Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Kötetbemutató

greyjoy 2017.10.22. 09:38

img_20171016_152842.jpgAz MA PKK idei harmadik könyvbemutatójára 2017. október 16-án került sor a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasójában. H. Nagy Péter Médiaterek Lady Gaga korában c. könyvét Keserű József mutatta be, majd ezt követően Baka L. Patrikkal közösen beszélgettek a szerzővel, mely beszélgetésről Rácz Vince készített rádiófelvételt. Keserű kiemelte, hogy a könyv egyedülálló teljesítménynek számít a kortárs magyar nyelvű irodalom- és médiaelméleti diskurzusban. A kötet borítója a kép és szöveg együttes játékán alapszik: ahogy a könyvtől távolodva a pixeles kép egyre élesebbé válik, akként kapunk egyre élesebb képet Lady Gaga művészetéről is, aki a kötet folyamán többször is átrendeződik. A Médiaterek módszertani szempontból szorosan kapcsolódik a szerző Alternatívák c. könyvéhez azáltal, hogy egyes szövegrészek átemelődnek és új kontextusba helyeződnek. H. Nagy Péter korszerű eszközökkel közelít a populáris kultúra jelenségeihez, miközben nem csupán az irodalomra fókuszál, hanem egyedülálló módon kapcsolja össze a bölcsészgondolkodást és a természettudományokat, emellett pedig folyamatos kritikai gondolkodásra ösztönöz. Miután Keserű József részletesen bemutatta a könyvet, Baka L. Patrikkal közösen folytattak inspiráló és mélyenszántó, interdiszciplináris eszmecserét a szerzővel, melyben Lady Gaga művészetének megközelítésein túl szó esett a többpólusú popkultúráról, a populáris irodalom mediális és intézményes szempontjairól, Kittlerről, Bacigalupiról, Darwinról és még Petőfi Sándor ubikvitásra épülő médiastratégiájáról is. Az emelkedett hangú kötetbemutatót a SJE rektora, Juhász György is megtisztelte jelenlétével. (Vida Barbara)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Stephenie Meyer: A vegyész

greyjoy 2017.10.20. 09:18

stephenie_meyer.jpgA Twilight Saga és A burok című könyv írónőjét vélhetően senkinek sem kell bemutatni. A young adult kategóriában híressé vált Meyer legújabb regényében a tudomány felé evez, s vele együtt mi is belekóstolhatunk többek között a kémia, a molekuláris biológia és az orvostudomány rejtelmeibe. Nem kell azonban megijednünk, Meyer nem kívánt kemény kémregényt írni, és szerencsére, nem is tálalja akként munkáját. A szöveg tudományosabb részeinek kidolgozásához ő maga is szakemberek segítségét kérte, többek között konzultált egyetemi tanárokkal, nyugdíjazott különleges ügynökkel, őrmesterrel, tengerész altiszttel.

Az írónő ebben a könyvében is inkább a romantikus szálra és a karakterábrázolásra fektette a hangsúlyt, a regény tudományos része háttérbe szorul, így takargatva a felszínes megoldásokat. Ha azonban elfogadjuk, hogy az opusnak nem célja kémikusokat faragni olvasóiból, s hogy az elolvasásával nem sok új ismeretre fogunk szert tenni sem a vegyészet, sem pedig az orvostudomány terén, annál inkább fogjuk értékelni a szereplők részletes kidolgozását, a humort, vagy az önálló, céltudatos női főszereplőt, akinek a Twilight Saga Bellájával ellentétben semmiféle védelmező hősre nincs szüksége, sőt, a szerelmes férfi inkább hátráltató jelleggel bír, hiszen ez esetben még őt is a nőnek kell megvédenie/ gondoskodnia róla. Alex (eredetileg nevén Juliana) már az egyetemen sem bővelkedett szociális kapcsolatokban, később pedig a kormánynak dolgozott, így vált a szakma legprofibb vallatójává. Halálos vegyületeit később saját maga megvédésére kényszerű használni, miután volt munkaadói sorozatosan az életére törnek. A regény tehát betekintést enged egy bujdosó kínvallató mindennapjaiba, akinek életét a folytonos helyváltoztatás, névcsere, készenlét és paranoia határozza meg.

