MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Friss topikok

Blake Crouch: Sötét anyag

greyjoy 2017.04.17. 16:41

 

unnamed_5_2.jpgMa a barátaim közül az összes boldog házas apa azt mondja: nekik gyerekeik vannak, nekem könyveim” – mondta egyszer Friedrich Kittler egy vele készült interjú során. Korunk egyik legnagyobb hatású médiatudósa ezúttal is rátapintott a lényegre: senki sem élhet egyszerre két életet. Más szóval – és kissé durván fogalmazva – vagy boldog családapák leszünk, vagy nagy hatású tudósemberek; a kettő együtt nem megy. (Miközben ezt írom, párhuzamosan ebédet készítek a családnak.)

Blake Crouch Sötét anyag című kiváló regényének főszereplője, Jason Dessen fizikus, lemond tudományos ambícióiról a családi boldogságért, miközben időnként megkísérti a gondolat: mi lett volna, ha annak idején másképp dönt, és a tudománynak szenteli az életét. (Figyelem! Innentől spoilerek következnek!)

A regény tudományos hátterét a multiverzum elmélete alkotja. Eszerint minden döntési helyzetben univerzumunk mellett nyílik egy másik univerzum is, amely aztán más irányban fejlődik tovább. Crouch spekulatív fikciója arra az alapötletre épül, hogy Jason Dessen egy másik univerzumban a tudományos pálya mellett döntött, és megépített egy olyan szerkezetet, amelynek segítségével lehetségessé vált az egyes univerzumok közötti átjárás. S ha már megépítette, Jason2 ki is próbálja: elmegy a mi Jasonunk világába, elrabolja és a saját világába küldi a tisztes családapát, ő pedig elfoglalja annak helyét. Jasonunk fokozatosan jön rá az igazságra, majd egy kis szerencsével – és némi segítséggel – sikerül megszöknie Jason2 világából. Innentől pedig egyetlen cél hajtja: haza akar térni, és le akar számolni az életét bitorló imposztorral.

A regény, miközben nagyszerűen adagolja a feszültséget (Crouch nagyon profi módon alkalmazza az action movie-k eszköztárát, olyannyira, hogy még az apróbb következetlenségeket – pl. hogy miért nem öli meg Jason2 Jasont, vagy Jasonunk hogyan képes ilyen higgadtan előadni azt az őrületet, amin keresztülmegy – is hajlandóak vagyunk neki elnézni), látszólag nem tesz mást, mint elgondolkodtat arról, hogy mi lenne, ha leélhetnénk egy másik életet is. Ha nem azok lennénk, akik vagyunk, hanem valaki más. Ennél azonban többről van szó. És itt átadom a szót a regénynek:

„Minden jel arra mutat, hogy az én identitásom nem bináris. 

Hanem többoldalú.

És lehet, hogy képes leszek megszabadulni az elhagyott út miatt érzett keserűségemtől, mert az elhagyott út nem csupán az ellentétem, hanem egy végtelenbe ágazó rendszer, ami az életem összes permutációját képviseli köztem és Jason2 között.”

Magyarán: nem kettő Jason van, hanem végtelen sok. Érdemes rá felfigyelni, hogy a szubjektum osztottságának tapasztalata itt egészen újszerű módon, azaz nem a filozófusok belátásai, hanem természettudományos alapok felől nyer igazolást. Ugyanakkor ott van emögött az a felismerés is, hogy nem kell siránkoznunk afelett, hogy csak egy élet jutott nekünk, és nem kell azon keseregnünk, hogy a másik élet biztosan jobb lenne. Mert nincs olyan, hogy „a másik élet”. Másik helyett végtelenül sok van (ahogy Jasonból is sok lesz a regény végére), hiszen minden döntésünk nyomán létrejön egy újabb alternatív személyiségünk egy másik univerzumban, aki aztán éli a maga életét. A regény konklúziója is ezt támasztja alá: nem érdemes gyötrődnünk az elszalasztott lehetőségek miatt, hiszen minden pillanat újabb lehetőséget kínál fel. A döntés pedig a mi kezünkben van. (Keserű József)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Ajánló: könyvbemutató

greyjoy 2017.04.12. 14:10

A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék és az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

meghív minden kedves érdeklődőt

 

Baka L. Patrik

Függőhidak

című könyvének bemutatójára.

