Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Ania Ahlborn: És bebújt az ördög

greyjoy 2018.01.03. 16:46

es_bebujt_az_ordog_b1.jpgVan egy erdő. Van benne egy ház. A házban lakik egy szörny. Ez a szörny mindenféle élőlényekkel táplálkozik. Például gyerekekkel is.

Nem ismerős ez valahonnan?

De. Minden második horror ezt a sztorit meséli el.

Akkor miért érdekes ez a könyv?

Mert Ania Ahlborn mindezt hátborzongatóan tudja elmesélni.

Olvasás közben újra szembesültem azzal, hogy milyen piszok nehéz lehet horrort írni. Leginkább azért, mert bármerre lépsz, klisékbe üközöl. Mindenhol erdők, elhagyatott házak, szörnyek, zombik, gyerekgyilkosok stb. leskelődnek a gyanútlan a horroríróra. Ember legyen a talpán, aki nem esik bele valamelyik csapdába.

Ania Ahlborn második magyarul megjelent könyve ugyanazt a színvonalat hozta, mint az előző. Az írónő letisztult stílusa ezúttal is rabul ejtett már az első oldaltól kezdve. Felesleges kitérők és kompromisszumok nélkül vitt egyre mélyebbre a sötétségbe. A cselekmény ugyan kevésbé volt csavaros, mint a Vértestvérek esetében, de a feszültségteremtésre így sem lehetett panasz.

Az események két szálon futnak. Az egyikben megszületik a szörny. A másikban eltűnik egy fiú. A kettő közötti kapcsolat sokáig teljesen egyértelműnek tűnik. A regény zárlata azonban mindezt egy – nem teljesen váratlan – fordulattal elbizonytalanítja. Lehet, hogy a szörny csak Stevie fejében létezik (vagy inkább: ő maga a szörny)? Bizonyos jelek erre engednek következtetni. Például, hogy Rosamund és Otto története más betűtípussal íródott. (Talán így akarja a szöveg jelezni, hogy ezek az események egy másik síkon – Stevie képzeletének síkján – helyezkednek el.) De a helyzet mégsem ennyire egyértelmű, hiszen akkor mivel magyarázható Max Larsen halála... Szóval, van min agyalni olvasás után is.

Már a Vértestvérek olvasása során is az volt a benyomásom, hogy Ahlborn úgy tud kegyetlen történeteket írni, hogy közben végig azt érzed, mindez nem öncélú, hanem – a maga sajátosan torz módján – nagyon is emberi. Az írónő ezúttal (is) az egyik legfontosabb emberi kapcsolatot, az anya–fiú viszonyt állítja előtérbe. Három, egymástól eltérő, de alapjaiban nagyon hasonló duót látunk (Nicole–Stevie, Mandy–Jude, Rosamund–Otto), és a maga módján mindegyik történet ugyanabba az irányba mutat. Némileg leegyszerűsítve: lehet egy gyermek bármennyire szörny, az anyja számára sosem lesz az.

Sajnos kevés igazán színvonalas horror olvasható magyarul. Ezért is tartom lelkesítőnek, hogy az Agave Könyvek kortárs horrorregények kiadásába is belevágott. Az eddig kiadott Paul Tremblay, Nick Cutter és Ania Ahlborn regényei azt bizonyítják: van még potenciál a műfajban. (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6513547197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.