A regény tökéletesen hozza azt, amit ígér: rengeteg akciót, izgalmakat, váratlan fordulatokat. A történet lineárisan bontakozik ki, lépésenként haladunk előre egy jól megtervezett kompozícióban, mely a regény háromnegyedénél ér a tetőpontra, majd egy közel százoldalas végjátékban kerekíti le és fűzi helyére a szálakat. A történet egészében véve túl idealizált és optimista, ami ugyancsak nem ad okot meglepődésre, ha szemünk előtt tartjuk a műfaj sajátosságait és a megcélzott olvasóközönség kívánalmait.

Összességében elmondható, hogy A vegyész remek szórakozást nyújthat mindazoknak, akik már eddig is szerették Meyer stílusát, kedvelik a veszéllyel, akciókkal és humorral teli szerelmi történeteket, és nem bánják, ha a regény elolvasása után éppolyan tudással fognak rendelkezni a vegyészetről, mint annak előtte. (Vida Barbara)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Megan Miranda: A tökéletes idegen

greyjoy 2017.10.16. 21:09

miranda_a_tokeletes_idegen.jpgLeah Stevens, miután korábbi munkáját, az újságírást kényszerből maga mögött hagyta, tanárként helyezkedik el egy kisvárosban. Egy napon nem várt események zavarják meg a városka életét: egy lány testére bukkannak a tó partján, ugyanakkor váratlanul nyoma vész Leah lakótársának és barátnőjének, Emmy Greynek. A szálak – ahogyan azt sejteni lehet – egy idő után összeérnek. De vajon mi köze van (van-e egyáltalán köze) Leahnak a két esethez?

Megan Miranda második felnőtteknek írt regénye egy fontos társadalmi problémát, a nők zaklatásának, illetve fizikai és lelki bántalmazásának kérdését állítja középpontba. Leah a következőket mondja ezzel kapcsolatban a regény elején: „Az elmondandó történet célja, tudtam jól, hogy az emberek törődni kezdjenek vele, az ő [az eltűnt Emmy] oldalára álljon a nyilvánosság, és ennek az eltűnt lánynak az arcában lássanak mindenkit, akit valaha szerettek.” Nem nehéz e szavakat a regény egészére vonatkoztatni; Leah szenvedélyesen nyomoz a tettes után, és egyetlen célja van: a nyilvánosság elé tárni az igazságot. Mindeközben az olvasó mélyen átérezheti – még ha csak közvetve is – a zaklatásnak és erőszaknak kitett nők kiszolgáltatottságát.

De ha csak ennyiről lenne szó, még simán lehetne rossz regény A tökéletes idegen. Az, hogy fontos társadalmi kérdést jár körül, önmagában nem szavatol az irodalmi színvonalért. Megan Miranda azonban érti a dolgát. A regény második felében olyan csavarokat dob be, amelyek kibillentik a kezdeti kérdésirányt, és egészen más irányba viszik a cselekményt. Ennek köszönhetően sokkal több lesz a regény a bántalmazott nők helyzetét bemutató tablónál, miközben az elcsépeltnek tűnő cím is váratlan jelentésekkel gazdagodik. Az olvasó így nemcsak okul, de közben remekül is szórakozik. Kell ennél több? (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Könyvbemutató: Médiaterek Lady Gaga korában

greyjoy 2017.10.12. 07:15

Az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

meghív minden kedves érdeklődőt

H. Nagy Péter Médiaterek Lady Gaga korában

című könyvének bemutatójára.

A könyvet bemutatják és a szerzővel beszélgetnek:

Baka L. Patrik és Keserű József

1_1.jpg

Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, kari olvasó (506-os terem) 2017. október 16., 15:00 óra

 

Címkék: könyvbemutató gaga

Szólj hozzá!

