Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Karen Dionne: A lápkirály lánya

greyjoy 2018.01.15. 11:36

dionne.jpgViszonylag gyakori téma az irodalom berkeiben az emberrablás. Az ilyen nehéz helyzetet az olvasók számára élvezetes újszerűséggel ábrázoló könyvek sorába, J. Fowles Lepkegyűjtője, S. King Tortúrája és Emma Donoghue A szobája mellé bátran odasorolható a Karen Dionne tollából született A lápkirály lánya is.

Ez a regény már a történet és a karakterek szintjén sem hagy bennünket elveszni az unalom ingoványában. Az eseményeket a főhős, Helena elbeszéléséből ismerjük meg, aki immár felnőtt nőként, kétgyermekes anyaként vadászni indul... De nem ám szarvasra vagy medvére! Börtönből megszökött édesapja után indít hősünk egyszemélyes hajtóvadászatot, miközben visszaemlékezések sorából tudjuk meg, milyen volt számára a mocsárvidéken felcseperedni egy öntudatos, bár pszichopata karakterjegyeket mutató indián és egy fogva tartott nő gyermekeként; milyen volt a társadalomtól, a modern világtól elzártan, lassan tudatosítani, hogy anyja nem önként választotta a mocsári kunyhó kínálta viszontagságos életet. Amellett, hogy az obzsibve indiánok kultúrájáról és a lápvidéki életről is megtudhatunk számos érdekességet, véleményem szerint ennek a műnek a valódi ereje másban rejlik. Ám ehhez mélyebbre kell merülnünk a lélek bugyraiba...

Majdnem minden fejezet elején van egy rövid idézet Hans Christian Andersen azonos című meséjéből, melynek alapja az emberekben tomboló kettősség harca. Helenában is ellentétek tépázzák egymást: Az apja iránt érzett, gyermekkorában gyökeredző csodálata és mostani dühös félelme, a jelenje boldog, de szabályok közé szorított családi idillje és múltja vad szabadsága, régi és jelenkori értékrendjének párbaja zajlik a vadászatra induló nőben. Lehet jó egy szörnyeteg leánya?

Fizikai és lelki síkon dúl a küzdelem a lápkirály veszedelmes birodalmában. Határozottan élvezetes és izgalmas dolog elkísérni a főhőst vadászatára, de vigyázat! Ahogy a makacs, mocsári sár ragad az ember bakancsára, úgy tapadhatnak a regény hatására az elménkbe sötét gondolatok nevelésről, emberi természetről és arról, milyen kavargón instabil a jó és a rossz határa.  (Lomboš Kornélia)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Arachnofóbiások előnyben! 

greyjoy 2018.01.14. 08:47

boone.jpgEzekiel Boone: Kirajzás

Az invázió típusú horrortörténetek írói sosem féltek az állatvilág erejét mozgósítani az emberiség ellen. Az ilyen kategóriába sorolható könyvek és filmek világában cápák, medúzák, madarak, patkányok, vérnyulak és darazsak is tizedelték már a népet. Ezekiel Boone pókokat csalt elő a perui őserdő mélyéről, a múlt ködében megkövesedett tojások belsejéből, hogy a szereplők megrázó élményei útján figyelhessük meg pusztító portyázásukat. Milliomos gyomrából előtörő pókáradat, kocogó hölgyet elnyelő nyolclábúakból álló hullámok, tudós gyomrát behálózó anyapók véres vacsorázása is ennek a regénynek az iszonyrepertoárját képezi. Azoknak, akiknek ilyen jelenetektől kedve szottyan az olvasáshoz, csak ajánlani tudom ezt a regényt.

Azonban azok, akik a rémségek mögötti folyamatok értelmezésében lelnek valódi élvezetet, ők sem maradnak szórakozás nélkül. Megfigyelhető a támadók pókokhoz méltóan ravasz, hálózatosan fondorlatos haladása kontinenseken át. Emellett az olvasók betekintést nyerhetnek a politikai bonyodalmakba az emberek védelmében tett óvintézkedések kapcsán, valamint a műben ábrázolt pókrajzás ok-okozatainak tudományos alapú kutatásából is izgalmakkal kecsegtető információkat rejt ez a regény. Kit ne érdekelne egy a méheket, hangyákat és termeszeket is megszégyenítő kiválósággal szervezett póktársadalom rendszere és szinte már katonai profizmussal jellemezhető inváziója egy pókrajongó tudós szemszögéből?