1.jpg

 

Helyszín: Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, kari olvasó (506)

 

Időpont: 2017. április 12 (szerda), 12:15

A kötetet bemutatja: Keserű József

Moderátor: H. Nagy Péter

 

 

Címkék: ajánló

Szólj hozzá!

Három dolog, amit tudni érdemes a Flexről

greyjoy 2017.04.07. 09:26

unnamed_1_4.jpgJack McDevitt világhírű Alex Benedict sorozatának hetedik kötetében, a Feltámad a múlt c. opusban a történet fordulópontján előkerül egy könyv, melynek címe Flex: ennek segítségével azonosítják a jövő Indiana Jonesai azt az aszteroidát, amely feltehetően raktárként szolgál az űrkorszak elveszettnek hitt relikviáinak. Az alábbiakban azonban nem erről lesz szó, hanem egy másik Flexről.

1. Steinmetz regényében az univerzum alapszerkezetét az egyensúly sajátos változata képezi. A flex veszélyes kábítószer, amely végletekig feltuningolja a használóját. A fluxus, a balszerencse-többlet a flex használatával járó egyenlőtlenségeket kompenzálja. Az egyik kibillent, a másik stabilizál, s ez a sajátos dualitás vagy komplementaritás (melyet a fantasy kvantumfaktorának nevezhetnénk) és az abból következő oszcilláció speciális jellemzője a Flex világának és a történet bonyolításának.

2. Steinmetz regényében egy rendkívül jól kidolgozott mágiarendszer működik. Azaz nem pusztán olyan világban mozgunk, amelyben van mágia és ámen, hanem annak változatai speciális mintázatot alkotnak. A főhős például büromágus, aki az adminisztrációs munka segítségével és felhasználásával tesz szert különös képességekre (míg ellenfele terroristamágus stb.). A Flexet ez a csak rá jellemző mágiarendszer kiemeli az átlagfantasyk közül, hiszen ennek segítségével megkerülhető vagy fellazítható a konzervatív műfaji klisérendszer.

3. Steinmetz regénye módosított világunkban játszódik, ezért az ismerős elemeknek is lényeges funkciójuk van a cselekményben. Ebben a különleges urban fantasyben a popkultúra a hivatkozási pont, a szereplők lépten-nyomon felidézik annak szegmenseit. A legnagyobb hangsúly a science fictionre esik, ezek a beszüremkedések teszik lehetővé a kommunikációt. A Flex tehát olyan fantasy, melyben a dolgokról való beszédet sci-fi-elemek stabilizálják (akár a flexet a fluxus).

Ezért a három megoldásért (is) érdemes kipróbálni a flexet. (H. Nagy Péter)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Lady Gagától a Witcherig – Az MA PKK hatodik szimpóziuma

greyjoy 2017.03.16. 10:50

img_20170309_140710.jpg
A kutatócsoport legutóbbi eseményére 2017. március 9-én került sor, a megszokott helyszínen. Ahogy korábban, most is érdekes témák kerültek terítékre. A szimpóziumot H. Nagy Péter nyitotta meg, aki A popkultúra-kutatás a médiaelméletek után címmel tartott előadást. A gondolatmenet arra a kérdésre kereste a választ, hogy a 20. századi elméleti iskolák után miképpen alapozható meg egy popkultúra-kutatási praxeológia. Emellett a jelenetek komplex rendszereként elemzett Lady Gaga-jelenséget hozta példaként a popkultúra rétegzettségére. Mellékszálként a chiaroscuro-technika (a sötét és a világos tömegek művészi elrendezése) mentén összekapcsolta Galilei Hold-ábrázolásait David Bowie White Light Tour c. show-jával és Gaga Dance In The Dark c. videóklipjével, melyben a megvilágítás az ideológia takarására és leleplezésére szolgál.