Rég várt szöveg – H. Nagy Péter: Médiaterek Lady Gaga korában

greyjoy 2017.10.07. 15:12

clipboard02.jpg

H. Nagy Péter legújabb könyvecskéje, a Médiaterek Lady Gaga korában trilógiát alkot ugyan a Szisztematikus káosz és a Piknik az aknamezőn c. opusokkal, de koncepcióját tekintve eltér azoktól. Homogénebb szövegfelület, az Új Szó Szalon mellékletében az utóbbi két évben megjelent írásokat tartalmazza (nem 10-12 év terméséből kialakított válogatás). Az egyes darabok sorrendje nem kötött, a témák vissza-visszatérnek, az összekötőerő Lady Gaga tevékenysége, illetve a gagaizmus alakzata. A másik két kötet tagline-ja anno így szólt: „Ennek a helyes kis könyvecskének az égvilágon semmi jelentősége sincs.” A Médiaterek Lady Gaga korában bemozdítja ezt a jópofa állítást, mert Gagáról éppen az nem állítható, hogy jelentéktelen lenne. Innen nézve a könyvecske – szerény körülmények között, de olykor tanulmányvázlatnak is beillő módon – a popkultúra átrendeződéséről ad hírt. Ötven laza gondolatmenet, mely szórakoztatva tanít. Némelyik annyira agyas és ügyes, hogy az ember csak pislog: hogy juthat valakinek ilyesmi az eszébe. Tehát ha valakit az is érdekel, hogy a medveállatkától hogyan juthatunk el Gagáig, akkor ezt feltétlenül látnia kell. (HO)

 

Címkék: gaga

Szólj hozzá!

Posztmodern sci-fi

greyjoy 2017.09.27. 10:53

vorosingesek.jpgJohn Scalzi: Vörösingesek

 

„– Ha vége a műsornak, akkor mindennek vége – figyelmeztette Hester.

Nem, amikor a Narratívának nincs ránk szüksége, mi akkor is létezünk.”

 

Scalzi mester regénye hadat üzen a klasszikus űroperák alibista megoldásainak, s így mindennek, ami az irányzatot és vele a sci-fit úgy általában sokáig a peremre szorította. Az áttöréshez, a ponyvajelleg elhagyásához a múlt tapasztalatai szerint elsősorban arra volt szükség, hogy maguk a szerzők kezdjék el komolyabban venni a munkájukat: ne pusztán szürreális ötletek tárháza legyen mindaz, amit tudományos fantasztikumnak hívunk; ne csak a szóösszetétel második alkotóeleme érvényesüljön, hanem az első is. Így juthattunk el odáig, hogy a műfaj elkezdje gúnyolni saját eredőit, ezzel is igazolva azok meghaladottságát. És bár tűnjön ez elsőre paradoxnak, mindezzel együtt is tiszteleg előttük: meghaladni és kifigurázni ugyanis csak olyasmit lehet, aminek eleve jelentősége van, elvégre máson nem is volna működtethető ez az eljárás.

A Vörösingesek azonban korántsem csak egy szürreális szatíra – bár a humora és cinizmusa egyszerűen fenomenális –, de a posztmodern sci-fi egyik alapköve is, elvégre hasonlóképp újítja meg a műfajt, mint tette azt Lev Grossman a fantasyvel, Neil Gaiman a mitológiával vagy László Zoltán az SF teljes zsánerspektrumával: megcsavarja, másként láttatja, új irányból közelíti meg az alapanyagot, és közben nem hagyja ki az akadémia által körülbástyázott szépirodalmiság dimenzióját, megoldásait, nyelvi érzékenyégét sem. A határátlépés mű és valóság között, vagy legalábbis a szövegen belül is megteremtett alá és fölérendelt rétegek elmaszatolása mégis csak azáltal válhat olyannyira hangsúlyossá, hogy hőseink felteszik a lét bizonytalanságára vonatkozó egzisztenciálfilozófiai kérdéseiket, és rájönnek: a sok képtelen bevetés, értelmetlen halál, tudatosított klisé, mintázat és ok-okozatiságot felrúgó esemény egyetlen magyarázattal indokolható csak, azzal, hogy ők maguk pusztán egy igénytelen TV-sorozat hősei… bocsánat, mellékszereplői.

