Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Beszámoló az MA PKK első író-olvasó találkozójáról

greyjoy 2013.11.07. 20:26

9074.jpg2013. november 5-én tartotta első író-olvasó találkozóját az MA PKK, a SJE TKK 404-es termében, szép számú közönség előtt. A találkozó szervesen illeszkedik a Kutatócsoport félévi programjába, hiszen a meghívott vendégek a kortárs magyar sci-fi és fantasy kiemelkedő tehetségű alkotói. László Zoltán betegség miatt sajnos nem tudott jelen lenni, így Keserű József és H. Nagy Péter „csak” Markovics Botonddal (Brandon Hackett) beszélgetett. 

Felvezetésképpen Keserű József bemutatta Markovics Botond életművét, röviden felvázolta pályájának főbb állomásait és megemlítette az író jelentősebb műveit. A szerző nem értett egyet azzal, hogy legutóbbi művei a Hard SF zsáneréhez tartoznának. Szerinte a tudományosság alapvetően minden sci-fi velejárója, s fontosnak tartja, hogy a tudomány ne menjen a szórakoztatás rovására. 

isten-gepei.jpg

Markovics Botond elmondta, hogy bár tapasztalatai szerint a sci-fi és a fantasy megítélése mindenütt kívül van az „elfogadott” kategóriáján, a mai fiatalok körében van igény a jól megírt sci-fire. Ugyanakkor egy magyar szerzőnek meglehetősen nehéz dolga van, hiszen a nívós külföldi szerzők komoly konkurenciát jelentenek. H. Nagy Péter megjegyezte, hogy ezért fontos, hogy a kritika végezze a dolgát, hiszen ennek köszönhetően változhat a zsáner helyzete – a szakmai figyelem javíthatja a művek megítélését. Keserű József azon kérdésére, hogy mi szólhat amellett, hogy egy mai fiatal sci-fit olvasson, Markovics Botond az érdeklődés és a nyitottság fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ő maga Dan Simmons, Orson Scott Card, China Miéville, Paolo Bacigalupi ill. Zsoldos Péter műveit kedveli. 

Ezt követően kerültek bemutatásra a szerző legutóbbi regényei, Az ember könyve és az Isten gépei. Mindkét könyv több szállal kötődik az SF hagyományaihoz, s mindkettő számos egyedi ötlettel rendelkezik – H. Nagy Az ember könyve esetében a kommunikáció tematizáltságára és mediális fordításaira hívta fel a figyelmet (hiszen nem minden nap olvasunk illatokkal kommunikáló idegenekről). Keserű József a könyvet méltatva elmondta, hogy akár Az ember könyvével is el lehet kezdeni a sci-fi olvasását, mivel az – amellett, hogy a kortárs SF legjobbjai közé tartozik – olyan kérdéseket vet fel, melyek segítik az önmegértésünket is. 

Az író-olvasó találkozó végén Markovics Botond röviden beszélt legújabb könyvéről (mely várhatóan jövőre fog megjelenni), s válaszolt a közönség kérdéseire. Elmondhatjuk, hogy az akció végig remek hangulatban, pörgősen telt, s reméljük, hogy az MA PKK jövőbeli eseményei is ilyen sikeresek lesznek. (HN)

 Képek az eseményről itt!

Címkék: könyvbemutató brandon hackett író-olvasó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr515619939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.