img_20170309_145308.jpg

Németh S. Csilla Lady Gaga legutóbbi albumáról tartott előadást, amely Joanne címmel jelent meg. Kifejtette, hogy a Germanotta családban milyen szerepet töltött be Joanne, aki Gaga születése előtt eltávozott. A legutóbbi album bizonyos szempontból szakít a korábban felépített mother monster (anyaszörny) képpel, egyes kritikusok a kialakított kép bukásával azonosítják ezt a lépést. Valójában azonban felfedezhető egy olyan stratégia a művésznő részéről, amely ezúttal már inkább az énekhangra fekteti a hangsúlyt, semmint a megjelenítésre (amire jó példa Sia munkássága), így feltételezhető egyfajta átalakulás Gaga művészetében – tegyük hozzá, hogy a változás mindig is része volt.

img_20170309_160122.jpg

A kávészünetet követően Keserű József előadását hallhatták az érdeklődők, aki a transzmediális világépítésről és történetmesélésről beszélt. A transzmediális világépítés lényege az, hogy egy adott márka miképpen képes működni más médiumok körében is, erre különböző franchise-ok remek példák lehetnek, mint a Star Wars vagy az Assassin’s Creed. Keserű szerint a transzmediális történetek az emlékezésre épülnek, azaz ha például felmerül Darth Vader neve egy regényben, vagy videójátékban, automatikusan tudjuk, hogy kiről van szó. Ezzel szembehelyezhető lehetne az adaptációs folyamat, amely éppen a felejtésre épül, vagyis az olvasó emlékeiből elvesznek információk, amelyek egy másik közvetítő által újnak hathatnak.

img_20170309_161454.jpg

A szimpózium utolsó előadását Hegedűs Norbert tartotta: „Minden mesében van egy csepp igazság” címmel, ebben Sapkowski vaják-történeteiről esett szó. Érdekességképpen szóba került a magyarosított cím fogadtatása az első regények megjelenése körül, amikor a fordítót megfenyegették, ám a minőségi fordításoknak köszönhetően ezek a hangok elhaltak. A vaják történetek remekül elegyítik a high fantasy elemeket, de ugyanakkor mindezt úgy teszik, hogy okosan beépítik és újraírják az európai kultúrkör meséit/meseelemeit. Az előadás továbbá a játék és a regények kapcsolatát boncolgatta, illetve a karakterek közötti kapcsolatot vázolta. Ciri karaktere kapcsán felmerülhet a transzmediális átjárhatóság a két médium között, ami egy alternatív dimenziót eredményez.

img_20170309_162848.jpg

A Prae lapbemutató sajnos betegség miatt elmaradt, de a délután remek hangulatban telt, és a terem ezúttal is szépen megtelt érdeklődőkkel. (N. Juhász Tamás)

 

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

Ajánló: Alternatívák - könyvbemutató

greyjoy 2017.03.14. 12:49

 

unnamed_9.jpg

A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék és az

MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

meghív minden kedves érdeklődőt

 

H. Nagy Péter Alternatívák:

A popkultúra kapcsolatrendszerei

 

című könyvének bemutatójára.

 

Helyszín: Selye János Egyetem,

Tanárképző Kar, kari olvasó (506)

 

Időpont: 2017. március 21. (kedd), 13:15

 

A kötetet bemutatja és a szerzővel

beszélget: Keserű József

 

Címkék: ajánló könybemutató

Szólj hozzá!

Az MA PKK hatodik szimpóziuma

greyjoy 2017.02.26. 11:02

 

fotojet_collage.jpgA popkultúra-kutatás újabb eredményei II.

 

2017. március 9. csütörtök

Selye János Egyetem Tanárképző Kar Szinnyei Téka

Moderátor: L. Varga Péter

Facebook-esemény ITT. 

