MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Friss topikok

Ajánló: Harc a szemgolyóért: érsekújvári graffitik fotósorozaton (szeminárium)

greyjoy 2016.11.25. 12:52

unnamed_6.jpg

Az MA PKK következő szemináriuma a vizuális kultúrával foglalkozik. Az érzékelés eseményszerűségére épülő akciót H. Nagy Péter és Németh Csilla vezetik Horváth Tamás fényképész Érsekújvárban készült fotósorozatának felhasználásával. Helyszín a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasója. Időpont: 2016. november 30. (szerda), 16:00 óra. Várunk minden érdeklődőt!

 

Címkék: graffiti szeminárium

Szólj hozzá!

Közösségi oldalak

greyjoy 2016.11.21. 07:48

 

Mi is az a közösségi média, és milyen jelenségekkel találkozhatunk ezeken az oldalakon? Ezeket a kérdéseket boncolgatta az MA PKK október 16-án, legutóbbi szemináriumi ülésén. Sánta Szilárd az internettel és a közösségi oldalak fejlődésével kapcsolatosan tartott remek előadást.

unnamed_5.jpg

Ezt követően a mémekkel foglalkozhattunk. Az internetes mémek esetében azt kell figyelembe vennünk, hogy alapsablonokra épülnek, amelyeket aztán a felhasználók módosítanak, reagálva egy adott jelenségre, eseményre. Az is fontos ezzel kapcsolatban, hogy milyen közösségekben, mennyire gyorsan terjednek el – ezek aztán a későbbiek során pontosan visszakövethetőek. (H. Nagy Péter inkább a képmanipulációt tartaná megfelelőbb kifejezésnek, ugyanis az eredeti mém pl. Dawkinsnál másként funkcionál, de annak egy módosított változata, a digitális mémállomány feltétlenül tanulmányozandó témakör.)

Érdekességképpen szóba került az is, hogyan növelhetjük a lájkok számát, mi az az egyszerű „trükk”, amivel elérhetjük, hogy megnőjön az oldalunk látogatottsága: felhasználóként szerintem már mindenki találkozott olyan videókkal, amelyekben macskák szerepeltek. Sánta Szilárd hozzátette, hogy amennyiben még szmájli ikont is használ a megosztó, ebben az esetben újabb százalékokat is elérhet a lájkvadászatban. Az est másik előadója Keserű József volt, aki a közösségi oldalakat egy másik szempontból elemezte, mégpedig a fórumok kapcsán, amelyekre szintén a közösségi platformok előfutáraiként tekinthetünk. Az előadás második felében pedig a könyves blogokra tért ki, az olvasók/felhasználók reakciójáról szólva, illetve arra, hogyan kezelik ezeket a reakciókat az egyes kiadók.

unnamed_1_2.jpg

Ezt követően szóba került az is, hogy az ezeken az oldalakon megjelenő értékelések mennyire megbízhatatlanná váltak az utóbbi időkben, például a goodreads oldalán található éves top 10-ben szereplő fantasy-könyvek nagyjából 90 százalékát olyan kötetek teszik ki, amelyek leginkább a tizenéves fiatal lányok kedvencei (ezek minőségben viszont messze nem érik el egy jól megírt fantasy színvonalát). Bár ezen a szemináriumon talán egy picit kisebb volt a létszám, ám mégis jó hangulatban telt el, és olyan kérdések kerültek szóba, melyeket minden felhasználó már legalább egyszer feltett magának. (N. Juhász Tamás)

 

Címkék: szeminárium

Szólj hozzá!

Ajánló: Közösségi média és populáris kultúra

greyjoy 2016.11.14. 12:37

social_media.jpg

Az MA PKK soron következő szemináriuma a közösségi média és a populáris kultúra kapcsolatrendszerét járja körül. A szemináriumot Sánta Szilárd és Keserű József vezetik. Helyszín a Selye János Egyetem Tanárképző Karának kari olvasója. Időpont: 2016. november 16. (szerda), 16:00 óra. Várunk minden érdeklődőt!

Címkék: ajánló szeminárium

Szólj hozzá!

Tűzvonalban, élvonalban

greyjoy 2016.11.06. 17:37

unnamed_7.jpgMarko Kloos: Frontvonalak

 

 

Rengetegen kárhoztatták anno a Hófehér és a vadász c. filmet. „Néztem volna a plafont inkább” – fogalmazta meg az egyik kritikus. Mondjuk én Charlize Theront elnézegettem azért, de ez most nem érdekes. Maradjunk annyiban, hogy a klasszikus történet a nézőpontváltás következtében módosul: a vadász előtérbe kerülése a military fantasy felé tolja el a cselekmény súlypontjait, Hófehér is vad harcos lesz. Ez a „műfaj” pedig egyre népszerűbb mostanában. (Majd mondom, kinek köszönhető az.)

A katonai alzsánerekről az utóbbi időben több jelentős tanulmány született, ezek közül kettőre hivatkoznék (mindkettő a Prae 2014/3-as, Popkult c. számában olvasható). Hegedűs Orsolya Katonadolog c. írása Glen Cook A Fekete Sereg c. regényéről (ciklusáról) szól. A tanulmány már abból indul ki, hogy „A fantasy-ben jól körülhatárolható egy militarista vonulat”, melynek egyik legfontosabb darabja Cook poszttolkieni fantasyje. Az elemzés meggyőzően bizonyítja, hogy a regény eljárásai „nem a high fantasyből ismerni vélt másodlagos világok koherens világképének és kulturális rendjének megerősítésében, s ezáltal az identitás megszilárdításában érdekeltek, hanem – elsősorban a megbízhatatlan narrátor és a lyukacsos történelem miatt – a szereplők és egyben az olvasók elbizonytalanítását, a hitelesség megkérdőjelezését eredményezik, a metanarratíva helyett a töredékességet hozva játékba.” Ez tehát nyelvi-poétikai-retorikai, azaz mediális szempontból is érdemleges megoldás.