A cyberpunk nyomán a Vörösingesek a „serialpunk” megalapozója – önreflexiókkal telített nyelvét 90%-ban dialógusok uralják, ezzel is igazodva a megidézni kívánt tévésorozat-jelleghez – statisztáink fölött pedig a Narratíva, a (sorozat)szerzői akarat tornyosul transzcendens hatalomként, s a tét az, hogy sikerülhet-e az epizódok vakfoltjaiban megtalálni azokat a lehetőségeket, melyek révén ez az isteni lény, az író rábírható arra, hogy ne mészárolja le olyan válogatottan balfácán módokon mindazokat, akiknek az élete a cselekmény fősodra szempontjából oly jelentéktelen.

Ha Gaiman vámpírikus Hófehérke-újraírása ellehetetlenítette, hogy még egyszer úgy, olyan gyermekien lássuk azt a mesét, mint korábban, akkor a Vörösingesek eléri, hogy a statiszták halála ne pusztán csak egy könnyen felejthető töltelék legyen, mind az író, mind pedig a befogadó számára, hanem tényleges halál. Elvégre bár mi magunk is főhősei vagyunk a saját életünknek, egy rajtunk túlható Narratíva számára mégsem többek vörösingeseknél.

Scalzi műve direkt és indirekt módon is kommunikál az űroperák nagyjaival. Címével például hidat emel a Star Trek megoldása felé, miszerint a vörös viselet csak azoknak a karaktereknek járt, akik előbb-utóbb áldozatai lettek az egyes epizódok narratívájának. Ebben a könyvben tehát ők, a mindenkori vörösingesek állnak a fókuszban: mellékszereplőként válnak főhősökké.

A kötetet három kóda zárja, egyes szám első, második és harmadik személyben írva, első olvasatban azokról a hatásokról, amelyeket főhős vörösingeseink a valóságos figurákra gyakoroltak – akik persze a befogadó felől nézve ugyancsak fiktívek és a regény arányaira alapozva éppúgy statiszták –, második olvasatban pedig arról, hogy egy mű – szóljon bármely médium „nyelvén” – miként hathat ránk, megváltoztatva akár azt a súlyozást is, amellyel a világ eseményeit értékeljük. Elvégre, ha a kedves olvasó aktuálisan stresszel valamin, szerény véleményünk szerint már az is jó hatással lehet, ha az egyik vörösinges üzenetére gondol: „– Magának van komoly baja? – horkantott Hester. – Maga legalább nem kitalált személy. Képzelje el, mi mit érzünk.” (Baka L. Patrik)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Aktuális horror

greyjoy 2017.09.25. 08:45

szekta.jpgUtálom a szektákat. A vallási fanatizmust. És a vakhitet, amire épülnek. Nem vagyok vele egyedül. A True Detective című zseniális sorozat első évadában a két nyomozó belepillant egy hittérítő előadásába, közben az egyikük eltöpreng: vajon mekkora lehet itt az átlag IQ? A válasz kézenfekvő. James Warren „Jim” Jones is egy idióta vallási vezető volt a sok közül. 1978-ban a People’s Temple nevű szekta 918 tagját vette rá az öngyilkosságra. Durván az egyharmaduk gyerek volt. Aztán a „mester” minden bizonnyal fejbe lőtte magát.

