Kövess minket Facebookon is!

Friss topikok

Pierce Brown: Arany háború

greyjoy 2017.06.23. 13:05

unnamed_15.jpgA trilógia második részében Darrow tovább vívja – már nem annyira az Aranyak elleni, mint inkább a Társadalom megdöntéséért folytatott – háborúját, és a körülmények azt kívánják tőle, hogy egyre kifinomultabb eszközökkel tegye mindezt. Felismeri, hogy az Aranyak között élve már nem támaszkodhat kizárólag a fegyverére, hanem ki kell tanulnia a diplomácia művészetét, és jártasságot kell szereznie a politikai intrikákban is. Hamar ráébred arra is, hogy a terrorizmus nem megoldás. Ha meg akarja dönteni a fennálló rendet, akkor egy nagyobb horderejű folyamatot kell elindítania. Így hát kirobbant egy polgárháborút.

Unalomtól ebben a kötetben sem kell tartanunk; a cselekmény ugyanolyan fordulatszámon pörög, mint az előző részben, és drámai fordulatokban sincs hiány. (Bár – őszintén szólva – én már néhol kicsit soknak éreztem a „Luke, én vagyok az apád”-effektust, és deus ex machinából is lehetett volna kevesebb.) Megjelennek új – és érdekes – szereplők, és végre elhagyjuk a Marsot is. Egyes régi karakterek pedig (elsősorban Evey és Fitchner, részben pedig maga a Sakál) meglepő átalakuláson mennek keresztül. A sci-fi vonal azonban továbbra sem igazán erőssége a regénynek. Brown nem vacakol azzal, hogy megmagyarázza, hogyan képesek az emberek hosszú távon létezni a földiétől eltérő gravitációval rendelkező bolygókon, vagy hogy miként működnek a technológiai eszközök. Megelégszik az ilyen (és ehhez hasonló) mondatokkal: „És ilyen rövid röppályán nem detonál a flak”. (De vajon miért nem?)

Ennél sokkal nagyobb hangsúlyt kap az érzelmek ábrázolása. Ezen a ponton látható a leginkább, hogy a célközönség a fiatalabb korosztály. A szerző igyekszik az olvasó érzelmeire hatni, és – látva a könyv általános sikerét – úgy gondolom, ez a fiatalabb olvasóknál működik is. Fontos szerep jut a regényben a barátság és a hűség kérdésének, és kibontakozóban van egy szerelmi szál is. A regény szereplői olykor meglepő nyíltsággal vallanak érzéseikről, időnként azonban túl sokat mondanak ki. Brown nem igazán él a sejtetés eszközével; amit fontosnak tart, azt valakivel (leggyakrabban természetesen Darrow-val) előbb-utóbb kimondatja, néha többször is. Az Arany háború valamivel hosszabb az előző résznél, és ez nem feltétlenül válik az előnyére. Amellett, hogy helyenként hajlamos az önismétlésre, a szerző logikája is kezd kiismerhetővé válni.

A kifogások ellenére azonban azt kell mondjam, a trilógia a második kötet végére sem vesztette el a lendületét. Továbbra is vannak jól eltalált karakterek (Sevro cinizmusa – „Le se szarja senki, hogy jók vagyunk, vagy rosszak. Minden a szerencsén múlik” – például sokáig emlékezetes marad), jól megírt jelenetek, és még mindig nem tudjuk, mi lesz ennek az egésznek a kifutása. Kíváncsi vagyok, Brown meg tud-e lepni valamivel a harmadik részben. (Keserű József)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr512616017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.