Sánta Szilárd Kinek a háborúja? c. írása Robert Heinlein klasszikusa, a Csillagközi Invázió, Joe Haldeman Örök háború c. alapműve és John Scalzi Vének háborúja c. sikersorozata alapján közelít a military sci-fihez. A tanulmányból kiderül, hogy ez a sokak által lenézett alműfaj nem is olyan gagyi. Sőt, Scalzi új fejezetet nyit a katonai SF történetében, ugyanis annak „egyik lényegi elemét, a regrutálást gondolja újra”. A konklúzió az emberkép átrajzolásával szembesít, jogosan: „Miután megismertük néhány idegen kultúra véleményét az emberi fajról, láthatjuk – más nézőpontból –, hogy a jövő univerzumában a humán szupremácia nem az egyetlen és a legvonzóbb alternatíva.” Ez bizony szintén figyelemre méltó megoldás. Véleményem szerint egyébként a sorozat ötödik kötete, A lázadás hangjai mindemellett a military sci-fi egyik csúcsteljesítménye. (Valószínűleg az első rész is az, ezért a fentebb jelzett, a „műfaj” népszerűségére vonatkozó dilemmára Scalzi a megoldás. De e sorok írója nagyon kedveli pl. A holnap határa c. konstrukciót is, de ez most megint nem érdekes.)

Pár mondatot feltétlenül megérne itt Marko Kloos Frontvonalak c. regénye is, hiszen a szóban forgó – a fentiek szerint tehát korántsem annyira alantas – alműfaj egyik igen népszerű tartozéka. Az eddig elmondottak felépítik a befogadáshoz szükséges kontextust, Kloos műve innen nézve valószínűleg nem fog csalódást okozni. Kérdés persze, hogy ebben az illusztris társaságban képes-e valami kimagaslóra. Nos, éppen a Frontvonalak olvasása közben döbbenhetünk rá arra, hogy a mindenségit, magas ám a léc. Scalzi és társai után ez a szubzsáner már nem olyan, mint régebben volt. Itt viszont katonásan megállok: nyílt kérdésként fogalmazom meg, hogy Kloos vajon automatizálja-e a katonai SF kliséit, vagy netán felforgatja azokat? Az egyik kedvenc mondatom a regényből így hangzik, és egyben ez egy kis „segítség” is a válaszhoz: „És tessék, itt vagyunk, az első valódi bogárháborúban, és mi vagyunk a bogarak.” (H. Nagy Péter)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Ania Ahlborn: Vértestvérek

greyjoy 2016.11.05. 19:28

unnamed_2_2.jpgAnia Ahlborn Vértestvérek c. regénye – az Agave Könyvek horror-sorozatának korábban megjelent darabjaitól (Nick Cutter: Mélység, Paul Tremblay: Szellemek a fejben) eltérően – nem a természetfeletti horror hagyományából építkezik (nincsenek benne sem démonok, sem más hasonló lények), az elbeszélt események borzalmas mivolta nem valamiféle e világon túli rettenetből fakad, hanem magában az emberi természetben gyökerezik. És bár a dramaturgia megfelelő pontján előkerül a balta (és vér is folyik addigra jócskán), slasher-horrornak sem mondanám. Ha valamilyen címkével mindenképpen el kellene látni, akkor a legmegfelelőbb talán a lélektani horror megnevezés lenne. Az írónő nagy hangsúlyt fektet a karakterekre és a történet felépítésére, s rajtuk keresztül igyekszik elemi hatást gyakorolni az olvasóra. Ami – legalábbis az én esetemben – maradéktalanul sikerült is neki. A Vértestvérek nagyon durva és kompromisszumoktól mentes könyv, hatása hosszan tartó és fájdalmas.

A történet a 80-as évek elején játszódik az Egyesült Államokban. Pontos évszám ugyan nem szerepel a regényben, de a popkulturális (elsősorban zenei és filmes) utalások nyilvánvalóvá teszik a történelmi kontextust. A The Cure zenekarnak a könyvben fontos szerepet játszó A Forest című dala ugyanúgy 1980-as, mint Stanley Kubrick ugyancsak referenciapontként kezelt filmje, a The Shining.

Az események középpontjában egy nem mindennapi család áll, a – zömében – pszichopata sorozatgyilkosokból álló Morrowék. A fő nézőpontkarakter a család legkisebb gyermeke, Michael. Olvasás közben elsősorban az ő érzéseivel és gondolataival szembesülünk (nem mondom, hogy vele azonosulunk, mert olvasója válogatja, hogy ki mennyire képes azonosulni vele). A cselekmény – amelyről nem szeretnék sokat elárulni, mert itt minden apró részletnek jelentősége van – lassan halad előre, miközben időnként flashback-szerű részek szakítják meg, amelyek egyes múltbeli eseményekről lebbentik fel a fátylat. Ahogyan lépésről lépésre tárulnak fel előttünk a sötétebbnél sötétebb részletek, úgy válik egyre nehezebbé az előrelapozás is (nem mintha az olvasás szándékolt lassításával halogathatnánk a véget). Egy idő után már nem lehet kétségünk afelől, hogy milyen végkifejlet felé haladunk. Mindezt pedig a szerző egy olyan fináléval fejeli meg, amely porrá zúzza maradék illúziónkat is.