Nick Cutter A szekta című szenzációs regényének az utószavában elismeri, hogy a könyvben szereplő tömeggyilkos vallási vezető beszédét az előbbi esetből merítette: „A furcsa párbeszédtöredéket személyesen Jim Jones beszédének leiratából szemezgettem ki, amelyet a People’s Temple követőihez intézett – egészen pontosan abból a részből, amikor ráveszi a híveit, hogy igyák meg a Kool Aidet. […] Elismerem, hogy Flesher beszédének a többi része az én fejemből pattant ki. De néhány sora egyenesen a jó öreg Jimmytől származik, akit személy szerint egy eszelős, patkányképű rohadéknak tartok.”

A Cutter-regény azonban nem pusztán emiatt működik igen jól. Nem is a releváns társadalmi környezetbe helyezett természetfeletti vonulatra utalnék, hanem a karakterépítésre. A válogatott legénység küldetésének – például a westernből ismert – toposzát produktívan szituálja újra Cutter, képessé teszi azt egy igen dinamikus, a horror-száltól sem függetleníthető, közös akarattal rendelkező, de mégis széttartó csoporttudat bemutatására. A három figura egyénenként is, más-más arányban Jó, Rossz és Csúf. A beköszöntőjük annyira ütős, hogy az olvasó nem tudja eldönteni, melyikük a centrális jelölt.

Mindenesetre a három zsoldos elindul, hogy megtaláljon egy gyereket, akit az apja elvitt Little Heavenbe. A szektát körülölelő vidéken enyhén szólva furcsa dolgok történnek, kezdetét veszi az élethalálharc, melynek tétje – a két időhorizontban játszódó események következtében – jóval nagyobb, mint azt a résztvevők gondolnák. Miközben azon töprengünk, hogy a gonosz honnan származik, örökkévaló-e, és hol helyezkedik a pokol, a három zsoldos gondoskodik némi iróniáról is. Ezzel Cutter nem csak kielégíti, de át is vágja a horror-hagyományt. Spoiler! A történet egyébként valószínűleg az önfeláldozásról szól. Kedvelem A szektát. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A spekulatív fikció társadalmi kérdések iránti érzékenységéről

greyjoy 2017.09.17. 10:29

ragaly.jpgHa tanulmányt kellene írni a populáris irodalom társadalmi érzékenységéről (nem tükrözéséről, hanem problémaérzékenységéről), talán nem is lenne annyira nehéz dolgunk. A spekulatív fikció műfajtömbjébe tartozó zsánerek közül a science fiction annyira gyorsan reagál a technomediális környezetre és a természet- és a társadalomtudomány eredményeire, hogy ezt szinte fölösleges részletezni, nem is fogom. A másik alapzsáner, a horror egy picit nehezebb dió lenne, de ha mondjuk a King utáni generációra gondolunk, például Cutter műveire, akkor ez is simán működtethető. A harmadik alműfajt, az alternatív történelmi fikciót, mivel a múlt úrjrapozicionálásban érdekelt, tegyük félre, de mondjuk a retro szellemiség vagy a divergáló pontokra épülő történetmondás elképzelhetetlen a jelen nélkül. Végül marad a fantasy, ami viszont első ránézésre mintha ellenállna egy ilyen típusú megközelítésnek. De csak első ránézésre. Nézzünk egy konkrét példát.

Az Anita Blake, vámpírvadász sorozatról egy korábbi ajánlóban a következőt írtuk itt a blogon: „Míg a sorozat első darabjaiban a nyomozás, az akció, a világépítés és Anita humora kapja a főszerepet, addig a széria későbbi részeiben megváltoznak a hangsúlyok, előtérbe kerül a szex és a pornográfia (egyes szám első személyben). Ez azonban funkcionális áthelyeződés, ugyanis Anita succubussá válik, szexszel táplálkozik. Mindez pedig utat nyit a fajok közti nemi aktusok részletezésének, mely egyben leképezi a testi határok elmozdítását, amorf alakzatokba rendezését és a fantasy hibrid változatának horizontját, mely immár a legkevésbé sem lehet műfajtiszta.” Nos, az bizonyos, hogy a szerelmi viszonyok terén a széria újabb és újabb meglepetésekkel szolgál, Anita újabb kapcsolatokba bonyolódik, s ezzel a látásmóddal a Hamilton-művek hadat üzennek a monogámiának.