 Ez a regény, kissé lapos, katasztrófafilmek világában már régi ismerősöknek számító karakterei (a mániákus tudós, a kislányát féltő, elvált rendőr, az elszánt újságíró, a világvégétől tartó nyakas civil és a gazdag szociális réteghez tartozó egyének) ellenére, számos nézőpontváltással dinamikussá tett történetszövésével, rémisztő jelenetei terén alkalmazott gyomorforgató részletességével és a leírt események globális hatósugarú szerteágazódásával garantáltan behálózza az embert. (Lomboš Kornélia)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Viking mesék

greyjoy 2018.01.13. 17:16

gaiman_eszaki_mitologia.jpg

Neil Gaiman: Északi mitológia

G. Beke Margit Északi istenek c. kötete óta nem találkoztam a könyvesboltjaink polcain olyan alkotással, amely nem a mitológia tankönyvek száraz, tárgyilagosan leltárszerű stílusában tárgyalta volna a viking istenek fagyosan mesés világát. Nem csoda hát, hogy amikor értesültem róla, hogy Neil Gaiman feldolgozásában válnak olvashatóvá az északi mítoszok, nagyon megörültem. A könyv elolvasása után kezdeti lelkesedésemből csupán egy félmosollyal tarkított biccentés maradt.

A helyzet az, hogy fejben már elképzeltem, milyen jól illik majd Gaiman lírikusan simulékony stílusa és pajkosan kreatív fordulatok prezentálásával ügyesen bánó mesemondói vénája az északi mitológia történetvilágához. Árnyalatokat, nem zavaróan torzító, de a meglévő alaptörténeteket szépen elmélyítő részletgazdagításra számítottam, de mást kaptam. Az író olyan óvatos finomsággal nyúlt a történetekhez, hogy a bevezetés szövegén kívül a könyvben teljesen elveszett, sőt alig volt jelen a megszokott gaimani nyelv- és történethullámzás. Tehát, ha valaki az író megszokott stílusában szeretne olvasni valamit, akkor ez nem az a könyv.

Azonban tény, hogy ha érdekel valakit az északi mitológia, akkor ebből a kicsiny könyvből megismerheti a viking istenek otthonát, a világfa mellett családfájukat is (különös tekintettel Loki rémületes, ám hasznos gyermekeire), kedvenc tárgyaik és a költészet eredetét, legemlékezetesebb kalandjaikat és világuk vesztének jóslatát. Korrekt, letisztult stílusban újraírt történetek útján gazdagodhat a befogadók képzeletének világa az északi mitológia kincseivel. Az, hogy Gaiman kihasználta ismertségét arra, hogy neve cégére alatt terjessze a régi idők szépségeit, szerintem dicséretes dolog. (Lomboš Kornélia)

 

Címkék: agave Neil Gaiman

Szólj hozzá!

Időpoén

greyjoy 2018.01.04. 19:45

mastai.jpgKezdjük egy laza példával a filmkultúra területéről. A Men in Black-produkciók sok-sok sziporkázó ötlettel gazdagították a science fiction repertoárját. A mérettartományokkal való játék (pl. minigalaxis egy macska nyakörvén, civilizáció egy szekrényben), a különféle intelligens fajok keveredése New Yorkban (a popsztárok mint idegenek: Elvistől kezdve Michael Jacksonon át Lady Gagáig) megannyi poénra adott alkalmat.

A széria harmadik darabja mindemellett időutazásos történet: J ügynöknek (Will Smith) egy időhurok kialakulása következtében vissza kell mennie a múltba, hogy megmentse K ügynököt (Tommy Lee Jones, illetve Josh Brolin) és a világot. Az akció természetesen sikerrel zárul, s amikor J visszatér a jelenbe, a médiatér feltöltődik: a New York-i jelenet alatt Jay-Z Empire State of Mind c. slágerének az a részlete szól, amelyet Alicia Keys énekel az említett városról (remekül passzol a szituhoz).