A könyvben – a műfaji elvárásoknak megfelelően – akad néhány gyomorforgató jelenet, ezek azonban sehol sem tűnnek öncélúnak. A Vértestvérek narrációja a legkevésbé sem hatásvadász. Úgy látszik, Ania Ahlborn nagyon jól tudja, hogy az ilyen esetekben a kívánt hatást éppen a távolságtartó elbeszélésmóddal lehet elérni. Az elbeszélésmóddal függ össze a tanulság elmaradása is. A szerző nem moralizál, nem vádol és nem ment fel senkit; egyszerűen csak mesél. Meséje azonban messze túlmutat azon, ami a cselekmény révén körvonalazódik (hogy gonosz emberek gonosz dolgokat művelnek), és magának a létezésnek az ürességével szembesít, amikor a legbiztonságosabbnak hitt környezetünket (a családot és az otthont) fosztja meg bensőséges és óvó jellegétől. A magányos ház és az erdő a horrorműfaj tipikusan gonosz helyszínei, olyan helyek, ahol bármi megtörténhet velünk. A Vértestvérekben sincs ez másképp, azzal a kiegészítéssel, hogy itt egyáltalán nincs olyan hely, ahol a szereplők (és az olvasó) biztonságra lelnének. (Keserű József)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Keresztek kereszttüzében

greyjoy 2016.11.02. 21:26

 

unnamed_8.jpgC. J. Sansom: Egy bűnös siralmai

 

 

A fejemet ingattam. Az igazság az, hogy nem tudtam, Krisztus teste és vére vajon jelen van-e a misén, vagy sem, és nem is nagyon érdekelt. Azt viszont gonoszságnak véltem, hogy emiatt hétköznapi emberek rettegve éljék életüket.” Pedig Sansom Shardlake-sorozatának hatodik kötetében, az Egy bűnös siralmaiban a rettegés, a bizonytalanság a mindennapoknak éppúgy jellemzője, ahogy VIII. Henriknek a szeszély. Az ország hajóját hullámverés csapkodja minden oldalról, a legnagyobb fenyegetést mégis a kormányos jelenti, aki néha úgy fest, maga keres vagy kavar újabb örvényeket, vagy gyújtja lángra a vitorlát, ha a vihar már csitulni készül.

A hírhedt Tudor király uralkodásának utolsó évében járunk, amikor az önkényúr korlátlan hatalma végül saját testének és betegségének zátonyán feneklik meg. És ahogy körbenéz, minden oldalon ellenséget talál. Mi lesz Eduárd herceg öröksége? Egy nem csak kívülről, de belülről is lángoló ország? Hisz London éppúgy a konzervatívok és a radikálisok táborára oszlik, mint egész Anglia, ahhoz pedig, hogy az ember ropogó rőzse magasában egy máglyán találja magát elég annyi, hogy kétségbe vonja a már emlegetett „átlényegülést”, azaz, hogy a kenyér és a bor ténylegesen Krisztus testévé és vérévé változik a misén.

Matthew Shardlake jogász ilyen körülmények közt keveredik a legmagasabb politikai játszmákba, amikor az uralkodó hatodik felesége, Parr Katalin is veszélybe kerül: ellopják személyes, a protestantizmus szellemében íródott vallomását, az Egy bűnös siralmait, ami nem is annyira a tartalma miatt jelent halálos fenyegetést a királynéra, hanem azért, mert a férj nem tudott a kényes hittételeket is érintő irományról. Shardlake feladata lesz, hogy megpróbálja előkeríteni a Siralmakat, és hogy megmentse a már egyébként is célkeresztbe került Katalint a konzervatívok fenyegetésétől.

Sansom regényének újrateremtő, interart önreflexiói adják tényleges poétikai mélységét, melyek egyszersmind a kötet műfaji jegyeinek visszatükröződéseiként is értelmezhetők. A mű számos pontján rémlenek fel különböző portrék és falfestmények, amelyek egyrészt megragadják a történelem egy apró szegmensét, magukba sűrítve annak valamilyen állapotát, másrészt – jellemzően a megrendelő szándékának megfelelően – sokszor idealizálják is önnön tárgyukat. Tehát megragadnak egy, már az elkészülésük pillanatában is elmúlt állapotot, és azt sem a valóságnak megfelelően teszik, annak csak egy variánsát adják. S amit elmondtunk a festményekről, az érvényes a történelmi regényre is, hiszen az ismert történelmi események köré szőtt kitérők révén mindig a múlt egy – nem mellesleg érvényes – variánsa teremtődik meg, mivel azt sem támogató, sem cáfoló történelmi feljegyzés nem áll a rendelkezésünkre. Mindez a művészet érdeme is egyben: nem másol, de újat teremt.