És ez az a pont, amely minket érdekel. A Ragály című darabban ugyan a zombiüldözés és a vámpírvadászat játssza a főszerepet, van azonban benne egy fontos körülmény. Anita csapata kissé szorongva érkezik meg Micah szüleihez, attól tartanak ugyanis, hogy az édeshármasuk Nathaniellel megütközést kelt majd a konzervatív kisvárosban. Meglepődve tapasztalják azonban, hogy Micah szüleinél szintén bevált ez a „stratégia”, szintén hármasban élvezik az életet az anya új szeretőjével. A regény tehát rendkívül pozitívan tárja elénk azt a családmodellt, amelynek bizony van referenciája. Az utóbbi időszakban az emberi viselkedésről megjelent könyvek közül kiemelkedik Christopher Ryan és Cacilda Jethá Hajnali szex című munkája, amely 500 oldalon nagyon meggyőzően érvel az emberi faj monogámiája ellen. Ebben szerepel a következő adat: „az úgynevezett sokszeretős családok száma vélhetően félmillióra rúg az Egyesült Államokban”. Tehát a Ragályban favorizált családmodell itt van körülöttünk. Ezzel a megoldással pedig a fantasy-mű is képessé válik a társadalom élő kérdéseinek releváns közvetítésére. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Mindennek és mindenkinek megvan a sötét oldala?

greyjoy 2017.09.11. 21:15

oneill.jpgJules Verne Utazás a Holdba – Utazás a Hold körül c. duológiájában utalás történik az ún. nagy Hold-koholmányra. 1835-ben a New York Sun egyik cikkének köszönhetően villámgyorsan elterjedt az a nézet, mely szerint a Holdon – az erdőktől kezdve a denevérszárnyú emberekig – burjánzik az élet. Verne tudományos románca ennek a tévhitnek a cáfolataként is olvasható, az expedíció ugyanis arra a következtetésre jut, hogy a Hold – az utazás idejében legalábbis – lakhatatlan világ. Az emberi képzeletet persze folyamatosan kondicionálja a Hold, a science fictionön belül számtalan mű szól égi kísérőnk kolonializálásáról, benépesítéséről, vagy például börtönbolygóként való hasznosításáról.

Anthony O’Neill A sötét oldal c. regénye részben ezt a hagyományt gazdagítja, ugyanakkor van egy gyújtópontja, amely a tévhitoszlatás szempontjából Verne látásmódjával rokonítható. A műben ugyanis szóba kerül a Hold sötét oldalának mítosza, s erről az elbeszélő a tudománynak megfelelően nyilatkozik: „Se vulkánok, se víz, se életjel, csak förtelmes, himlőhelyes felszín; ami, ha őszinték akarunk lenni, jobban nézett ki sötétben. És ezért olyan találó a »sötét oldal« elnevezés, noha szó szerint véve hibás.” Valóban, a Hold sötét oldalát ugyanúgy éri a napfény, mint a másik, a Föld felőli oldalt. A regény ezen a ponton a „sötét oldal” metaforikus kiterjesztésével kezd operálni (sötét, mert a jeges űrre néz), amit a történet folyamán a noir elemeivel vegyít, és mindvégig eljátszik a fény/árnyék-dinamikával.

