Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Ajánló - Neal Stephenson: Snow Crash (kritikai szeminárium)

greyjoy 2013.10.28. 12:51

snow_crash.jpgAz MA PKK következő szemináriumának témája Neal Stephenson Snow Crash című regénye lesz. Sánta Szilárd a műről írt Meghackelni az agytörzset – A cyberpunk regény Gibson után című tanulmánya az Opus folyóirat első, 2009/1-es számában jelent meg, illetve olvasható a szerző Mesterséges horizontok – Bevezetés a kortárs sci-fi olvasásába című monográfiájában is. Stephenson regénye alkalmat ad arra, hogy a szemináriumon megvitassuk a memetika kultúraképét, illetve kitérjünk a posztcyberpunk univerzum egyik legjelentékenyebb történelemfelfogására. A mű magyar fordítása a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban látott napvilágot, a Metropolis Media gondozásában, 2006-ban. A Snow Crash egyrészt hallatlan nyelvi innovációt hajt végre, másrészt olyan retorikai konstrukció, amely mémtárolóként is működik. Az olyan szekvenciák, illetve hasonlatok, mint például a következők: agyműtétre készülő gyűrűsféreg, üvegcseréppel dúsított vajkrém, mint a kőbalta a fúziós reaktorban, mint kiskutya a mélyhűtőben, mint vemhes disznót a tank, kibernetikus cunami, mint egy nimfomán acélkacsa stb., olyan autoreferenciális nyelvet hoznak létre, melynek elemei maguk is mémekként viselkedhetnek. A szerves-szervetlen, illetve a mesterséges-organikus kapcsolások – Gibson-rájátszásokkal vegyülve – növelhetik a jelölők emlékezetbe hívásának esélyét. A Snow Crash ezzel az effektussal is igazolja, hogy különleges hely illeti meg a posztcyberpunk horizontban. (HNP)

Címkék: hírek ajánló szeminárium neal stephenson

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr745602930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.