A popkult kezelése mellett van itt még valami, amiért a filmet felidéztük. J küldetésének sikerét ugyanis nagyban befolyásolja egy idegen, Griffin (Michael Stuhlbarg), akinek elképesztő tulajdonságai vannak. Ezek közül is a legfigyelemreméltóbb, hogy ez a lény egyszerre érzékeli a jövő lehetséges kimeneteit. Vagyis úgy él, hogy látja az elágazási pontokból születő alternatívákat. Griffin tehát tudja, amit a kvantummechanikával felvértezett science fiction a 20. század folyamán elsajátított: az események minden lehetséges variációjához egy új történelem tartozik.

Lényegében ez az alapötlet működteti Elan Mastai Felbolydult napjaink c. regényét is, melyben az időutazások következtében egy olyan karakter jön létre, akinek tudatában egymásra rajzolódnak és megőrződnek a lehetséges idővonalak. A saját változataiból álló személyiség kalandja szubjektum- és lételméleti kérdéseket vet föl, de ezeket a mű polimodális közegben (ironikus és tragikus szólamok vegyítésével) tálalja, s teszi hallatlanul élvezetessé.

Van abban valami, ha abból indulunk ki, hogy az időutazásról való beszéd nem nélkülözheti a humort. Még Stephen Hawking és Kip Thorne is eljátszott párszor az időutazásból fakadó kérdések nevetésre ingerlő komponenseivel. Elan Mastai első – metafiktív – regénye ebből a kontextusból szemlélve megüti a mércét, ezért joggal hasonlítják a teljesítményt a néhai kiváló Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak c. mesterművéhez.

E sorok íróját akkor győzte meg erről a dolog végképp, amikor ezt olvasta a 99. oldalon: „Épp most lettem a történelem első időutazója, de nem igazán érzem még át a pillanat nagyságát, mert minden erőmmel azt próbálom megakadályozni, hogy 1965 padlójára hányjam 2016 reggelijét.” És ez csak a kezdet; az első széttartó és széthangzó elágazás. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave Elan Mastai

Szólj hozzá!

Ania Ahlborn: És bebújt az ördög

greyjoy 2018.01.03. 16:46

es_bebujt_az_ordog_b1.jpgVan egy erdő. Van benne egy ház. A házban lakik egy szörny. Ez a szörny mindenféle élőlényekkel táplálkozik. Például gyerekekkel is.

Nem ismerős ez valahonnan?

De. Minden második horror ezt a sztorit meséli el.

Akkor miért érdekes ez a könyv?

Mert Ania Ahlborn mindezt hátborzongatóan tudja elmesélni.

Olvasás közben újra szembesültem azzal, hogy milyen piszok nehéz lehet horrort írni. Leginkább azért, mert bármerre lépsz, klisékbe üközöl. Mindenhol erdők, elhagyatott házak, szörnyek, zombik, gyerekgyilkosok stb. leskelődnek a gyanútlan a horroríróra. Ember legyen a talpán, aki nem esik bele valamelyik csapdába.

Ania Ahlborn második magyarul megjelent könyve ugyanazt a színvonalat hozta, mint az előző. Az írónő letisztult stílusa ezúttal is rabul ejtett már az első oldaltól kezdve. Felesleges kitérők és kompromisszumok nélkül vitt egyre mélyebbre a sötétségbe. A cselekmény ugyan kevésbé volt csavaros, mint a Vértestvérek esetében, de a feszültségteremtésre így sem lehetett panasz.

Az események két szálon futnak. Az egyikben megszületik a szörny. A másikban eltűnik egy fiú. A kettő közötti kapcsolat sokáig teljesen egyértelműnek tűnik. A regény zárlata azonban mindezt egy – nem teljesen váratlan – fordulattal elbizonytalanítja. Lehet, hogy a szörny csak Stevie fejében létezik (vagy inkább: ő maga a szörny)? Bizonyos jelek erre engednek következtetni. Például, hogy Rosamund és Otto története más betűtípussal íródott. (Talán így akarja a szöveg jelezni, hogy ezek az események egy másik síkon – Stevie képzeletének síkján – helyezkednek el.) De a helyzet mégsem ennyire egyértelmű, hiszen akkor mivel magyarázható Max Larsen halála... Szóval, van min agyalni olvasás után is.