Picit tegyük ezt félre, van ugyanis O’Neill művében egy másik izgalmas vonulat, mely a kultúra működésére nyit horizontot a marketingen keresztül. Az alábbi történet valószínűleg telitalálat, ezért érdemes felidézni. Az egyik szereplő az apja gondolkodásmódját azzal modellálja, hogy előadja, miként döntött a következő szituációban. Elárvereztek egy olyan festményt, melyet hosszú időn keresztül Caravaggiónak tulajdonítottak. A szakértők azonban bebizonyították, hogy nem Caravaggio, hanem egy ismeretlen kortársa festette. Ha C. készítette volna, 500 milliót érne, de mivel más festette, max. 3-4 millió az ára. „De most jön a lényeg. Apám mégis megvette. Azt állította, hogy még értékesebb azután, hogy hivatalosan leértékelték. […] Mert ha mást nem, a brand egyedi erejét demonstrálja, mondta. Caravaggio? Ötszázmillió dollár. Egy ismeretlen fazon? Bolhapiaci limlom. Holott a festmény ugyanaz.”

Végül pedig kapcsoljuk össze a két szempontot. O’Neill regénye a sötét oldal alakzatát egy tudományos-technikai alapon nyugvó holdbéli ellenkultúra rétegzett bemutatására használja. Olyan öntörvényű és öncélú, dekanonizált, ám éppen ezért sokak számára vonzó világot épít így fel (politikailag és gazdaságilag), mely a Földről nézve kutatási terület (zord égitest) és törvénytelen mennyország (bűnöző kolónia) egyszerre. A brutális gyilkosságok elkövetői utáni nyomozás itt egyenlő az alvilágban való bolyongással és a túlélésért, vagy még inkább: az identitásért folytatott küzdelemmel. Ebben a keményvonalas, az értékrendeket újra és újra átfordító közegben fokozottan igaz az elterjedt szlogen: hosszú az út, amely a sötétségből a fényre vezet; ha oda vezethet egyáltalán. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Isteni őrület

greyjoy 2017.09.07. 19:48

valis.jpgAz Agave kiadó gondozásában ismét megjelent Philip K. Dick Valis c. alkotása. A kiadványból, sajnos, kimaradt H. Nagy Péter kísérőszövege, mely az első kiadás végén volt olvasható. Ebből idézünk néhány gondolatot.

 

Kim Stanley Robinson neves sci-fi író szerint Dick ’60-as/’70-es évekbeli munkáiban nem pusztán az az érdekes, hogy a szerző miről ír, hanem sokkal inkább az, ahogyan strukturálja tárgyát. Ezzel összefüggésben a szereplők identitását már nem (csak) valamely politikai narratíva széthullása határozza meg, hanem sokkal inkább egy olyan szituáció, mely a számukra adott fizikai valóság alaptermészetével áll kapcsolatban. Kömlődi Ferenc megfogalmazásában: „Valóság és illúzió viszonya, a kettő közötti átmeneti állapotok Dicket minden másnál jobban érdekelték. Az Egész fokozatosan esik szét, a szereplők összes fogódzójukat elveszítik, káosz-világban élnek. Igazság nincs, csak részigazságok”. (Fénykatedrális) Ilyen jellegű ontológiai kérdés mentén szerveződik az Ubik című regény cselekménye, s hasonló dilemma jellemzi a Valis tudathasadásos világát is. A két alkotás – bár egyaránt kései művekről van szó – mindemellett eltérő strukturáltságot mutat. Míg az Ubik elsősorban a történet, a virtuális zónák megvilágításán keresztül közelít a realitás fogalmának fenntarthatóságához, technológiai expanziójához, addig a Valis mintegy eliminálja a regény cselekménytestét, s kommentárokkal tördeli szét a történetvezetés linearitását.