Program:

 

14. 00 – H. Nagy Péter: Popkultúra-kutatás a médiaelméletek után

14. 30 – Németh Csilla: Lady Gaga: Joanne

 

15. 00 – Kávészünet

 

15. 30 – Keserű József: Transzmediális világépítés és történetmondás

16. 00 – Hegedűs Norbert: „Minden mesében van egy csepp igazság” – Sapkowski vaják-történetei

 

16. 30 – A Prae Irodalmi és kultúratudományos folyóirat újabb lapszámainak bemutatója (L. Varga Péter, H. Nagy Péter)

17. 00 – Kerekasztal-beszélgetés

 

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa

greyjoy 2017.02.08. 19:56

unnamed_3_1.jpgRobert Jackson Bennett Lépcsők városa című regénye ékes bizonyítéka annak, hogy a műfajközi nyitottság bizony jót tesz egy fantasy-regénynek. Számos kortárs példával is igazolni lehet (a régiekről nem is beszélve), hogy ez a formalizálódásra egyébként is hajlamos műfaj milyen nehezen képes maga mögött hagyni bizonyos, mára már elkoptatott, ezért klisének minősülő elemeket. Blörbökön és reklámcélokat szolgáló szövegekben ugyan viszonylag gyakran olvasható, hogy egyik-másik fantasy-regény kiforgatja a műfaji kliséket, de az az igazság, hogy ez nagyon keveseknek sikerül igazán. Az olyan fantasy, amely képes megújítani a saját hagyományát, pedig tényleg ritka holló (az általam olvasottak közül a következők említhetőek a legutóbbi időszakból: Susanna Clarke-tól A Hollókirály, Neil Gaimantől az Óceán az út végén, Moskát Anitától a Horgonyhely, Scott Hawkins regénye, Az Égett-hegyi könyvtár és – mint az az alábbiakból ki fog derülni – a Lépcsők városa). A fantasy mesével, krimivel, történelmi regénnyel, sőt szappanoperával való kontaminációjára könnyen lehetne példákat hozni, Bennett azonban valami egészen meglepővel rukkol elő: a fantasyt a kémregény műfajával keresztezi. (Ahogyan egy interjúban utalt rá, a regény ötlete egy második világháborús kémregény olvasása közben pattant ki a fejéből.)

A történet Bulikovban, az istenek városában játszódik, amely a Bennett által megalkotott világ egyik legnagyobb városa, s egyben a Kontinensnek nevezett államalakulat központja. Ide érkezik diplomáciai küldetésre Shara Komajd, a szajpúri titkosügynök, akinek elsődleges feladata kinyomozni egy – feltehetően politikai indíttatású – gyilkosságot. A történetről többet nem is szeretnék elárulni, inkább a világépítés térbeli vonatkozásairól ejtenék néhány szót. A Lépcsők városa ugyanis tipikus példája annak, hogy egy fantasyben a fiktív világ földrajza mindig több mint puszta háttér. A regényvilág geopolitikai szempontból a következőképpen tagolódik: adott két, egymással szembenálló ország, a Kontinens és Szajpúr; az előbbiről megtudjuk, hogy – istenei segítségével – évszázadokig uralma alatt tartotta az utóbbit, mígnem a szajpúriak a kadzs segítségével elő nem idézték a Villanás nevű eseményt, amelynek következtében a Kontinens istenei eltűntek (meghaltak?). Azóta a kocka fordult egyet: immár Szajpúr uralkodik a Kontinens (és annak nyomorba taszított fővárosa, Bulikov) fölött.

Az alapkonfliktus révén a regény olyan kérdéseket vet fel, mint: Van-e történelmi igazság? Feloldhatók-e a nagyhatalmak közötti konfliktusok? Mit jelent lojálisnak lenni? Tekinthetjük-e eltűntnek az isteneket, ha az emberek továbbra is hisznek bennük? Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Lépcsők városa egy politikai traktátus alakját ölti, sietek leszögezni: bár valóban nagy szerepet kap a politika a regényben, a cselekmény és a remekül megrajzolt karakterek egyáltalán nem szorulnak háttérbe. Bennett sokáig homályban hagyja a cselekmény szempontjából legfontosabb kérdéseket, a végén azonban minden titokra fény derül, sőt ezzel egyidejűleg a perspektíva is megváltozik, és másként kezdjük látni a Kontinens és Szajpúr, illetve az istenek és az emberek viszonyát.

