MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Friss topikok

Pierce Brown: Vörös lázadás

greyjoy 2017.06.10. 18:28

unnamed_14.jpgPierce Brown trilógiájának első része jó példa lehet arra, amikor egy könyv semmi újat nem tartalmaz, mégis kiválóan működik. Brown szemtelenül (és – tegyük hozzá – zseniálisan) merít olyan korábbi sikerkönyvekből, mint a Harry Potter-sorozat, Az éhezők viadala, a Végjáték, A Gyűrűk Ura vagy éppen a Frankenstein. A Vörös lázadás műfaji szempontból leginkább a divatos YA-disztópiákkal rokonítható, de számos vonatkozásban túl is mutat ezeken. Van ugyan egy fiatal (16–18 éves) főszereplő-elbeszélőnk (Darrownak hívják), aki meg akarja változtatni a világot maga körül. Erre minden oka megvan, hiszen a társadalom itt is igazságtalanul – egyfajta kasztrendszerre emlékeztető módon – szerveződik. A csúcson a már-már emberfeletti Aranyak állnak, míg legalul (mélyen a Mars felszíne alatt) a tudatlanságban és embertelen körülmények között élő Vörösök folytatnak elkeseredett harcot a túlélésért (de vannak Szürkék, Obszidiánok, Kékek, Rózsaszínek stb. is). Darrow Vörös származású, ám a körülmények alakulása folytán egyszercsak az Aranyak között találja magát – Aranyként.

Bár az alapötlet nem igazán eredeti, a szerző meglepően sokat képes kihozni belőle. Az Aranyakról lassan kiderül, hogy nem mindegyikük emberfeletti, és nem is mindegyikük gonosz. Sőt, vannak köztük kimondottan szimpatikusak, mint Musztáng, Roque vagy Sevro. A jó–rossz pólus relativizálása fokról fokra történik: Darrow szemén keresztül látjuk, amint kénytelen rádöbbenni, hogy azok között, akiknek elpusztítására fogadalmat tett, vannak értékes emberek is. Miközben szembesülnie kell azzal is, hogy ő sem szent, kezéhez ártatlan ember vére tapad.

A hangütés nagyon eltalált, a rövid mondatok könnyen és gyorsan olvashatóvá teszik a szöveget, amire rásegít a pörgős cselekmény is, amely tele van váratlan fordulatokkal. Jellemábrázolás terén is szépen teljesít Brown. Vannak persze halványabb alakok (a 400. oldalra érve én már nem emlékeztem arra, ki volt Titus), de akad számos emlékezetes szereplő is a könyvben, és igazából ezekből van több. A főhős belső vívódásait szintén remekül érzékelteti a szerző. Darrow nemcsak testileg – és színében – változik meg, hanem fontos belső átalakuláson is keresztülmegy, a Vörös lázadás így fejlődésregényként is olvasható (sőt iskolaregényként is, hiszen a cselekmény nagy része az Intézetben játszódik). Különösen tetszettek a regény szövetébe beleszőtt gondolatok a hatalom természetéről. Darrow az Intézetben előbb-utóbb rádöbben arra, hogy hogyan is kell valójában csapatot építeni, illetve manipulálni a többieket (csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: „Azt akarom, hogy ne úgy tekintsenek rám, mint egy megbukott vezérre. Valami felfoghatatlan természetfeletti erővé kell válnom a szemükben” [319–320], „Ha sereget akarok, etetnem kell a katonáimat” [322], „Minden diákkal beszélek, mindenkinek hálásan megköszönöm a nagy tettét, és bókolok is nekik” [328] stb.).

Bizonyos értelemben nagyon átlátszó könyv ez. Brown nagyon jól tudja, mit akar elérni, és mivel megvan hozzá a tehetsége, el is éri. (Spoiler: Amikor Darrowék a végén elintézik a proktorokat, ujjongva tapsol az ember, és még azt is hajlandó elfelejteni, hogy ez így nagyon nem reális.) Az üzenet világos (ugyanakkor felszínes is, ahogyan az ilyen könyvek esetében lenni szokott): ne tiszteld a korrupt, elnyomó hatalmat, merj lázadni!

A biztató kezdet után hamarosan kiderül, sikerül-e Darrow lázadása, illetve hogy a szerző további két köteten keresztül is fenn tudja-e tartani az olvasó érdeklődését. (Keserű József)

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7112584225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.