Már a Vértestvérek olvasása során is az volt a benyomásom, hogy Ahlborn úgy tud kegyetlen történeteket írni, hogy közben végig azt érzed, mindez nem öncélú, hanem – a maga sajátosan torz módján – nagyon is emberi. Az írónő ezúttal (is) az egyik legfontosabb emberi kapcsolatot, az anya–fiú viszonyt állítja előtérbe. Három, egymástól eltérő, de alapjaiban nagyon hasonló duót látunk (Nicole–Stevie, Mandy–Jude, Rosamund–Otto), és a maga módján mindegyik történet ugyanabba az irányba mutat. Némileg leegyszerűsítve: lehet egy gyermek bármennyire szörny, az anyja számára sosem lesz az.

Sajnos kevés igazán színvonalas horror olvasható magyarul. Ezért is tartom lelkesítőnek, hogy az Agave Könyvek kortárs horrorregények kiadásába is belevágott. Az eddig kiadott Paul Tremblay, Nick Cutter és Ania Ahlborn regényei azt bizonyítják: van még potenciál a műfajban. (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Ajánló: Opus 2017/6

greyjoy 2017.12.06. 09:10

opus-51-borito-final.jpgAz Opus 2017/6-os számában a popkultúra-kutatáshoz kapcsolódóan a következő tanulmányok szerepelnek:

Baka L. Patrik: Keresztek kereszttüzében. C. J. Sansom: Egy bűnös siralmai

Keserű József: „Változtass a paradigmán!” Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiája

Molnár Bálint: Ellis-adaptációk

Plonický Tamás: Hajsza heroingőzben – a Trainspotting 2 kritikája

H. Nagy Péter: Hangrobbanások a mesterséges végtelenben: A Blade Runner(ek) érzéki tájai

 

Címkék: opus

Szólj hozzá!

A sci-fi és a jövő komplexitása

greyjoy 2017.12.03. 14:07

kim_stanley_robinson_2312.jpgKim Stanley Robinson 2312 című regénye a science fiction egyik legnagyobb pillanata. Többszöri újraolvasásra is hallatlanul jól működik. Sőt, a cselekményt megakasztó listák, kivonatok és úgynevezett kvantumséták funkciója az újraolvasás során érvényesül igazán; mivel a mozaik elemeinek rakosgatása a műegész tudatában és egyben halasztódó távlatában lesz igazán élvezetes.

A megszakítást jelentő szövegrészek fragmentumok, melyek optikai értelemben is átrendezik a regényfelületet: a listák szimpla kifejezéseket, a kivonatok szintaktikailag befejezetlen részleteket, a kvantumséták pedig pixelszerű, hézagos narratív elemeket tartalmaznak. Mindhárom a történet valamely konkrét komponensére utal, ily módon nyerhetők kontextusok például a földi történelem jövőbeli alakulásához. A belső utalásrendszer feltárása azonban csak a játék egyik része.

A 2312 szoros kapcsolatban van Kim Stanley Robinson több regényével is (ha nem az összessel). Több gondolatmenet szól az Aurora legfőbb dilemmájáról, a csillagközi utazás kivitelezhetőségéről és az emberi faj planetáris rögzítettségéről. Emellett számos utalás történik a regényben a különféle városkonstrukciók fényében New York (onnan nézve múltbéli) állapotára is, amely kellő részletességgel a szerző New York 2140 című alkotásában lesz kifejtve, és szolgál majd egy másik történet színhelyeként.

A külső utalások szempontjából pedig egy olyan művel létesít kapcsolatot a 2312, melynek koncepciója szintén a történet idejének egy korábbi korszakára vonatkozik. A 2312-ben jó párszor értesülünk arról, hogy az emberiség szétrajzásának egyik, a technológiai szingularitás utáni fázisa az Accelerando. A szituáció természetesen Charles Stross Accelerando című remek produkcióját idézi metonimikusan, nem identikus formában.