Nehéz a könyvről nem szuperlatívuszokban beszélni. Bennettnek nemcsak egy remek karakterekkel megtűzdelt, eredeti, izgalmas és elgondolkodtató sztorit sikerült összeraknia, hanem egy olyan világot is létrehozott, amelyben szívesen lakozik az ember. Vissza-visszatér bizonyos szövegrészekhez, ahogyan a szereplők sétálnak Bulikov utcáin, újra felidéz néhány kalandot vagy szellemességet (a könyvnek kiváló a humora is). S ha mindez nem elég, és még többet meg akar tudni erről a világról, meglátogathatja a szerző honlapját, ahol a The City of Bulikov címszó alatt nemcsak John Petersen lenyűgöző illusztációit találja meg, hanem – a képekre kattintva – további információkat is kaphat az istenek városáról. Külön öröm, hogy a történet folytatására sem kell sokáig várni: a Pengék városa februárban megjelenik magyarul is az Agave Könyvek gondozásában. (Keserű József)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Szimultán időben

greyjoy 2017.01.18. 19:57

unnamed_10.jpgTed Chiang: Életed története

 

Ted Chiang Életed története és más novellák c. kötetét a science fiction egyik legfontosabb elbeszélésgyűjteményének tartják. Greg Bear szerint „Ha nem olvastál Chiangot, nem ismered a sci-fit”. Márpedig a sci-fit feltétlenül érdemes ismerni… Az alábbiakban – egy kis kontextusépítés után – pár mondat erejéig a címadó novellával foglalkozunk (melyből az Érkezés c. film készült).

A tudomány sok-sok időirányt különböztet meg. Néhány ezek közül: az univerzum tágulása jelöli ki az idő kozmológiai irányát; a világ rendezetlenebbé váló szegmensei az idő termodinamikai irányát határozzák meg; az élőlények öregedése az idő evolúciós irányát képviseli, a múlt és a jövő különbsége az idő tapasztalati irányát szabja meg; a fény terjedésének iránya – ugyancsak a múltból a jövő felé – az idő elektromágneses irányát jelenti; a töltések szétterjedése az idő gravitációshullám-típusú irányával áll kapcsolatban. Megkülönböztethetünk továbbá pszichológiai, oksági, részecskefizikai, kvantumfizikai és radioaktivitáson alapuló időirányokat is.

Ha szigorúan a tudomány felől közelítenénk az idő problémájához, akkor mindenekelőtt Einstein relativitáselmélete, Hawking Az idő rövid története c. bestsellere és Lee Smolin Az idő újjászületése c. könyve jelölhetné ki azt a háromszögelési pontot, melyen belül mozoghatunk. Ha viszont a művészet és az idő kapcsolatrendszerét próbálnánk feltárni, erre egy élet munkája kevés lenne. Az időben kibomló folyamatok ugyanis szinte minden művészeti ágat és médiumot érintenek, a ritmustól kezdve a mozgóképekig. Nem is beszélve azokról a művekről, melyek magát az időt teszik témává (Cage-től, Dalítól kezdve a Pink Floydon és az időutazásos sci-fiken át Proustig).

Chiang Életed története c. kolosszális novellája két szálon fut: Louise Banks nyelvész élete nagy eseményéről, egy idegen civilizáció kommunikációs rendszerének megfejtéséről beszél, illetve megszólítva az alanyt és a tárgyat, részleteket villant fel lánya élettörténetéből. Kissé leegyszerűsítve, az első vonal időrendben halad, a másik sztori visszafelé, a haláltól a születésig. Menetközben az idegen nyelv és írás felfejtése összekapcsolódik néhány kulcsjelenséggel és egy különleges időfogalommal. Escher, Borges, Fermat. (Ebből a háromszögelési pontból kiindulva komoly szaktanulmányt lehetne írni a novelláról, de egyelőre nem tesszük.)