Sansom „festményeinek” poétikai értékét az adja, hogy egy mára már meg nem tekinthető palota – a Whitehall; 1698-ban égett le – falára készültek, s csak másodlagos másolatokról ismerjük őket. Tudunk hát Holbein munkájáról, tudjuk hol állt, sőt, a másolatok révén jórészt azzal is tisztában vagyunk, hogyan festett. De a festményeket maradéktalan valójukban nem ismerjük – ahogy a múltat magát sem. Sansom tehát az irodalom biztosította eszköztár által újrateremti a múlt bizonyos szegmenseit, úgy, hogy azok bár kétségkívül csak variánsok, mégis cáfolhatatlan érvényűek. Ráadásként, az irodalom médiuma révén a kép az egyes olvasókban is újrateremtődik, a meglévő (szöveg)keretek mentén, esetleg tovább élesítve a Holbein alkotásairól készített másolatok adta minta szerint. Mindazonáltal a denotátum már fel nem kereshető, csak konnotatív módozatai élnek. És Sansom regénye révén bennünk újabb festmény- s egyszersmind történelemvariánsok készülnek, olvasónként, de mindig érvényesen, végtelenül. (Baka L. Patrik)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

„Csak szellemében élhet örökké az ember”

greyjoy 2016.11.02. 12:52

unnamed_3.jpgJordi Llobregat: Vesalius titka

 

Alighanem jól látja Benyovszky Krisztián Bevezetés a krimi olvasásába (2007) c. alapvető könyvében (a történelmi krimikről értekezvén), hogy „Amennyiben a regényekben a történelemi vonatkozások aprólékos kidolgozása figyelhető meg, akkor ez a külső vonatkozásokra összpontosító, a kritikai kultúrakutatás, a mikrotörténetírás, az életmódtörténet vagy az eszmetörténet felőli megközelítést irányozhat elő.” (152. old.) Majd így folytatja: „Amennyiben viszont a szerző a korabeli nyomozás munkáját igyekszik az előtérbe állítani, poétikai és történeti interpretációk előtt egyaránt utat nyithat: a mű vizsgálható mind a detektívtörténet poétikája (konstans szerepkörei, narratív fogásai), mind pedig a kriminalisztika története szempontjából.” (153. old.)

Ha ennek a releváns kettősségnek a fényében közelítünk Jordi Llobregat Vesalius titka c. regényéhez, érdekes tapasztalatra juthatunk. A sorozatgyilkos utáni nyomozás története Barcelonában játszódik, de a város és a kor (1888-ban járunk) megrajzolása nem válik útikönyvbe illő, vagy a realista regényekből ismert külsődleges leírásokká. Nem baj, mert az előtér és a háttér váltakoztatása szempontjából finoman egyensúlyoz a nélkülözhetetlen és a nélkülözhető információk adagolása között. Ugyanakkor a város olyan szegleteire koncentrál, melyek bizonyos értelemben „láthatatlanok”, de legalábbis titokzatosak.

Másfelől a nyomozás természete az oknyomozó újságírás, az olvasás és a szakterületi kompetencia ötvözete (az egyik megtett nyomozó újságíró, a másik nyelvész, a harmadik orvostanhallgató), ami éppen szembe megy a hivatalos nyomozással. Az önjelölt detektívek pedig azért képesek eljutni a gyilkoshoz, mert – a thrillerekre jellemző módon – személyesen is belekeverednek az események láncolatába (bizonyos értelemben mindhárman áldozatokká is válnak). A logikai feltárást emellett Vesalius anatómiai ábrái és leírásai egészítik ki, ami megkettőzi a nyomozás célját: a gyilkos személye mellett Vesalius titkos hagyatékára terelődik a figyelem (mely egyszerre nyelvi és a vizuális médium).

A fenti kettősségnek a visszafogott kezelése, párhuzamos futtatása eredményezi, hogy a regény innen nézve nyitottá válik más alzsánerek felé is. A mű például úgy is olvasható, mint amely a mottójában szereplő Vesalius-idézethez készített kommentár. „Csak szellemében élhet örökké az ember” – ám a történet másodlagos hajtómotorja éppen az, hogy ez a visszájára forduljon. Vagyis a fiktív tudománytörténet a – részben testi – „halhatatlanságra” helyezi a hangsúlyt, s ez a problematika rendkívüli módon emlékeztet minden idők egyik legfontosabb interkanonikus művére. A Vesalius-eljárás utáni nyomozás elvezet a gyilkoshoz, de egy képen keresztül kivezet a mű világából, hogy egy megkerülhetetlen előzményt villantson fel. Elektromosság és halhatatlanság kapcsolata ugyanis nem nagyon eredményezhet mást, mint a Frankensteint. Llobregat alkotása azonban ügyesen kikerüli ezt a redukciót is. A feltámasztás elmarad… (H. Nagy Péter)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Beszámoló az MA PKK ötödik szimpóziumáról

greyjoy 2016.10.23. 17:25

 

2016. október 21-én (pénteken) szokásos helyén (a Selye János Egyetem Tanárképző Karának 506-os termében) tartotta meg az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport ötödik szimpóziumát, melyen a kutatócsoport tagjai a popkultúra-kutatás újabb eredményeit tárták elénk.