Az utalásháló felől szemlélve érdekes továbbá, hogy a 2312 ide vonatkozó passzusai a szóban forgó időszak hibáiról beszélnek. Ezzel összefüggésben szóba kerül egy, az emberiség történelmét befolyásoló, másik hibás tényező is, a Mars rapid terraformálása. Ez felidézheti Kim Stanley Robinson Mars-trilógiájának alapdilemmáját, a Mars lakhatóvá tételének technológiai processzusát és emberi hátterének dinamikáját. A kvabushumanoidok megjelenésének interplanetáris cselekménymintázata pedig visszautal a Stross-mű (és akár egy egész műfajtömb) poszthumanizmusára.

A felvillantott szövevény gazdagítja a 2312 megközelíthetőségét, növeli a komplexitást, de nem nélkülözhetetlen feltétele az olvasásnak. Kim Stanley Robinson hihetetlenül felkészült íróként magában a regényben is futtat olyan önreflexív szálakat, melyek kommentálják az események hozzáférhetőségét és az előzményeket. A szövegközi megkettőződések ily módon egy olyan többszólamúság részei lesznek, amely a történet bonyolítását akkor is érzékelhetővé teszi, ha az olvasó a 2312 világát önmagában érzékeli. Az eredmény így is rendkívül rétegzett marad.

A világ-, a karakter- és a nyelvépítés tehát egyaránt annak szolgálatában áll, hogy az olvasásban egy pillanatig se legyen üresjárat. A regény maximálisan tudatosítja, hogy a sci-fi nem redukálható egyetlen stratégiára, nem puszta reprodukció és nem is automatikus jelhasználat. Kim Stanley Robinson képes megújítani a sci-fi komplexitását és médiatechnikáját a kultúrtechnikai szöveg és az olvasás kreativitása felől. Ez azonban nem merül ki néhány ötlet szétírásában. Robinson – a „hosszú posztmodern” kontrasztjában – kinyitja a sci-fi-írásmódot a jövő felé. (H. Nagy Péter)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Kettős hontalanság: a Föld és a csillagok

greyjoy 2017.11.18. 11:52

kim_stanley_robinson.jpgA tudomány mai álláspontja, illetve a tudósok többsége szerint az emberiség jövője a világűrben van. A Föld a kimerülés jeleit mutatja (pl. globális felmelegedés, fajkihalás stb.), és ha ez így megy tovább, a helyzet könnyen tarthatatlanná válik. Az emberiségnek új bolygó után kell néznie. De ha túléljük is a közeljövőt, hosszabb távon mindenképpen számolni kell a Naprendszer és a Föld pusztulásával; bár ki tudja, lesz-e akkor (úgy négy és fél milliárd év múlva) egyáltalán emberi faj. Számos változata létezik a kihalásnak. Ám ha eljutunk odáig, a Nap utolsó fázisának idejébe, egyetlen esélyünk a világűr marad.

Sok-sok forgatókönyv szól arról a témáról, hogy miképpen, milyen technológiai háttérrel lehetséges az új haza keresése. Számos tudományos értekezés és regény foglalkozik a világűr emberi kolonializációjának lehetőségével, s ezek között optimisták és pesszimisták egyaránt akadnak. Kim Stanley Robinson Aurora című sci-fije feltétlenül kiemelkedik ebből a korpuszból (és kábé annyira megfontolt tudományos szempontból, mint a Csillagok között c. Nolan-film).

A regény egy többgenerációs csillaghajó útját követi nyomon a Tau Ceti életre alkalmas bolygójának Aurora nevű holdjához. A hajó a földi biomok és kultúrák rendszere, egy high tech kiborg, melynek MI-je a történet egyik elbeszélője, így egy nem emberi tényező, a hajó szemszögéből is láthatjuk az eseményeket. Oda és vissza. A küldetés során ugyanis az emberi faj szembekerül egy hallatlanul fontos problémával.

Az Aurorán a leszállóegységet megtizedeli egy helyi prion, a legénység kettészakad: egy része marad a célállomásnál, egy másik része azonban hazaindul. A szakadás azért következik be, mert az idegen környezet nem steril, így abszolút veszélyforrás a kívülről érkezők számára. Másrészt az emberi faj azzal szembesül az út során, hogy „Vannak olyan ökológiai, biológiai, szociológiai és pszichológiai nehézségek, amelyeket soha nem lehet ahhoz teljesen áthidalni, hogy ezt az elképzelést valóra váltsuk.”