Dick több elemzője felhívja a figyelmet arra, hogy a szóban forgó életműbeli elmozdulás talán legszembetűnőbb tematikai hozadéka a teológiai keret előtérbe kerülése. Brian W. Aldiss és David Wingrove a sci-fi történetéről írt közös munkája ezt életrajzi vonatkozásokkal magyarázza: a Valis „annak a valaminek a feldolgozása, ami Dick állítása szerint megtörtént vele – nem kevesebb, mint egyfajta kontaktus egy istenszerű intelligenciával, az Isteni Őrülettel.” (Lásd ehhez a Valis magyar kiadásában helyet kapó életrajzi jegyzetet.) Másfelől Scott Bukatman, a posztmodern sci-fi és a cyberpunk kiváló teoretikusa amellett érvel, hogy a kései Dick-alkotások többsége (kb. 1966-tól) a koraiak újraírásának vagy az Exegesis továbbírásának tekinthető. Az utóbbi szempont azért lehet különösen fontos a Valis megközelítését illetően, mert szövegek közti párbeszédekre tereli a figyelmet. Már első ránézésre is látszik ugyanis, hogy az 1981-ben megjelent mű nemcsak életrajzi reflexióként, de filozófiai traktátusok, teológiai tételek, kozmogóniai feltevések vagy akár történelmi narratívák, sőt más médiumok termékeinek (pl. film, zene) újraértelmezéseként is olvasható.

[…]

Dick alkotása a klasszikus és az episztemológiai sci-fi hagyományához képest radikálisan veti fel a jelek státuszának kérdését. Ez az a pont, ahol a „Ki vagyok? Hányan vagyok? Hol vagyok?” problematikája átfordul a dolgok (vagy információk) értelmezhetőségének dilemmájába. Az olvasónak nem véletlenül lehet az az érzése, hogy a Valis koncepciója szerint szinte minden mindennel összefüggésbe hozható. Az egyén pszichikai betegsége az univerzum entrópiájával, a depresszió a Ji King soraival, a rózsaszín fénysugár az Isteni gondviseléssel, Ockham „borotvája” (nominalista teóriája) az elmebajjal, a világegyetem végtelensége az információáramlással, a rákos daganat Platón filozófiájával, a megvilágosodás egy Händel-áriával, az LSD az időutazással, Hérakleitosz Homérosz-kritikája a hamisítással, Minkowski téridő elmélete Wagner operáival, Jézus látomása a fajkeresztező szimbiózissal, Kumrán a hűtőfolyadékkal, Hermész Triszmegisztosz maximája a hologrammal, a dogonok kozmológiája Lovecraft Cthulhu-mítoszával, a nátrium pentathol a kétezer éves személyiséggel, Ehnaton egy rocksztárral, a mesterséges intelligencia a kiválasztottsággal, egy feketealakos görög váza a DNS molekulával és így tovább. Ezek az ideiglenes kapcsolatok olyan logikát körvonalaznak, melyben az analógia játssza a kulcsszerepet. […] az analogikus gondolkodás mechanizmusát mi más reprezentálhatná leginkább, mint az őrület beszéde. Egy olyan nyelv, amely a világ kaotikusságába a hasonlósági logika alapján megpróbál rendet vinni.

[…]

Köztudott, hogy bizonyos korszakokban különleges státuszt tulajdonítottak az őrült szavainak. Michel Foucault, a kérdéskör talán legprecízebb kutatója szerint „az őrült beszéde manapság is, noha természetesen igencsak eltérő módon, kifejezetten sajátos és kiváltságos helyet foglal el. Napjainkban két beszédfajta látszik ilyen marginális státuszt betölteni; mindkettőt úgy veszik számításba, mint ami valami lényegeset mond és mégsem ugyanúgy hallgatják, mint azt, amit akárki a leghétköznapibb módon beszél. E két rendkívüli diskurzus az őrületé és az irodalomé.” Ha nem vetjük el Foucault kiindulópontját, beláthatóvá válik, hogy őrület és irodalom közös vonása pontosan abban ragadható meg, ahogyan Dick szövege viszonyul saját tárgyához. A többi diszkurzus (filozófia, tudomány, történetírás stb.) alatt, fölött, körül kering, átvágja őket, közöttük áramlik, vitába száll velük. Nem tévesztésről, negativitásról van szó tehát, hanem valami olyanról, ami e játéktér különlegesen fontos specifikuma. A Valis ebből a szempontból szerzőjének legirodalmibb alkotása. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: dick agave

Szólj hozzá!