Az idegenek nyelve performatív, időfelfogásuk paralel, ezért előre tudják, mi hangzik el egy beszélgetésben. Ennek megfelelően Chiang szövege is önmagába fordul, mediális hurkokat alkot, közben azt teszi, amiről beszél. Ahogy a novella elejében már benne van a vége, úgy fogható fel az a gondolkodásmód is, amely az élettörténetet nem lineáris kód mentén szemléli, hanem szimultán időben. Innen nézve a fenti felsorolás kiegészíthető az idő performatív irányával, mely tehát alkalmas arra, hogy olyan időről is beszéljünk, melynek közege az Escher/Borges-mintázatot előállító nyelv. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: ajánló agave

Szólj hozzá!

Richard Morgan: A holtak szava

greyjoy 2017.01.08. 18:09

unnamed_4_2.jpgNem tudom, volt-e Richard Morgannek olyan elképzelése, amikor belevágott a Hősöknek való vidék c. trilógia megírásába, hogy majd ezzel fogja megreformálni a fantasy műfaját, de ha volt is, hát nincs sok jelentősége. A trilógia első két része ugyanis szinte az összes létező fantasyklisét felvonultatja. Ne higgyünk Joe Abercrombie-nak, Morgan nem hogy nem megy fejszével neki a közhelyeknek, de jószerével nem is bántja azokat. A holtak szavában van minden, ami miatt szeretjük (vagy nem szeretjük) a fantasyt: egymással marakodó birodalmak, vallási és társadalmi feszültségek, a saját világukba eltávozott hosszú életű idegenek (akiket itt nem elfeknek, hanem kiriathoknak hívnak), sárkányok (ott a pont, Brandon Sanderson), démonok, angyalok (!), némiképp sablonos, de szerethető karakterek (a városban idegenül mozgó barbártól a hisztériás zsarnok császárig) stb. Mintha Morgan mindent, de tényleg mindent bele akart volna zsúfolni a könyvbe. És ami a legmeglepőbb: mindez mégis MŰKÖDIK. Fogalmam sincs, hogy mitől, de működik.

Illetve van azért némi fogalmam. Attól, hogy Richard Morgan tud írni. A holtak szava mint szöveg sokkal izgalmasabb az általam olvasott kortárs fantasyk többségénél. Morgan ezen a téren bátran mer kísérletezni. Ha kell, költői, ha kell, alpári, miközben végig remekül egyensúlyoz a különböző regiszterek között. Még az időnként kattogó fordításon keresztül is átjön: ez bizony kiváló nyelvi anyag. Morgan akkor van igazán elemében, amikor a szenvedést és a szexualitást ábrázolja. Hátborzongató, csontig hatoló és felkavaró leírásai valósággal beleégnek az olvasó tudatába.

A könyv szerkezetéről már jóval kevesebb lelkesedéssel tudok csak szólni. Morgan gyakorlatilag ugyanabba a hibába belesétál, mint az első könyvben, Az acél emlékében. A szereplők az első 150-200 oldalon jobbára céltalanul lézengenek, és a cselekménynek a beharangozott HATALMAS VESZÉLY („valami gonosz közeleg”) sem igazán ad lökést egy jó darabig. Ráadásul az író ugyanazt eljátszatja a főszereplővel, mint az első kötetben (Ringil álcázza magát, de könnyedén leleplezik), s az sem válik a könyv javára, hogy Ringil motivációi időnként teljesen légből kapottnak tűnnek (el akarja törölni a rabszolgaságot, mert a gonosz emberek eladták rabszolgának egy távoli nőrokonát).