A biológiai gondokat nem lehet megoldani, ezért egy ilyen expedíció kétszeresen is kudarcra van ítélve: a célbolygó biológiája és az embert meghatározó biológia miatt. A visszatérés ráadásul egy következő problémát is tartogat, hiszen az érkezők (pl. a hajón születettek) számára a Föld is idegen. (Ebből a szempontból fontos előzménye Robinson művének Lem Visszatérése.)

Bár a történet keretéül szolgáló vizes közeg oldani látszik ezt a dilemmát, valójában nincs más lehetőség, mint az „emberi” meghaladása. A hosszú távú űrkalandra talán csak a testtől elválasztott tudat lesz majd képes. Kérdés azonban, hogy ebben az esetben még „emberről” beszélhetünk-e egyáltalán. Kim Stanley Robinson tehát egy olyan „összemberi” küszöbhelyzetet ragad meg az Aurorában, amely az idő előrehaladtával egyre élesebben vetődik majd fel.

Másfelől ez a szituáció látensen azt is tartalmazza, hogy a poszthumán korszakban nem feltétlenül az űrutazás lehet az egyetlen megoldás. Egyelőre azonban itt érdemes megállnunk, hiszen az imént vázolt problémán már most el kell kezdenünk dolgozni. (Elmélkedni róla nem elég.) Talán még nincs késő. A világűr megér egy próbát. Hátha Robinson hősei tévednek. (H. Nagy Péter)

 

Szólj hozzá!

S. L. Grey: Az apartman

greyjoy 2017.10.27. 15:00

az_apartman.jpgNehéz lenne megmondani, hogy vajon mi motiválta Louis Greenberget és Sarah Lotzot (utóbbi nem teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen már két könyve – A Hármak és annak folytatása, A negyedik nap – is olvasható magyarul), amikor közös írói álnevet választottak. Biztos nem az, hogy a szürke és annak különböző árnyalatai ma menő színnek számítanak bizonyos körökben. A dél-afrikai írópáros ugyanis más műfajban utazik: horrorban.

És utaznak Az apartman című regényük főhősei is – ezúttal Párizsba, egy nem szokványos nászútra. A regény alapkonfliktusa, hogy Steph és Mark lakásába betörnek, s ugyan ők és gyermekük sértetlenek maradnak, a traumán mégsem tudnak túllépni. Steph azóta minden árnyékban betörőt sejt, Mark pedig önmagát vádolja azért, amiért nem tudta megvédeni az otthonát. Végül is arra jutnak, hogy a legjobb ilyenkor hosszabb időre kimozdulni otthonról. Az interneten találnak egy lakáscsereprogramot, amely lehetővé teszi számukra, hogy átmenetileg lakást cseréljenek az ott élő Petit-ékkel.

Ahogy azonban sejteni lehet, Petit-ék nem azok, akiknek kiadják magukat, a párizsi lakás pedig egyáltalán nem olyan, amilyennek az interneten leírták. Hanem gyakorlatilag egy rémálom.

A regény fejezetei váltakozva, hol Mark, hol Steph nézőpontjából mutatják be az eseményeket. Ez az egyszerű eljárás nagyon jól működik a regényben. Egyrészt a páros-páratlan fejezetek stilisztikai szempontból is különböznek egymástól, másrészt igazán izgalmas, ahogyan megtudjuk, mennyire másképp vélekedik Steph és Mark egy-egy helyzetről, valamint látjuk azt is, hogy mit gondolnak a másikról, illetve mit (milyen gondolatokat) rejtegetnek egymás elől. A nézőpontok váltakoztatásának és az ezzel járó folyamatos elbizonytalanításnak köszönhetően egy idő után mi sem lehetünk benne biztosak, hogy melyikük igazán megbízható. Mark úgy véli, hogy Steph túlreagálja a dolgokat, Steph szerint pedig Mark kezdi elveszíteni a talajt a lába alól.

