MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Friss topikok

Gombaszögön jártunk

greyjoy 2017.07.12. 11:42

image_koutkycidj7.jpg

Kedd délután a Gombaszögi Nyári Táborban is bemutatkozott az MA PKK.

A B-612 előadósátrában Hegedűs Norbert a kutatócsoport megalakulásának körülményeit, céljait és eddig elvégzett munkáját ismertette.

Ezt követően rövid előadást tartott arról, hogyan emelhetjük be a kortárs populáris műveket, a fanatasy és a sci-fi legjobbjait a felső- vagy akár a közoktatásba. Ezek a művek ugyanis nagyobb motivációs erővel rendelkeznek, lehetővé teszik, hogy releváns tudományos kérdéseket vessünk fel a humán tantárgyak keretein belül, ill. poétikai összetettségük nyomán alkalmasak arra, hogy a kortárs irodalom mesterfogásait mutassuk be velük.

Szóba került még az értő szövegolvasás fontossága, de beszéltünk a bestseller fogalma körüli félreértésekről ill. a kortárs irodalomoktatás legnagyobb kihívásairól is.

Az előadás után felmerülő kérdések rámutattak, hogy a fiatalok részéről lenne igény arra, hogy az irodalomórákon populáris művekkel foglalkozzanak, ugyanakkor az is kiderült, hogy a gyakorlatban nem nagyon találkoztak hasonlóval.

(A képet a Gombaszögi Nyári Tábor honlapjáról kölcsönöztük.)

Címkék: Gombaszögi Nyári Tábor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr5812658817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.