A délután Benyovszky Krisztián A popkultúra-kutatás közép-európai irányai (attitűdök, műfajok, módszerek) című előadásával kezdődött, melyben a címben említett popkultúra-kutatás négy szempontjával ismertetett meg bennünket, mégpedig a résztvevői, archiváló, szociokulturális és pedagógiai perspektívával.

img_20161021_134816_1.jpg

A résztvevői perspektíva, mint megtudhattuk, a legismertebb a négy közül, mely, mint tudományos igényű foglalkozás a belső nézőpontra helyezi a hangsúlyt. Ennél a szempontrendszernél fontos az élményszerű reflektálás, a személyes érintettség és „függőség” felvállalása, valamint a műközpontúság. Műfajok tekintetében műfajkritikákban és esszékben jelenik meg ez a fajta szemszög. Példaként Benyovszky Krisztián Tomáš Horváth detektívtörténet-elemző művét (Tajomstvo a vražda), illetve Antonin K. K. Kudláč Literatúra přes palubu című munkáját hozta föl, melyben a hangsúly a nyelvi stilisztikára, illetőleg a szerkezeti sajátosságokra helyeződik. Ide tartoznak az MA PKK kutatói által is jegyzett Parazita-könyvek egyes darabjai is.

A következő, az archiváló perspektíva fő célja a leletmentés, az adatrendezés, jellemzői a tényszerűség és a leírás, ezen kívül elmondható, hogy az ebbe a kategóriába sorolandó művek mind tájékoztató jellegűek. Ez a perspektíva főként bibliográfiai jegyzékekben, katalógusokban, lexikonokban, szótárakban jelenik meg. Magyar viszonylatban a Grób László által szerkesztett A magyar ponyva képes bibliográfiája 1, 2, 3 című kötetek hozhatóak fel, melyek az adatokon kívül régi borítókat is tartalmaznak. Ilyen jellegű könyvek azonban magyar nyelven ritkaságszámba mennek, nem úgy a lengyeleknél vagy a szlovákoknál. Míg az utóbbiaknál a POPCORN című lap, a lengyeleknél a Literatura i kultúra popularna vagy az Esensja folyóiratok említhetők.

A szociokulturális perspektívában a külső megfigyelő pozíciója a fontos, a súlypontok az ideológiai befolyásoltságra, a gondolkodásformákra és az értékrendszerekre helyeződnek, s a művek ennél a kategóriánál csak mint indikátorok, lenyomatok szerepelnek, ennél a kategóriánál az élményszerűségnek nem jut sok tér. Példaként említette Benyovszky a Populární kultúra v českém prostoru című kötetet, mely a Comparative Hungarian Cultural Studies című irányadónak is tekinthető monográfia értékelésével zárul.

A negyedik, s egyben Benyovszky Krisztián által utolsóként elemzett perspektíva a pedagógiai, melynek feladata, hogy a popkultúráról úgy értekezzen, hogy közben tekintettel legyen az irodalomoktatás kérdéseire is. Ez a perspektíva tehát egy oktatás- és nevelésközpontú megközelítés, melyben a fiatalok kultúrájára helyeződik a hangsúly, amivel a tanároknak foglalkozniuk kell. Magyar nyelvű példára Arató László tanulmánya, a Populáris regiszter az irodalomoktatásban, illetve Báthory Kinga: Zombik az irodalomórán ‒ a populáris kultúra létjoga a tanításban című írása említődött meg.

img_20161021_142436.jpg

Baka L. Patrik A szlovákiai magyar irodalomtanítás legújabb perspektívái, avagy a spekulatív fikció lehetséges szerepe az oktatásban című dinamikus előadásának elején informált minket arról, hogy a szlovákiai magyar iskolákban 2015 szeptemberétől lépett érvénybe a revideált oktatási program, mely az irodalomtanítást radikálisan új lehetőségek mentén teszi kibontakoztathatóvá. Megtudtuk, hogy a 2012-es, mindmáig érvényben lévő magyarországi Nemzeti Alaptanterv (NAT) a 2015 szeptemberéig hatályos szlovákiai Állami Művelődési Programmal (ÁMP) együtt nyomatékosan közölte, mely művek is azok, amelyekkel az irodalomórákon feltétlenül foglalkozni kell, s ezekből olyan sok akadt, hogy lehetetlenség volt követni a tanterveket, ráadásul kortárs szövegek már bele sem fértek abba. Ezek után meghökkentő adatokkal sokkolt minket, megtudtuk ugyanis, hogy a tananyagtartalom az ÁMP esetében 1997 óta nem változott. Baka L. Patrik megismertetett minket a 2015-ös revideált szlovákiai magyar oktatási programmal, amely nagyobb teret ad a tanároknak, hiszen az új oktatási program nem évfolyamokra, hanem szintekre helyezi tananyagát, így a kronologikus szempont szerinti tanítás is elvethető, s ezáltal a középiskolát nem kellene Homérosz műveivel kezdeni, melyek a legkomplexebb és legnehezebben olvasható művek közé tartoznak a középiskolai olvasmányok közül. Az új kötelező olvasmányi lista a gimnáziumi négy évre 20 lírai, 6 epikai, 3 drámai és 5 világirodalmi alkotást irányoz elő. A diákok igényeihez való igazodás fontos, s mint különböző felmérésekből kiderült, a középiskolás korú olvasóközönséget a populáris irodalmi művek sokkal jobban megmozgatják, mint az irodalomórán átvett szépirodalmi anyagok. Baka L. azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a populáris irodalom felé való nyitás nem jelenti azt, hogy végképp szakítani kellene a klasszikus, eddig tanított művekkel; épp ellenkezőleg, a populáris irodalmi alkotásokkal lehetne megtenni az első lépést a hozzájuk vezető rögös úton. Több, magyarul megjelent szöveget ismerünk már, mely a populáris irodalom műveinek oktatásával foglalkozik, ilyenek például a következő írások: H. Nagy Péter: Mire jó a popkultúra, avagy hogyan oktatható a tudományos gondolkodás bölcsészeknek, Deisler Szilvia: Meteorológia az irodalomórán, Hegedűs Norbert: A populáris irodalom tanításának lehetőségei a közoktatásban vagy épp Keserű József: Hogyan olvassunk rémtörténeteket? című írása. Az előadás végén Baka L. Patrik saját projektjét mutatta be, melynek frappánsan a ,,doboztankönyvek” címet adta. Felhívta az egyetemi katedrák és kutatócsoportok nyílt szellemiségű tagjainak figyelmét különböző doboztankönyv-fejezetek készítésére, amivel modernizálhatják és dinamizálhatják irodalomoktatásunk állóvizét. Az ilyen anyagok, mivel könnyen emészthetőek és gyorsan feldolgozhatóak, s nem is csak a tanár felkészülését könnytik meg, de sokrétű feladataik révén dinamizálják is a tanórát, az eleve túlterhelt pedagógusok számára is szimpatikussá válhatnak; feltételezhetően nyitnának feléjük. Előadása e ponton tehát felhívássá vált, minden, a téma iránt nem érdektelen szakember felé.

