MA Populáris Kultúra Kutatócsoport

Friss topikok

Az Árral szemben

greyjoy 2017.06.06. 07:56

unnamed_13.jpgJohn Scalzi űroperájának első részét (Az összeomló birodalom c. anyagot, amely izgalmas kapcsolatban áll Banks zseniális Kultúra-regényeivel, de nem árulom el, milyen alakzatokon keresztül, mert itt most nem lényeges) már az előszaváért is érdemes elolvasni.

Amióta bizonyossá vált, hogy légüres térben semmilyen, tömeggel rendelkező test nem haladhat a fény sebességénél gyorsabban, az emberi képzeletet fokozott mértékben kezdte izgatni ez a fizikai probléma. Az űropera saját létalapjával függ össze, hogy újabb és újabb verziókat találjon ki a fénysebesség áthágására. Ez ugyanis olyan (űr)fikció, melynek cselekménye galaktikus méretekben játszódik, ezért meg kell oldania a nagy távolságokon belüli gyors információáramlás, illetve utazás dilemmáját.

Vessünk egy pillantást a mi galaxisunk méreteire, hogy lássuk, mit is kell áthidalniuk az űroperák szerzőinek. A Tejútrendszer kerekítve 100 000 fényév átmérőjű spirálgalaxis. Vagyis a fénynek 100 000 évbe telik, amíg átszeli a Tejutat. A galaxison belüli furikázás az óriási távolságok miatt meglehetősen időigényes tevékenység. A hozzánk legközelebb eső csillagrendszer, az Alfa Centauri majdnem négy és fél fényévnyire van, tehát egy hipergyors űrhajóval oda-vissza minimum kilenc évig tartana az út, a mai technológiával pedig sok-sokezer évig. (A Tejúton belüli kapcsolatokat remekül szemlélteti az alábbi híres gondolatkísérlet: Legyen a Nap akkora, mint egy narancs, ekkor a Föld egy homokszem, amely tíz méterre kering körülötte; a Jupiter, amely tizenegyszer szélesebb a Földnél, akkora, mint egy cseresznyemag, s ez hetven méterre, vagyis háztömbnyi távolságra kering a narancstól. A Tejútrendszer ebben a léptékben háromszázmilliárd narancs, egymástól átlagosan ezerhatszáz kilométer távolságban.)

Scalzi regényének előszava egy elfuserált lázadásról szól, ám közben megtudjuk, hogy miképpen közlekednek a galaxisban. Érdemes hosszabban idézni. „Ebben az univerzumban nem létezik »fénysebességnél gyorsabb« utazás. A fény sebessége nem csupán jópofa ötlet, hanem törvény. Elérni képtelenség, és minél jobban megközelítik, annál nagyobb energiát emészt fel a haladás” – eddig oké. Aztán jön a briliáns fikció: „A fénynél sebesebben nem lehet utazni. Viszont ott van az Ár. […] az Ár a téridő egy, a mi dimenziónkkal párhuzamos folyama, amely lehetővé teszi a fénysebességnél gyorsabb utazást […]. Az Árt a vele közvetlen kölcsönhatásba kerülő csillagok és bolygók által kialakított »zúgókon« át lehet elérni, amelyek lehetővé teszik, hogy egy hajó becsusszanjon, és egy másik csillagig meglovagolja a sodrást. […] A jelenség a lehető legtávolabb áll bármiféle folyóvíztől – ez egy multidimenzionális, membránszerű metakozmológiai struktúra, amely topográfiailag komplex módon lép kapcsolatba a helyi téridővel, részlegesen és rendszertelenül” – és így tovább. Ez a nagy horderejű felfedezés teszi lehetővé, hogy az emberiség kilépjen a világűrbe. Összeomlása pedig a lehető legnagyobb katasztrófa lenne…

No komment. Az Ár koncipiálásával Scalzi szembemegy az árral, a sci-fi azon hagyományával, amely reflektálatlanul kezeli az olyan fontos kérdéseket, mint mondjuk a fénysebesség áthághatatlansága. Csak hab a tortán, hogy az olyan hatalmas szuperstruktúrák, szuperklaszterek az univerzumban, mint a Laniakea, folyamrendszerre emlékeztetnek. És ül a poén; ezért Scalzi regénye is bizonyítja, hogy az űropera vidám tudomány. (H. Nagy Péter)

 

Címkék: agave

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mapopkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3612566415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.