet lehet megtudni, mint egy regényírótól. Azt hiszem, hogy amikor valódi, szilárd fogódzókra van szükségünk, akkor a tudományos könyveket vesszük elő, a regényektől pedig inkább a könnyed megnyugvást várjuk.”
Majd Dawkins leszögezi: „Talán éppen mostanában vagyunk tanúi a tudományos és irodalmi szféra konstruktív összeolvadásának. Lehet, hogy ezekből nő majd ki […] a »harmadik kultúra« […].” Talán így már érthető, hogy miért került egymás mellé ebben a szösszenetben Jemisin regénye és Dawkins önéletrajza. Az ok a tudomány költőisége és a radikális fikció tudományos alapra helyezése. (H. Nagy Péter)