 

A kávészünet után L. Varga Péter Teokrácia helyett (Damon Lindelof ‒ Tom Perrotta: The Leftovers) című előadásával folytatódott a délután. A The Leftovers vagy magyarul A hátrahagyottak az HBO háromévados sorozata, mely Tom Perrotta könyvéből készült, ám L. Varga Péter szerint a film valószínűleg színvonalasabbra sikeredett, mint papírformájú testvére, melyben az alapprobléma a következő: egy október 14-ei napon a Föld lakosságának 2%-a megmagyarázhatatlan módon eltűnik. A kérdés az, mi lesz a hátrahagyottakkal. Kétféle nézőpont felől közelít a film. Az egyik, egy erősen vallásos szemszög, melyben a bibliai elragadtatással vonják párhuzamba az eltűnéseket, ám az angol departure szóval ellentétben a magyar elragadtatás fordítás még egy adag erőszakot is sűrít a jelentésbe. A tudományos nézet kulcsfigurái a sorozatban szereplő tudósok, akik különböző összeesküvés-elméleteket képzelnek az eltűnésekbe. Míg az első évad melankolikus zongorával kísért főcímdala alatt a bibliai elragadtatás különböző képkockáit látjuk, addig a második évad egy vidám country dallal kezdődik, mely alatt olyan képek futnak, amelyekről emberek hiányoznak, s csupán az árnyékuk „ragadt” a vásznon. Ezen képek okán kerülhetett szóba a Foucault által definiált heterotípia fogalma, mely olyan tereket jelent, amelyek irreálisak, nem létezőek, megfosztódnak bennük a viszonyok, melyek azokat terekké tennék, de emellett érintkezhetnek terekkel. Foucault szerint a heterotípia több teret is ütköztethet egy helyszínen (erre jó példák a perzsa kertek, melyeknek négy sarka a világ négy sarkát jelöli, s a középen elhelyezett szökőkút pedig a világ köldökét). L. Varga Péter megemlítette még az eltűnések kapcsán az axis mundi fogalmát is, vagyis az olyan teret, melyben csodaszerűen történnek furcsa dolgok – ez a fogalom a foucault-i heterokrómiával vonható párhuzamba.

img_20161021_162433.jpg

Ezek után Zolczer Péter Ergo Proxy: A filozófia és a sci-fi fúziója egy animében című előadása következett. Mindjárt az előadás kezdetén megtudhattuk, hogy az Ergo Proxy egy 2006-os anime, 23 részből áll, a részek 25 percesek, s a sci-fi valamint a cyberpunk atmoszféra jelenik meg benne. Disztópikus mű, melyben az emberek egy dómban, búra alatt élnek, mely bár belülről harmonikus és utópisztikus, a kinti világ depresszív, sötét. Az embereken kívül szerepelnek a sorozatban ún. Auto Reiv androidok, akiket társaságként, testőrökként vagy akár saját gyermekükként használnak az emberek, valamint a Proxyk, akik természetfeletti képességekkel bírnak, s testük olyan sejtekből épül fel, amik halhatatlanságot adnak nekik. Az anime egyik kulcsfontosságú karaktere Vincent Law, egy emigráns, aki teljes jogú polgár szeretne lenni. A filozófia sok helyütt felüti a fejét a sorozatban. Descartes Elmélkedések az első filozófiáról című művére például sokszor találunk utalásokat, azonban a legfontosabb utalás mind közül a ma már szállóigévé vált „gondolkodom, tehát vagyok” vagy latinul cogito ergo sum, ugyanis: 1. a cogito vírus támadja meg az androidokat, aminek hatására öntudatukra ébrednek, 2. Ergo Proxy a „gondolkodom, tehát vagyok” helyett „gondolkodom, tehát vagy” változattal utal Vincentnek saját magára, mint Vincent alteregójára. Descartes-on kívül több jeles filozófust is játékba hoz az anime, úgymint Kierkegaard és az egzisztencializmus (mindent, amivel definiálhatjuk magunkat, megelőzi a létezés, vö. Vincent csukott szemei), Platón és az anamnézis (a tudás nem abból áll, hogy megismerjem magam, hanem az újra megismerésből, vö. Vincent és Ergo Proxy), de utalásokat találhatunk Michelangelóra is (élő szobrok) vagy épp a gnoszticizmusra (Démiurgosz és Monad, mint a materialista világ és a spirituális világ urai egy-egy szereplőként vannak jelen a műben), sőt, még a Mátrix-filozófia is megtalálható a sorozatban, hiszen itt éppúgy szimulált világról beszélhetünk.