A könyv utolsó harmada azonban sok mindenért kárpótol. Az események végre felpörögnek, a szöveg pedig magába szippant. Mire a végére érünk, csak azt sajnáljuk, hogy a harmadik kötet magyar nyelvű megjelenésére még várni kell. Remélhetőleg nem sokat. (Keserű József)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Kulisszatitkok Neil Gaiman műhelyéből

greyjoy 2017.01.06. 18:24

 

covers_413628.jpgNeil Gaiman: Kilátás az erkélyről

 

Neil Gaiman új könyve meglepetést okozhatott számos olvasónak. A Kilátás az erkélyről című kötet ugyanis nem regény, nem novelláskötet, de még csak nem is gyermekkönyv. Olyan írásokat tartalmaz, melyek a non-fiction témakörébe sorolhatók. A könyv hátlapja esszékötetként definiálja az opust – ezzel akár egyet is érthetünk –, de még véletlenül se higgyük, hogy valamiféle homogén és unalmas alkotást tartunk a kezünkben. A Kilátás az erkélyről nem is állhatna távolabb ettől – sem műfajilag, sem tematikailag.

Mi is ez a könyv? Gondolatok, reflexiók gyűjteménye az írásról, a filmekről, a képregényekről, a könyvesboltokról, a zenéről, a történetmondásról és még ezer más dologról. Találunk itt megnyitóbeszédeket, díjátadón elhangzott köszönőbeszédeket, előadások átiratait, könyvekhez írt előszavakat, bevezetőket stb. Ezen műfajok közös jellemzője, hogy általában halálosan unalmasak és teljesen érdektelenek – az ember sokszor át is ugorja őket, és már az elolvasásuk gondolatától is elálmosodik. A Kilátás az erkélyről mégis az egyik legérdekesebb Gaiman-könyv.

Gaimant általában a történetmesélés mesterének tartják – erre többször reflektál is a kötetben –, és bizony a non-fiction szövegekben sem tagadja meg magát. Nem tud úgy leírni egy bekezdést, hogy nem legyen benne egy olyan sztori, amiből mások egy háromkötetes regényt írnának. (Ez talán túlzás, de nem akkora, mint hinnénk.) A bevezetők, megnyitóbeszédek stb. mind a jellegzetes gaimani stílusban szólalnak meg. Ott van bennük mind az az éleslátás, játékosság, irónia, amiért a szerzőt szerethetjük.

Vagyük például a kötet elején szereplő „Négy könyvesbolt“ c. írást, mely egy könyvesboltokról szóló antológia előszava. Ahelyett, hogy az ekkor szokásos sablonokat alkalmazná, Gaiman inkább sorra veszi azokat a könyvesboltokat, melyek „azzá tették, aki“. A rövid, flashbackszerű felvillanásokból szinte láthatatlanul egy történet kerekedik, melyben mindenki magára ismer, aki a könyvek szerelmese. És bár egy szó sem esik az írásban az antológiáról, aminek az elejére került, a bevezető mégis teljesíti a feladatát: a befejezése után könyvesboltokról szóló történeteket akarunk olvasni.

Persze Gaiman régi olvasói már ismerik a szerző eme arcát, hiszen jó szokása, hogy a saját könyveibe is ír elő- és utószavakat, melyek sokszor legalább annyira érdekesek, mint maguk a történetek. Gaiman egyike azon kevés íróknak, akik sajátos stílust teremtettek. Hogy ez a „gaimani stílus“ miből áll össze, azt nagyon nehéz lenne megmondani, de ezt a könyvet olvasva magával a szerzővel gondolkodhatunk el rajta. Az írásokat olvasva aztán kirajzolódik előttünk egy nagyon határozott alkotói magatartás és ars poetica, mely a mindenütt jelen lévő iróniának és kikacsintásoknak köszönhetően soha nem lesz szájbarágós, sem erőltetett.

Gaiman-rajongóknak kötelező ez a könyv, ez egyértelmű. De ajánlhatjuk mindenkinek, aki valaha elgondolkodott azon, honnan jönnek a történetek, miért is jó olvasni, vagy miért fontos a képzelet.

De adjuk oda ezt a könyvet annak az ismerősünknek is, aki szerint a fantasztikus irodalom egyfajta másodrangú irodalom, eszképizmus, menekülés a valóság elől, mely maximum a gyermekek érdeklődésére tarthat számot. Meg fog lepődni. (Hegedűs Norbert)

 

Címkék: agave Neil Gaiman

Szólj hozzá!