A nagyrészt thriller-elemekkel operáló regény a végén vált át igazán horrorba. És – ahogy az gyakran lenni szokott – innentől kezd el meredeken zuhanni a színvonal. Korábban is voltak mozzanatok, amelyek némileg hiteltelenné tették a történetet: Markék a betörés után idegeneket engednek a házukba; nem ellenőrzik rendesen a célállomást (az interneten a lakásról csak egyetlen belső kép látható, korábbi ügyfelektől pedig nincsenek értékelések); elegendő pénz és működő bankkártya nélkül utaznak Párizsba; a lakás állapotát látva nem az lesz az első dolguk, hogy kapcsolatba lépjenek a lakáscserét lebonyolító ügynökséggel; szorult helyzetükben nem mennek el a konzulátusra stb. Igazán azonban az ordítóan klisés befejezés teszi be a kaput. Kár érte.

Mert egyébként nem rossz regény Az apartman. A szerzők jól láthatóan nem kezdők a szakmában; a felsorolt hibák ellenére szépen építik fel a történetet. A második fejezettől fogva gyakorlatilag lehetetlen letenni a könyvet, és akad benne néhány olyan jelenet, amely napokkal a könyv elolvasása után is kísért. A thrillerek kedvelőinek mindenképpen megér egy próbát. Horrorrajongók azonban ne várjanak sokat tőle. A műfajt nem Az apartman fogja megújítani. (Keserű József)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

Kémek és titkosszolgálatok

greyjoy 2017.10.26. 10:30

voros_vereb.jpgA Vörös veréb című regény az Agave kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben. Jason Matthews nyugalmazott CIA tiszt egy igencsak érdekfeszítő történetet írt, amelyben korunk kémjeié a főszerep. Manapság már a klasszikus kémtevékenységek inkább az ipari és állami titkok – sok esetben digitális – világában zajlanak. Talán ennek is köszönhető, hogy a klasszikus „kémhúzásokkal” nem igazán találkozhatunk a kötetben – ez persze nem jelenti azt, hogy néhány szokványos akció ne zajlana, de lényegében nem ezekre esik a hangsúly. Aki tehát Jason Bourne vagy James Bond típusú akciókat vár ettől a kötettől, az lehet, hogy csalódni fog benne, holott nagyon sok elrejtett apró easter egg várja az olvasót.

Ugyancsak érdekessége a kötetnek, hogy minden fejezet végén olvashatunk egy-egy receptet, olyan ételről, amit az aktuális történet alatt fogyasztanak a szereplők – így a gasztronómiai fogások és érdekességek felé is kimozdulhatunk.

A könyv két főszereplője Dominyika Jegorova (aki az orosz titkosszolgálat tagja) és Nate Nash (CIA), azonban a történet egy pontján az olvasó rájöhet arra, hogy az igazi főszerep valójában nem is az övék, a két szereplő is csupán bábu a kémszolgálatok sakktábláján. A történetben az ő kapcsolatuk lesz a fordulópont, amelyet a két szolgálat szeretne felhasználni a saját céljaik elérése érdekében.

A vörös veréb megnevezés az SZVR (külső hírszerző szolgálat, amely a KGB „utóda”) olyan ügynökeire érvényes, akik speciális (szexuális és erotikus) kiképzésben részesültek, hogy a testüket felhasználva információkat szerezzenek, ügynököket szervezzenek be/állítsanak át magukhoz. A regény részletesen leírja, hogyan zajlik a kiképzés, ezen keresztül pedig azt, hogy az egyik főszereplőnk (Dominyika) milyen módszerekkel dolgozik. A nőnek egyébként szinesztéziás látása van, amely ebben az esetben azt jelenti, hogy az egyes érzéseket színekként látja mások körül, ezekből pedig képes következtetéseket levonni a másik karakteréről. (Ez máskülönben a valóságban is létező és vizsgált érzékelési forma.)

A regényt mindazoknak tudom ajánlani, akik szeretik a lassabb folyású kémtörténeteket/thrillereket. A regényből készülő filmet 2018-ban fogják bemutatni Jennifer Lawrence főszereplésével. (N. Juhász Tamás)

Címkék: agave

Szólj hozzá!