1111.jpg

Sánta Szilárd Megosztás és ellenőrzés (Dave Eggers: A Kör) című előadásában a megfigyelés angol nyelvű változatából (survaillance) kiindulva járta körül a kérdéskört, boncolgatta, miképp veszik körül a kortárs társadalmat különböző megfigyelőrendszerek, melyek régebben csak a sci-fi világokban voltak elképzelhetőek. Sánta Szilárd előadásában is szóba került Foucault, itt épp a Felügyelet és büntetés című műve, mely a test politikai technológiájából indul ki. Sánta Szilárd szerint az új technológiákban a biometria az, amit párhuzamba vonhatunk Foucault művével. Az említett műben szó esik egy olyan meg nem valósuló panoptikumról, melynek közepéről átlátható lett volna az egész épületben/börtönben tartózkodók tevékenysége. Sánta Szilárd példaként említett több kiemelkedő filmet, melyekben megjelennek különböző megfigyelőrendszerek, ilyen például Alfred Hitchcock Hátsó ablaka, Ridley Scott Hazugságok hálója, Neil Blomkamp District 9 című filmje, Steven Spielberg Különvéleménye vagy épp David Fincher Pánikszobája. Ezek után rátért David Eggers könyvére, A Körre, melyben a fő kérdés nem más, mint hogy mi lenne akkor, ha teljes transzparencia lenne a világon, illetve, hogy hogyan néz ki a magánszféra a digitális korban, van-e menekülés ezelől?

Sz. Molnár Szilvia betegség okán nem tudott részt venni a szimpóziumon, az ő előadása, A populáris irodalom kritikája sajnos elmaradt. Ezúton is kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást.

mapop-prae-2016-10-21-2.jpg

A szimpózium után L. Varga Péter mint főszerkesztő, valamint H. Nagy Péter, a Prae című kultúratudományos lap szerkesztője mutatták be a kiadványt, mely még 1999-ben alakult, s először pusztán irodalmi célokat szolgált és töltött be, ám miután L. Varga Péter átvette a lapot, arculatváltás történt, s ma már kultúratudományos folyóiratként működik. A változások között szerepelt a nagy blokkok kisebbekre való cserélése, a kritikák közlésének elhagyása, valamint a populáris anyagok keverése szépirodalmi alkotásokról született szövegekkel. A változtatások az arculatfrissítésen kívül azon okból kifolyólag is történtek, hogy mutassanak valamit a kurrens nemzetközi trendekből is. Az utóbbi időkben különböző tematikus számai jelentek meg a folyóiratnak, volt már Lady Gaga-szám, Kittler-szám vagy épp a legutóbbi, a 2016/2-es Giger-szám, melyben az MA PKK három tagja, Németh S. Csilla, H. Nagy Péter és Baka L. Patrik is szerepelnek írásaikkal. (Vida Barbara)

 

Címkék: szimpózium

Szólj hozzá!

Bob Dylan irodalmi Nobel-díjához

greyjoy 2016.10.14. 11:17

unnamed_2_1.jpg

Alig jutok szóhoz. Óriási! Ez a döntés legalább annyira lelkesítő (és megható), mint amennyire sokak számára nyilván meglepő vagy egyenesen sokkoló. Bob Dylant aligha kell a Föld bármely pontján bemutatni, több mint ötven éve a popvilág egyik legkreatívabb alakjának tartjuk. Könyvek, filmek, zenei albumok sokasága, különféle hagyományok (blues, rock, jazz) jótékony keresztezése jellemzi eddigi életművét. Bob Dylan díja számomra azt jelenti – az amerikai költészeten belül elfoglalt pozíciójának elismerése mellett –, hogy az irodalom immáron csakis inter- és technomediális közegével együtt értékelendő, attól elválaszthatatlan teljesítmény (a dalszövegek esetében ez evidens). Másrészt a kánonok közti mozgások következtében végleg elbúcsúztatható az az identitáspolitikai eredetű ideológia, hogy a műfajokhoz már előzetesen értékrendszerek rendelhetők. Bob Dylan díja innen nézve az alternatív kánonok, a popkultúra és az ellenkultúra győzelme is. Sok-sok intézményben gondolják persze ma is azt, hogy az úgymond „könnyű műfajok”, a szórakoztatás nem férnek össze a kultúra „magasabb” dimenzióival. Dehogynem! Semmi különbség!

