A popkultúra történetében számos izgalmas kapcsolatrendszer jött létre egymástól látszólag távol eső médiumok között. A továbbiakban egy ilyen produktív kölcsönhatással és annak lehetséges utóéletével foglalkozunk.
G. Ballard The Drowned World (Vízbe fúlt világ) című kitűnő science fiction regénye 1962-ben jelent meg. A mű az új hullámos sci-fi és a hard SF hivatkozási pontja lett. (A globális felmelegedés eredményezte triászkori környezetben játszódó posztapokaliptikus történet részletei itt most nem érdekesek.) A regény címe azonban nem csak az SF-rajongók körében vált ismertté. 1998-ban kijött Madonna hetedik, Ray of Light című paradigmaváltó albuma, melynek nyitódarabja a Drowned World/Substitute for Love című popballada. A dalt ugyan a Ballard-mű inspirálta, de nem tekinthető adaptációnak. A címen kívül tulajdonképpen semmi nem utal a sci-fi-regényre, ezt a kapcsolatot mégis fontosnak tartja megemlíteni a Madonnáról szóló diskurzus. A dal videoklipje sem játszik rá az irodalmi anyagra, a paparazzik elől menekülő és hazataláló sztár „képes története” inkább Diana hercegnő halálának állít emléket.
Ha ez így van, akkor mivel magyarázható a címkölcsönzés? 2001-ben Madonna Drowned World címen hirdette meg soron következő turnéját, azaz a Ballard-párhuzam újabb nyomatékot kapott. J. Randy Taraborrelli (Madonna, Michael Jackson és Cher életrajzírója) így ír az eseményről: „A Drowned World első előadására 2001. június 9-én került sor Barcelonában, a Palau Sant Jordi stadionban, 20 000 ember előtt. A produkció káprázatos látványától mindenkinek tátva maradt a szája. Aki csak látta Madonnát és csapatát, úgy gondolta, a show félelmetesen jó volt és tiszteletet parancsoló.” A Drowned World Európa után az USA-ban folytatódott, az augusztus 26-ai koncert (Auburn Hills, Michigan) megtekintető DVD-n. (A turnét a szeptember 11-ei terrortámadás akasztotta meg, a könyvben megtalálhatók a részletek.) Taraborrellinek igaza van, a multimediális hatás valóban lenyűgöző volt, és a Ballard-utalás nem csak a címben érhető tetten, hanem a koncepcióban is.
A brit író szóban forgó regénye az ún. The Elemental Apocalypse Quartet második darabja. A széria vázát a négy elem összjátéka adja. „Ahogy Ballard műve – mondja Taraborrelli –, Madonna Drowned World show-ja is négy fő szakaszból áll – mindegyik egy-egy miniopera, a maga saját helyszínével és kosztümjeivel. Punk, gésa, tehenészlány és bizarr flamenco/gettó elemek mesés keveréke, de helyet kap a harcművészet, a country és a western, a rock and roll, a japán butoh tánc és számos cirkuszi elem is.” Madonna produkciója a dizájnváltásokra épülő színpadias koncertelőadás mintadarabjává vált. A dalokat keretbe foglaló négy színpadkép és a koreográfia – mely öt egység, ha a gettóelemet a koncert végén önállóként kezeljük: Neo-Punk, Geisha/Anime, Country/Western, Latin/Gypsy, Urban/Pimp – itt már túlmutat azon az uralkodó trenden, mely monomediális bemutatóként a zene centrális szerepére épült. „Nem azért megyek el egy koncertre – fogalmazta meg Madonna –, hogy azt figyeljem, valaki csak áll a színpadon és zenél. Arra vágyom, hogy minden érzékszervemet elkápráztassa.”
Csak egyetlen jellemző példa. A Drowned World show második felvonásában (egészen pontosan a 30. percben) felcsendül a Frozen, a Ray of Light legnagyobb sikerdala. Madonna megjelenik a színpad közepén egy óriási, tizenhat méter fesztávolságú fekete kimonóban. A vörös megvilágításban piros ruhás táncosok mozgatják a ruhaköltemény ujjait, amely a dallamnak megfelelően hullámzik és fehér fénnyel „írt” alakzatok mozognak rajta. Az előadóból csak egy éneklő száj látszik. Mindez tökéletesen nyilvánvalóvá teszi, hogy ebben a jelenetben Madonna elsősorban látványkonstrukcióként adott. A médiumok együttesébe belesimul a zene, és fordítva, a mozgás és a vizualitás a hangot követi, de úgy, hogy minden médium önállóan is közvetít valamit, megosztva a nézői figyelmet a különböző érzéki tartományok mentén. Ez a látásmód jelenleg is összeköti a popzene színpadi változatait.
A legevidensebb példa erre a hatásösszefüggésre Lady Gaga fellépése, akinek show-it és alakváltásait – egy-egy nagyobb koncerten Gaga akár tízszer is átöltözik – a világ legjobb dizájnerei készítik elő. De ez a jelenség – színvonalbeli eltérésekkel persze – másoknál is megfigyelhető. A hölgyeknél maradva, Beyoncé, Britney Spears, Christina Aguilera, Pink nem csak hangforrásként jelenik meg a színpadon. A smink, a paróka, a maszk és a ruházat, valamint a környezet, a mozgás és a színpad a zene mellett mind-mind külön szereplője a fellépéseknek, a team hol az egyiket, hol a másikat emeli ki jobban, de a lényeg az összhatásban, a multimediális jellegben érhető tetten. Ezek a teátrális események sokat köszönhetnek Madonna Drowned World turnéjának, és a fellépéseket nézve ki gondolná, hogy mindaz, amit a színpadon látunk, egy apró inspiratív láncszemmel, Ballard szövegével kezdődött. Ám éppen az ilyen apró láncszemek teremtik meg a rétegkultúrák és a tömegkultúra közti kapcsolatot.
H. Nagy Péter
(Új Szó, 2015. augusztus 8.)