Többször írtam a Watchmen c. film elején felcsendülő híres Dylan-dalról, a The Times They Are A-Changin’-ről. Ha ezt újranézzük és -hallgatjuk, világossá válik, hogy miről van szó. Dylan – s ezt a képsorok ügyesen felerősítik – egyszerre képes az esztétikai ideológia lebontására és a kulturalitás kódjainak rendkívül szórakoztató újrahasznosítására, úgy, hogy közben mindvégig aktuális marad. Ez a távlat pedig arról is szól, hogy a minket körülvevő „szórakoztató”, „populáris” elem nemcsak magával ragadni képes, de villámgyorsan – és ez esetben profi módon – reagál a világunkat érintő hatásokra. Dylan innen nézve is remek alkotó, ráadásul úgy naprakész, hogy maga is változik, s ez szintén fontos eleme a szövegeinek, fellépéseinek. Dylan egyébként kedveli a káoszt, és én ezt nagyon kedvelem benne. Most fel van adva a lecke: a Nobel-díj rendet visz a káoszba? Mi is lenne az, amit irodalmi értéknek nevezünk? Remélem, Dylan nem kezd bele egy realista nagyregénybe, hanem folytatja azt az utat, amelynek éppen a fentiek miatt nem látható be a vége, és amelyben az irodalmi Nobel-díj is – nem leértékelés! – csak egy köztes fázis lehet. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a következő Bob Dylan-dalra… (H. Nagy Péter)

 

Címkék: Nobel-díj Bob Dylan

Szólj hozzá!

Max Gladstone: Nagyrészt halott

greyjoy 2016.10.06. 20:00

 

Komolyan úgy gondolta, hogy természetes okok következtében halt meg?

Különös időket élünk.

Az elmúlt évtizedben hatszor kellett kibővítenünk a »természetes« szó jelentését.

 

unnamed_2.jpgMax Gladstone már a könyv belső hátlapján ironizál, hiszen a szokásos életrajzi adatokon túl megtudjuk róla, hogy „összetört egy biciklit Angkovartban és ledobta magáról egy ló Mongóliában.” A regényben elejtett hasonló poénok nagyot tudnak ütni, ha figyelmesen olvasunk. A könyv egyébként is igényes, tapasztalt olvasót kíván, aki az íróval együtt gondolkodik; e nélkül úgy éreznénk magunkat, mint akit újra és újra félre akarnak vezetni.

„Túl sok részletből kell összeállítanunk a képet” ‒ mondja az egyik szereplő a történet derekánál, s az olvasó maga is úgy érzi egyes részeknél, mintha New York túldíszített karácsonyfáján kellene megkeresnie egy meghibásodott égőt, amit a több ezer másik tökéletesen eltakar. Az izgalmas keresés töménytelen akciójelenettel dúsul, ami aztán egy százoldalas végjátékban teljesedik ki.

Az elbeszélő több szereplő útját követi párhuzamosan. Bár a regénybeli idő néhány nap, annyi minden történik ezalatt a karakterekkel, hogy megkérdőjeleződik, vajon ebben a világban is csak huszonnégy órából áll-e egy nap. Továbbá a gyakori nézőpontváltások is kinyújtják az időt. A végjátékban aztán a nézőpontváltásokat az író profin szabja egyre rövidebbé a feszültség fokozása érdekében.

A történet egyedi hangulatát a sokféle mágikus lény adja, melyek elsőre úgy hathatnak, mintha különböző történetekből mazsolázta volna ki őket az író, s szórta volna őket a mi világunkba. Így kapjuk meg azt a metropoliszt, amelyben istenek, a Tudást birtokló Mesterek, vámpírok, kocsis nélküli lovas fogatok, vízköpők, Justiciát szolgáló Feketeruhások az író bravúros összegyúrása során tökéletesen megférnek egymás mellett.

Gladstone világában a pénznek nincs értéke, helyette a szerződéseket éppúgy a lélekenergia köti, mint ahogy pénz helyett érmébe lehelt lélekanyag szolgál fizetőeszközül. Mint valami mágikus tőzsde működik a rendszer, s bankként az istenek. S mivel ilyen nagy szerepet tulajdonítanak a szabályoknak és azok betartásának, természetes, hogy vannak, akik megpróbálják ezeket kikerülni, még a korrupció is felüti a fejét egy-egy oldalon.

A Tudás a regényben nem mást jelent, mint tanult mágiát. Halandók, akiknek tehetségük van a Tudáshoz, az égbe nyúló Titkos Iskolában szerezhetik meg diplomájukat, s válhatnak Mesterekké, Mesternőkké ‒ ez által istenekhez hasonlóan bírnak a varázslással. A könyv a mágiát a jogrendszer bonyolult hálózatán keresztül értelmezi. Az istenek szerződéseket kötnek a halandókkal, szeretetért, tiszteletért és hitért cserébe hatalmat ruháznak át rájuk.

Az istenek éppúgy meg tudnak halni, mint az emberek, azonban halálukkal nagy csapást mérnek a földre. Egy halott istentől kapott erő, energia, vagy esetünkben a Kos Tűzistentől kapott hő csak a holdtölte végéig látja el a várost, aztán elveszik. Kos halálának felderítésébe, a Tűzisten feltámasztásába az egyik legnevesebb máguscéget is bevonják. Tara Abernathyt bízzák meg az ügy kiderítésével, s így a legtöbb figyelmet neki szenteli az író. Az ő karaktere a legkimunkáltabb, a többiek hozzá képest csak a cselekmény előbbre viteléhez statisztálnak, így ezen karakterekhez az olvasó nem kötődik érzelmileg. Tudjuk azonban, hogy az író már a sorozat következő részén dolgozik, s így a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a mellékszereplők története is részletesebben kifejtődjék.

Max Gladstone epikus fantasy sorozatának első része úgy hat az olvasóra, mint a regénybeli emberekre a vámpírharapás, drogként, függőséget okozva, amellyel szívesen adagolnánk túl magunkat. (Vida Barbara)

 

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!